Szén Molnár Tamás-belsőépítész

Szén Molnár Tamás-belsőépítész
Pest megye
Budapest

Belsőépítészként az épített környezet humán kérdései foglalkoztatnak: Milyen hatással vannak ránk a terek, a fény, a színek, a tárgyak? Milyen interakcióba lépünk velük? Hogyan alakítják életterünket, s ezen keresztül életminőségünket, mentális közérzetünket? Gyermekkoromban azt figyeltem, hogy mitől érzem jól magam egy adott térben. Később már az foglalkoztatott, hogyan befolyásolja a környezet a társas együttlétet.

Miért van az, hogy egy adott étteremben órákig jó egy sör mellett üldögélni, miközben egy másik helyről inkább elmenekülünk?

A környezet és a benne lévő emberek igényei iránti érzékenység mellett fontos számomra az elmúlt évek alatt megszerzett tárgyi tudás és tapasztalat. Mindez együtt teszi lehetővé, hogy a hozzám fordulók álmai – ragaszkodva a szakmai és gazdaságossági alapokhoz, de szellemi értékkel gazdagítva – valósággá válhassanak. A tervezési feladatok a magánmegrendelésektől a kifejezetten üzleti célú beruházásokig sokfélék, olykor a marketing nyelvét kell lefordítani az építészetére.

Mindehhez széleskörű felkészültség szükséges: a megrendelői igények helyes feltérképezésén túl fontos a hagyományok ismerete, a pszichológia, a kézműves és a high-tech technológiák, az építészeti, akusztikai, grafikai, gazdasági, logisztikai, marketing és branding ismeretek.Naprakésznek kell lenni az aktuális design irányzatok, a felhasználandó anyagok és a társművészetek terén. Gyakran a projektmenedzsment is a belsőépítészre hárul. Tapasztalataim szerint, a belsőépítész hangolja finomra a házat, sokszor ő fogja össze a társtervezők, kivitelezők, társművészek munkáját.

A tervezés döntések sorozata, összetett problémamegoldás: az igények, a funkcionalitás, az esztétika és a rendelkezésre álló anyagi források összehangolása.

A jó döntéshez pedig a megfelelő szempontok figyelembevétele vezet. A tervezői és kivitelezői jártasság, színesítve a belsőépítészeten kívüli, de a kreatív szemlélethez szorosan kapcsolódó területek tapasztalatával segít hozzá, hogy munkám során magas szinten vehessek részt az egyedi, de időtálló értékek teremtésében és megőrzésében.

 

  • Szén Molnár Tamás-belsőépítész
  • Szén Molnár Tamás-belsőépítész
  • Szén Molnár Tamás-belsőépítész

Üzenet küldése a szakembernek

Szén Molnár Tamás-belsőépítész