Bejegyzés

Szakemberek gyerekkori elhívása

Mindenkinek van egy elhívás élménye gyerekkorában. Van, aki katona akar lenni más orvos, harmadik híres focista. De van olyan is, aki valamilyen szakembereként szeretne segíteni a megrendelőknek.

Erről a kérdésről beszélgettünk nemrég a szakemberekkel, és ezek a válaszok érkeztek:

-Anyukám elég nagy igényű volt gyerekkoromban, és apukám 2 házat is teljesen átalakított miatta. A második építkezés után már gyerekként is elég sok tapasztalatom volt a kőműves szakmában, majd úgy gondoltam ezt kicsit tovább fejlesztem és így lettem burkoló. Nagyon imádom azóta is a szakmám és ezt leginkább apukámnak köszönhetem.

-Sok műhó ingatlanos után találkoztam, egy tökös problémamegoldóval és azt mondtam, ha egyszer végre ingatlanos leszek, olyan leszek, mint ő…. Mondjuk nő vagyok, meg az ügyfeleket kellene megkérdezni, de közben ingatlanos lettem és elég jól sikerült a pályaorientáció.

-Már az általános iskolában kiderült a műszaki irányultságom, nem régen elevenítettük fel a szüleimmel, hogy mindez egy dió rajzból derült ki számukra, de a technika tanárom is arra ösztönzött, hogy műszaki irányba menjek. Én sokáig “boltos” akartam lenni, a kettő ötvözeteként találtam meg a helyem az ingatlanszektorban. Örök szerelem

-14 éves koromba döntöttem el, hogy asztalos leszek. Elmentem inasnak 3 évet tanultam a Mesternél.

-Faterom is parkettás burkoló, én is az lettem.

-13 éves voltam, mikor 2 ember 2 nap alatt meg csinálta a fürdő szobánkat 3200 forintért. apám egy havi keresetét vitték el 2 nap munkáért! hogy anyaggal vagy Nélküle, nem tudom! 1973-ban volt ez! víz-gáz szerelő lettem! nem bántam meg! IMÁDOM a szakmám!

-Nekem is családi örökség. Én magamtól autószerelő, idegen légiós, kőműves, szakács lettem volna. De nem bántam meg, a többi dologban nem lettem volna jó.

-Édes apám Ács volt 17 évesen én is ácsnak tanultam kb. 20 évig aztán váltottam Nyílászárós és Árnyékolástechnikára nem bántam meg szeretem a munkámat.

-13 évesen egy barátommal a nyári szünetben elmentünk egy kőműves mellé segédmunkásnak, akkor döntöttem el, hogy kőműves leszek, azóta se bántam meg.

-Általános 2. osztályában kezdtem barátkozni a matekkal. Ott volt előttem a rácsos füzet és csak néztem, hogy mit kezdjek vele. Rajzolgattam merőleges vonalakat, házakat, kivágtam, összeragasztottam. Készítettem hozzá papír bútorokat. Kaptam Lakáskultúra magazinokat. Mindenhova vittem az összest, hátha szükségem lesz rá. Igen. 7 éves korom óta ez érdekel. Így ma sem teher.

-Én gyerek koromba Szeretem mászni …így Veszélyes fa vágó lettem Tetőfedő meg minden Hasonló…

-Gyerekkoromban én csak jól akartam érezni magam, nem igazán akaródzott pályát választani. Édesapám megtette helyettem. Köze sincs az építőiparhoz, grafikus lettem. Majd húszon évnyi grafikuskodás után már nem szerettem csinálni, váltani akartam. A burkolás pont megfelelő választásnak tűnt Nehéz, de nem bántam meg.

