Csóka Tihamér- Ácsolunk Építőipari Kft.

Csóka Tihamér- Ácsolunk Építőipari Kft.
Budapest, Pest megye
Dunakeszi

Csóka Tihamér Endre vagyok, az Ácsolunk Építőipari Kft. ügyvezetője. Ács-állványozó, tetőfedő, bádogosként végeztem a szakmai tanulmányaimat. Büszke vagyok arra, hogy megtanultam ezt a nemesen szép, kreatív szakmát és ennek a hivatásnak a tükrében élem a mindennapjaimat. Minden igyekezetemmel arra törekszem, hogy szakmailag felkészült csapatommal, az Önök elképzelései és cégünk szakismeretének tekintetében a lehető legszebb munkát adjuk ki a kezünk közül, a megrendelőink legnagyobb megelégedettségére.

2005-ben kitűnő eredménnyel végeztem ács-állványozóként, a Király Endre Ipari Szakközépiskola és Szakiskolában. Később azután, 2012-ben, összegyűjtve a hasznos és értékes tapasztalatokat, édesapámmal, Csóka Endrével megalapítottuk az Ácsolunk Építőipari Kft-t, amely azóta is töretlenül működik. Sikereinket mi sem bizonyítja jobban, mint a folyamatos visszajelzések, megrendelések.

Azt tartja a mondás, hogy a jó pap is holtig tanul, és ebben a tekintetben azt gondolom, az ácsok sem kivételek. Éppen ezért a magam részéről igen fontosnak tartom a folyamatos képzést, az új technológiák elsajátítását és alkalmazását, valamint a szakszerű kivitelezést. Mint, mindenütt a világban, a mi szakmánkban is egyre nagyobb a verseny, így kiemelkedően fontos a megbízhatóság, a szakmai napra-készség és a valódi profizmus. Azon vagyok, hogy maximálisan fejlesszem a tudásomat és ezáltal a csapatunk felkészülten vállalkozhasson a legújabbak trendek tekintetében is, ezért számos továbbképzésen, tréningen veszek részt.

Az Ácsolunk Építőipari Kft profilja:

Faipari, ács-, tetőfedő-, bádogos munkák kivitelezése, egyedi igényekhez mérten, precíz, pontos munka meglévő és leendő ügyfeleink részére.

A tökéletes munka-folyamatokhoz, majdan a tetszetős végeredményhez, tetőfedés terén is elengedhetetlennek tartjuk a profi szerszámokat és a szakképzett munkaerőt. Az Ácsolunk Kft-ben egy ilyen összeszedett, szakértői csapat áll a rendelkezésünkre.

Hagyományos és korszerű fakötéseket alkalmazva készülnek az új tetők, ezért itt is nagy hangsúlyt fektetünk a minőségi anyagok felhasználására, valamint a rugalmas, hatékony munkavégzésre. Szerencsére ebben nagyszerű munkatársaink is a segítségünkre állnak.

Elsődleges célunk, hogy az Ácsolunk Kft munkatársaival minél magasabb színvonalon kielégíthessük a megrendelői kívánságokat, az igények maximális figyelembevételével.

2014-ben egy Prémium minőségű tetőfedő anyaggal is elkezdtünk foglalkozni, ami nem más mint a Cédrus fazsindely. További részletek a Cédrus zsindely menüpontban.

Mint, hogy a jó bornak is kell a cégér, így aztán fontos a minőségi visszajelzés, a megmérettetés. A leghitelesebb bizonyíték a munkálataink minőségének mérésére, hogy folyamatosan érkeznek hozzánk az újabb megrendelések, és naponta találkozunk a vevőink megelégedettségével. Ettől mi is jól érezzük magunkat, és újult erővel folytatjuk, amit elkezdtünk.

Törekvéseink közben, egy pillanatra sem tévesztjük szemünk elől a jelmondatunk lényegét, amely így szól: Tetőszerkezetek mesterfokon!

A munka-felmérés és az árajánlat készítésnél is a rugalmasságra törekszünk, így Dunakeszi vonzás – körzetében – Dunakeszi, Göd, Sződliget, Fót, Mogyoród, Budapest – IV. kerület, XV. kerület, XVI. kerület – ingyenes a kiszállás. Egyéb területekre, a kiszállási költség: 100 Ft/km. Példának okáért, Dunakeszi-Szentendre út-viszonylatban ez 2000 Ft-ot jelent ~20 km távolságon.

Nagyon megbízható cég gyors és precíz munkavégzés

Kedves Tihamér és csapata
Köszönjük a gyors, szakszerű munkátokat! Nagyon szép munkát végeztetek, profi jól összeszokott csapat vagytok. Nektek köszönhetően egy nagy lépéssel kerültünk közelebb álmaink megvalósításához!! További jó munkát, minden jót Nektek

Korrekt szakember. Gyors, nagyon jól dolgozik.
Veresnyképes áron dolgozik. Csak ajánlani tudom.

Ha korrekt, megbízható tetőfedő csapatot keresel, akkor őket válaszd! Örök hálával gondolok rájuk, mert esőben és mínuszokban is tették a dolgukat. A végeredmény pedig egy új és minőségi cseréptető, szigeteléssel, szép új lambériával, bádogozással. Mindezt novemberben. Köszönöm szépen Tihamér, köszönöm nektek fiúk!

Minden munkájukon látszik a teljes szakmai felkészültség és mesterségük igazi szeretete. Kiváló szakemberek, jó fej srácok. “Szupercsapat” a tetőn:-)

  • Csóka Tihamér- Ácsolunk Építőipari Kft.
  • Csóka Tihamér- Ácsolunk Építőipari Kft.
  • Csóka Tihamér- Ácsolunk Építőipari Kft.

Üzenet küldése a szakembernek

Csóka Tihamér- Ácsolunk Építőipari Kft.