Építőipari kifizetések, mi van ha eltűnik a kivitelező?

Gyakori jelenség az építőiparban a fővállalkozók, generálkivitelezők eltűnése, az alvállalkozók ki nem fizetése, cégek egyik napról a másikra való megszűnése. Emiatt évek óta szenvednek az alvállalkozók, a szakmunkások.

Kicsit utána kérdeztünk ennek a szakemberek közt, sajnos többen jártak hasonlóan, sőt olyan eset is volt, amikor a megrendelő felejtett el fizetni a munka befejeztével.

Pár gondolat a szakemberektől:

1. az biztos (szinte mindig), hogy aki túlságosan is jónak tart, és ad előre legalább 2-3 alkalommal pénzt első szóra (beetetés) az később a nagyobb összegnél már nem fog fizetni.

2. mindig biztosra kell menni… Mi is dolgoztunk már tőlünk 200km-re is… Fényképpel bizonyítottuk, hogy kész, és vártuk a pénzt, amint megérkezett, már indultunk is szerelni, leszállítana.

3. Mindig kell annyi előleget kérni, ami az anyag költséget fedezi.

4. A végelszámolásnál persze jött, hogy x összeggel kevesebbet fog fizetni mert itt sérült ott sérült. Mondtam neki, hogy ha úgy dolgozunk egy épületbe, hogyha közben az ott dolgozók is dolgoznak, akkor elő fordul hogy már amortizálják, nem beszélve a többi szakemberről (tisztelet a kivételnek) aki nem vigyáz rá, ebben az volt az érdekes, hogy amikor ugye beszerelésre került a sor ott volt és látta is(meg is jegyezte), hogy hibátlan, aztán jött pl a villany szerelő és a létra nem fért el neki és a többi hasonló, ráadásul a szemem láttára, úgyhogy nem egyszerű az tény.

Megjegyzés: Ez nagyon sok szakembernél előjön, vagyis itt nem biztos az adott szakembert kéne hibáztatni, hanem a fővállalkozót, aki nem jól koordinálta össze a munkákat, illetve sajnos fel vett olyan munkatársakat is, akik teljesen nem voltak a munkájuk kivitelezését nézve fedhetetlenek. Ami itt jól működhet egy fotó, videó a munkáról, és egy aláírt teljesítési szerződés a fővállalkozóval arról, hogy elvégezte a munkát az adott szakember.

5. Minden esetben szerződés, amit ügyvéd ír (mivel nem ingyen van ez már túl sok az embereknek igen) az elvégzett munkáról mindig fotó, videó és beszélgetésekről HANGFELVÉTEL
Ezzel együtt ha nem fizet közjegyző és ügyvéd.

6. Ilyenkor azt szoktam kérdezni: mi volt a Szerződésbe foglalva, és mi van a Teljesítés Igazolási jegyzőkönyvben? Ha ez a kettő rendben van, polgári peres úton a Teljesítés igazolasi Szakértő Szervezet (MKIK) segít behajtani az elmaradt kifizetést. Csak jó szerződés és jó Teljesítés Igazolási Jegyzőkönyv kell hozzá.

7. Az ács munkát áccsal kell csináltatni, a kőműves munkát kőművessel ,stb.
A nagy cégeknek az az érdekük hogy minnèl olcsóbban dolgoztassanak és minél drágábban szàmlázzàk le.

Megjegyzés: Ebben van valami. Ami nehézség benne, hogy egy adott megrendelő, hogyan szedi össze a kivitelező csapatot, és erre mennyi ideje van. Ebben mi is tudunk segíteni önnek. Építkezzen az ingatlanszakival: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

8. Környékünkön van egy építőipari vállalkozó, aki a 2006-2008- as években mikor a nagy körbe tartozások voltak, csak úgy épített ingatlant, ha előtte átírták a telket a nevére.
Kifizetés után visszaírták.
Működött akkoriban.

9. Már néha félek dolgozni !!kifizetnek!?nem fizetnek!? A kamara se segít! Fogadj ügyvédet! Kivagyunk szolgáltatva!

10. Ami viszont még felmerül, hogy az adott fővállalkozó megtalálja-e a megfelelő alvállalkozóit, akik megbízhatóan pontosan és szépen dolgoznak. Illetve, hogy az adott projekten dolgozó szakember egy jobb ajánlat miatt nem-e hirtelen eltűnik. Vagyis ez egy ördögi kör, amely csak akkor szüntethető meg, ha komoly érdekvédelmi egyesülés jön létre a szakemberek között, mely segíti őket abban, hogy egy-egy ilyen problémát könnyen meg tudjanak oldani. És szűrőt hoz létre az adott területen dolgozó szakemberek közt.

Ami megtiszteltetés az oldal számára, hogy ilyen cikkek megírásában segítenek az adott építőipari cégek. Valamint, hogy az oldalon keresztül is keresik egymást az adott szakemberek munkákkal, kapcsolódásokkal amiatt, hogy egy szakemberek segítségével szűrt oldalként működik. Ezáltal megbízható cégek vannak jelen az oldalon.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Elakadsz építkezésedben szívesen segítünk, építkezz te is az ingatlanszakivalhttps://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/