-Gyerekként minden akartam lenni, csak munkásember nem…  Aztán az élet úgy hozta, hogy ácsok mellett segédkeztem, amikor is láttam hogy jött két bádogos, tiszta ruhában, semmi komoly fizikai munkát nem csináltak és pont lent voltam a konténernél üríteni a vágott cserepeket amikor az akkori főnököm odaadta a pénzüket, pontosan nem láttam az összeget, de kb. két heti béremet kapták azért a pár óráért… Akkor határoztam el, hogy én is bádogos leszek… 2010-ben sikerült kijutnom Norvégiába többedmagammal, ma is ismert kiváló szakemberekkel dolgozhattam együtt, tetszett, hogy a tudásuk által mennyire megbecsülik őket, így én is gőzerővel nekiálltam tanulni a szakmát, bejártam fél Európát, hogy minél több tapasztalatra tehessek szert a gyakorlatban és mellette az elméletet is minden nap tanultam.. mára megtanultam 3 nyelvet, jelenleg a szakmámban ismert lettem a munkáim által országszerte és a közösségi média által majdnem világszerte ismerik a nevem, azt hiszem elértem, amit egy szakmában az ember el tud érni…

Amint látjuk valaki beleszületett, örökölte a mesterséget. Mást egy szép munka, egy Mester nyűgözött le és választotta hivatásának a szakmát. Volt, akit egy véletlen életfordulat vitt rá, hogy szakmát változtasson.

Minden helyzet tehát más és más, aki váltott az nem bánta meg a döntését, hiszen maradandót alkothat, amiben a megrendelő igényeit szem előtt tartva használhatja kreativitását, és találkozhat új kihívásokkal.

Ha téged is érdekel az építőipar, vagy szeretnél egy jó, keresett szakmát tanulni ne várj nézz utána képzéseknek.

Mert “Jó szakemberekre mindig is nagy szükség volt és lesz.”

Egy mesekönyv gyerekeknek:
Ez a mese egy 6 éves kisfiúról, Péróról szól, aki szüleivel és 10 bátyjával Budapesten a Márvány utcában lakik.
A kisfiú bátyjai felnőtt férfiak, akik reggelente korán kelnek, és elindulnak otthonról dolgozni.

Péró ilyenkor mindig irigykedve nézi őket, hiszen arra gondol vágyakozva, hogy bárcsak ő is nagy lehetne végre és olyan szakmája lehetne, mint a testvéreinek.
Mert bizony iskolába nem szeretne járni, unalmasnak tartja.

Ezért a családi kupaktanács döntött, az iskolakezdés előtti nyarat azzal fogja tölteni, hogy megtanulja, hogy mit csinál valójában egy mesterember.’

Innét töltheted le: https://www.mapei.com/hu/hu/e-book-lista/mesekonyv

Ha ingatlanos vagy építőipar szakember vagy várunk csoportunkba: https://www.facebook.com/groups/1032690327119259

Műanyag nyílászárók. Az ablakcsere buktatói!-Kocsis Zoltán

Első az ár. Mikor ajánlatokat kérünk több cégtől a tervezett nyílászárók cseréjére,észre vehetjük,hogy egy pl.10 db-os rendelés esetén,akár fél millió forintos árkülönbség is lehet,a legolcsóbb és a legdrágább között. Mitől van ez? Magyarországon számos profil van forgalomban a piacon,mind más és más árban. Azonos gyártmányú profiloknál is lehet nagy árkülönbözet,függően ki gyártotta,ki szereli be a megrendelőnek,hány kézen fut keresztül és mindazok akik érintettek benne,mennyit akarnak keresni rajta.

 

Az olcsóbb vagy a drágább? A sokszor túl olcsó van akinek megnyerő,van akinek gyanakvásra ad okot. Nem egyszerű dolog ez. Az olcsó ablak is lehet jól záródó,használható,viszont ne várjunk tőle csúcskategóriát. Valamiért olcsó ugye? A legdrágábbak viszont közel sem biztos,hogy a legjobbak is. Hiszen hazánkban a vackot is el lehet adni sok pénzért. Sajnos az építőipar fel van hígulva, mivel kevés a jó szakember, az építkezni/felújítani vágyók viszont egyre többen vannak. Az ablak “biznisznél” is jelen van a tipikus magyar mentalitás,hogy minél rövidebb idő alatt,tegyünk szert a lehető legnagyobb haszonra.

