Ingatlant venni magánszemélytől, részletre

 

 

Ingatlant megvásárolni közvetlenül a tulajdonostól, finanszírozó bank igénybe vétele nélkül egyáltalán nem lehetetlen! A részletre vásárlás magánszemélytől igenis megoldható, csak tudni kell, mihez érdemes és kell nyúlni a megoldáshoz. Sokan ódzkodnak tőle, hiszen bizonytalannak, megbízhatatlannak tartják a dolgot. Megoldás az ügyvéd vagy közjegyző előtti szerződés!

 

Elsősorban vidéki, kisebb értékű ingatlanok esetében figyeltem meg a magánszemélytől történő, részletfizetéses ingatlan vétel igényét. Ennek oka vevők esetében a gyakran alacsony keresetekben, a hitelképesség hiányában és a KHR (korábban BAR) listában keresendő. Előnyös ez az eladónak is, aki például végre túladhat a szülőktől örökölt üresen álló ingatlanán.

 

ELŐSZÖR A MEGÁLLAPODÁS

A megfelelő ingatlan megtalálását követően következhet az áralku. Ez elsőként szóban, majd adásvételi előszerződés keretein belül teljesül. Utóbbi egyfajta szándéknyilatkozat arra vonatkozóan, hogy adott ingatlanra kötött megállapodást rögzítsék és kikössék benne a végleges szerződés megkötésének idejét is. Az előszerződés keretein belül szokott megtörténni a foglaló vagy előleg átadása is.

 

AZTÁN AZ ÜGYVÉD

Az ingatlan adásvétel mindenképpen írásba foglalva, ügyvédi vagy közjegyzői hitelesítés mellett érvényes. A szerződés sablonos részein (ár, fizetési ütemezés, havi részlet összege, stb.) felül a legfontosabb, hogy az eladó nyilatkozatban elfogadja a részletfizetés tényét. Az utolsó díj megfizetéséig tulajdonjog fenntartás van, így az eladó védve van az esetleges nemfizetés esetén is. Az eladó ezzel egyidejűleg lemondó nyilatkozatot helyez el az ügyvédnél, mely a tulajdonjoga megszűnéséről szól.

 

KÉSŐBB AZ ILLETÉKFIZETÉS

A földhivatal munkatársa nem végez tulajdonos váltással kapcsolatos bejegyzést, míg a szükséges dokumentumok nincsenek bemutatva neki. Az eladó által letétbe helyezett nyilatkozat ekkor lép életbe. A földhivatal értesíti az adóhivatalt, majd ők kiszámítják és kiszabják az illetékfizetés mértékét. A befizetésre 30 nap áll rendelkezésre.

 

Forrás: https://grandeingatlan.hu/ingatlant-venni-maganszemelytol-reszletre/