Mire figyeljünk oda szakember választáskor?

Sok a kókler és kevés a megbízható szakember sajnos idáig jutott az építőipar. Ebben nagy felelősége van nemcsak az oktatásnak, de a jelenlegi helyzetnek is, sokan külföldre mennek (ami után, a kinti helyzetet megtapasztalva viszont már nem jönnek haza).

Amit mi tehetünk a képzési rendszer javítása a gyakorlati-szakmai órák emelésével. Szakembereknek, cégeknek több eszköz beszerzési pályázat kiírása, amivel a munkakörülmények javulnának. És szakértői gárdák felállítása, ahová a megrendelők fordulhatnának (ezen folyamatok már elindultak több cégnél is).

 

Egy rövid történet, ami megmagyarázza miért jó informálódni mindig a szakemberről: És sajnos sok esetben van az, hogy a rosszul sikerült munkát egy másik szakember javítja ki. Erre szokták mondani olcsón-gyorsan-jót szlogent a szakik:

Az alá alapozással nem voltak problémák leszámítva azt, hogy amikor mondták, hogy jönnek hétvégén akkor sem jelentek meg. A gondok akkor kezdődtek amikor neki kezdtek a tető bontásának, azt sem tudták, hogy mit is csinálnak. Egyből leszedték az egész tetőszerkezetet. Szóltam nekik, hogy fóliázzák le rendesen nehogy be ázzak, erre azt a választ kaptam, hogy azt nem lehet fóliázni. Sajnos le is áztam többször is. Meg untam a folyamatos be ázást és elmentem saját magamnak foliát venni és mi fóliáztuk le a tetőt, hogy ne ázunk be. Az anyagköltséget ugye ki fizetem, hogy ne legyenek fen akadások folyamatosan haladjon a munka. És szerződést is irtunk. De sajnos nem lett semmilyen anyag megvéve de még megrendelve sem. És a tetőn folyó munkák is nagyon lassan haladtak. Úgyhogy elzavartam őket és azóta egy új csapat 5 nap alatt majdnem végzet is a munkával.

A másik ilyen eset: Egy megbízott asztalos több százezer forintot vett el tőle előleg címén, hogy abból fogja be­szerezni az építéshez szükséges anyagokat. Azóta azonban nemhogy nem készült el a munka, de a „szakember” – miután különböző kifogásokat adott elő a megrendelőnek – egy idő után a telefont sem vette fel. Később arra hivatkozott, hogy az előleget nem tudja visszaadni, mert azt ő is továbbadta a cégnek, akitől az anyagot megrendelte.

Figyeljünk mindig kinek adunk pénzt, és szerződést, és számlákat mindig kérjünk a szakembertől, még építőanyag vásárlás után is-amit persze mindig utólag fizessünk ki.

 

Ezekre figyeljenek a fogyasztók

  1. A javító-karbantartó vagy szerelési munkálatok megrendelése előtt tájékozódjanak és csakis olyan vállalkozással kössenek szerződést, amelynek nemcsak a telefonszáma áll rendelkezésre, hanem például a székhelye is megtalálható.
  2. A megfelelő szakember kiválasztása után tételesen rögzített költségvetés és árajánlat alapján kössenek írásban szerződést! Ne feledjék, hogy a szerződés a fogyasztót is védi, utólag a nélkül nem fogják tudni bizonyítani a szóbeli megállapodás tartalmát.
  3. Ha bármilyen probléma van a céggel, amely rosszul – vagy egyáltalán nem – végezte el a munkát, és nem lelhető fel a korábban megadott címen, akkor az ingyenes céginformáción (www.e-cegjegyzek.hu) keresztül tájékozódhatnak az új székhelyről vagy telephelyről.
  4. Számlát, nyugtát kérés nélkül kapniuk kell a fogyasztóknak! Ha ez elmaradt, akkor is ragaszkodjanak hozzá, mert a szavatossági vagy egyéb jótállási igényüket ezzel mindig tudják érvényesíteni, még a jótállási jegy hiányában is.

 

Ami még felmerül sokszor a nem megfelelő árajánlat adása, ez is intő jel lehet. Egy megbízható szakember 90%-os pontosággal meg tudja mondani mennyibe kerül a megrendelt munka és az anyagköltségek. De az is előfordulhat, hogy nem volt megfelelő kommunikáció köztünk, vagyis nem jól adtuk meg a paramétereket esetleg nem figyeltünk oda árajánlat elfogadásakor.

Ami még felmerül és idegesítő, ha csúszik az építkezés. Ennek több oka van, hogy az építő cég megszűnik közben, a szakemberhiány (van amikor egy cégnek ez előre nem látható, a munkaerő pótlása pedig nehézkes), vagy akár adódhat építőanyag hiányból is (sajnos a tömeges építkezések miatt ez is egy megjelenő jelenség).

 

Hogy mit is tehetünk: -Folyamatos önképzés (akár jogi és megbízható szakemberek-cégek képzésén részt venni, hogy legalább tudjuk most éppen mit csinál a szakember annak hogyan kell kinéznie, mennyi időt vesz igénybe a munka stb.)

– Megbízható cégek és szakemberek alkalmazása. Ebben a mi oldalunk is szerepet vállal. Csak olyan szakemberek és cégek kiajánlását tűztük ki magunk elé, akit magunkhoz is beengednénk. De érdemes körbe nézni ismerősöknél- vagy akár munkahelyen stb. és amelyik munka megtetszik szakember elérhetőségét elkérni.

-Referencia munkát sose felejtsünk elkérni. Egy jó szakember tele van ilyen fotóval.

-Ami fontos lehet még, bár a mostani oktatás miatt ez nem egyszerű a képzetséget igazolja. Sajnos nem egy szakember van, aki végzettség nélkül vállalkozik egy-egy munkára.

-Merjünk kérdezni szakmai tanácsadókat, szakértőket. Több cégnél megjelentek ilyen szolgáltatások is. Ne fórumokon érdeklődjünk termékekről, hanem kérdezzünk meg gyártót, hogy adott munkára mit ajánl.

-Semmiképp se legyen szempont, hogy olcsó legyen. Minőségi anyagokat és megfelelő szolgáltatási időtartamot akkor tud biztosítani a szakember, ha a kapott szolgáltatás megfelelő árral rendelkezik. A minőségi szolgáltatás általában többe kerül.

Ha hasonló cikkeket akarsz olvasni keresd facebook oldalunkat is:  https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/