Mennyire lesz tartós az ablak? Csak elhisszük amit mondanak,hiszen hazánkban nincs annyi ideje jelen,hogy biztosat állítsunk. A korábbi nyílászárók közül sok esett áldozatul a nap UV.sugárzásnak. Megsárgultak,külső felületük kezd szétporladni. Az újabbak sokkal jobbak,ez tény! Az is tény,hogy mind a műanyag profil,illetve a vasalat gyártók azon dolgoznak,hogy egy ember életében többször cseréljen nyílászárót,mivel időről időre lecserélik,átalakítják a terméküket,úgy,hogy az új ne legyen kompatibilis és pótolható a régivel. Vagyis ha elromlott,cserélni kényszerüljünk.

 

Jól fog zárni,szigetelni? Az,hogy mennyire jól működő az új ablakunk,mennyire élvezető a megnövekedett hő és hangszigetelés,sok dologtól függ! -Milyen profil rendszerből gyártották? -Milyen működtető vasalattal szerelték? -Milyen a gyártás minősége? -Milyen a beszerelés minősége? Ezek összessége fogja megadni.

Kit bizzunk meg a munkával? Ha például ismerjük a munkáit.( Ilyenkor is lehet rosszul dönteni.) Mennyi garanciát ad a munkájára? Nem szavatosságot,jótállást! Teljes körű garanciát,a működésre is! Ez leginkább 1 év szokott lenni. Általában az anyagi részét úgy szokták rendezni,hogy megrendeléskor 50%-ot kell megfizetni,amikor pedig beépítésre került(ek),akkor a másik felét kérik el. Ha ettől eltér,például; befejés előtt még kér pénzt az előre lefixált,kifizetett előlegen felül és ezt érthetetlen indokkal magyarázza,azon el kell gondolkodni. Arról nem is beszélve,ha nagy árengedmény reményében,elkéri az egészet. Megfelelően tájékoztat e,a lehetséges variációkról. Sokszor van később probléma abból,hogy egy erkély ajtóra utólag kilincset szeretne az ügyfél. Amennyiben olyan szélességű profilból készült mint az ablak,nem lehetséges. A megrendelés alkalmával,megbeszélés kérdése. Kapunk e információt,az ablakunk rendszeres karbantartásáról? Igen,azt is kell! Az előlegről kapunk e bármilyen papírt,amiről be tudjuk azonosítani a kivitelezőt. Ha számlát kapunk egy cégtől,van e köze hozzá akinek fizetünk.

Főbb hiba lehetőségek. Meglóg. Ha időben észre veszik nem komoly hiba. Úgynevezett ékeléssel javítható. Van,hogy a beszerelést követő évben mutat jeleket,az által,hogy csukáskor rá kell emelni a szárnyat a tokra. Leszáll. Évek alatt jön elő. Az olajzás hiánya miatt. Időben észlelve ez is javítható. Pára,kosz jelentkezik az üveg rétegek között. Nem javítható,komplett üvegcsere szükséges. Befolyik a csapadék. Legtöbbször nem a gumitömítés miatt van,hanem a nem megfelelő beállítás okozza. Mérethibás. Gyakran előfordul,hogy az ablakszárny mérete kisebb mint kellene lennie a tokhoz képest. Gyártási hiba,nem javítható. Ha nem túl régi és még gyártják a profilt,akkor új szárny szükséges,ha nem akkor tokkal együtt csere. Vetemedik,meggörbül. Ilyet is tud ám! Az okai nagyon különbözőek lehetnek. Van,hogy javítható,de az is megesik,hogy nem.

 

Összesítve. Egy minőségi profilból,pontosan gyártott és beszerelt műanyag nyílászáró,az jó!

A szakembert itt éred el: www.facebook.com/nyilaszarojavitaspecs/