Bejegyzés

Túl szigetelhettem a házat? Mitől penészedik a házam?

Ha ház felújítását tervezzük, akkor a szigetelés tervezésekor döntő fontosságú annak felderítése, hogy az adott épületnek hol a legnagyobb a hővesztesége.

Az igazán fontos, hogy derítsük ki, hol lehetnek, vannak a hőhidak ennek egyik módja a hőkamerás vizsgálat. Ennek természetesen vannak költségei, de viszont elkerülhetjük, hogy felesleges beruházásra költsünk, ugyanakkor sokkal hatékonyabb lesz és hamarabb megtérül az, amire viszont áldozunk.

Ezen kívül jó még az is, hogy a tervrajzok tanulmányozása – helyszíni felmérés – esetleges hőkamerás vizsgálat együtteséből összeálló energetikai felmérés eredményeit hozzáértő szakember értékelje ki.

Tévhitek: 1. A vastag hőszigetelés alatt a falak nem tudnak lélegezni. (A hatékony hőszigeteléssel éppen, hogy csökkentjük a nedvesség lecsapódásának veszélyét: mivel a falak melegebbek lesznek, így kisebb az esélye annak, hogy megjelenjen rajtuk a penész.)

2.Nem érdemes vastagon szigetelni

3.A műanyag ablakok miatt penészedik a lakásom (természetesen mindenki azért szeretne ablakcserét, hogy az ingatlanon belül maradjon a hő, ezért jól záró ablakok kellenek. Viszont szellőzővel és rendszeres szellőztetéssel bármilyen penészedés megakadályozható).

4.Az épületgépészettel kapcsolatban is vannak tévhitek, itt a rendszeres tartós hőmérsékletre érdemes odafigyelni.

A témában megkérdeztem a szakembereket is a következő válaszok születtek:

-Penészedni a hőhidaktól penészedik egy épület. Mivel a geometria adott, lehet, hogy a hőszigeteléssel máshol jelentkezik hőhíd mint a hőszigetelés előtti állapotban.

-A hőhídon kívül nedvesség is kell neki, azt meg az egyébként jó hőszigetelő képességű nyílászárók tartják bent. Az én házamon hőszigetelő vakolat van (90-es évek technológiája), polisztirol szigetelés egyelőre nincs, de amíg a régebbi faablakok voltak, nem penészedett, nyílászáró csere után (ötkamrás műanyag) meg igen. A hőhidak ugyanott maradtak és elkezdtek nedvességet kapni.

Szóval szerintem sem a hőszigetelés az oka, hanem a nem kielégítő szellőztetés, túl magas páratartalom és a hőhidak együtt.

Nálam hidro kapcsolású, kétfokozatú, állandó üzemű elszívás oldotta meg a problémát, hidro nyitású résszellőzőkkel, beltéri ajtókon szellőzőrostélyokkal.

-A páraháztartás a szellőzéstől függ. Ha korszerű szigetelést alkalmazunk, gondoskodni kell a szellőzésről is. Sok megoldás között lehet választani, a legjobb a hő visszanyerő szellőztető berendezés. Ha nincs rá “keret”, vagy utólagosan nehézkes a beépítés, gravitációs, és ventilátoros megoldásokból is lehet választani.

-HA korszerű szigetelést alkalmazunk, gondoskodni kell a szellőzésről IS.” Úgy érted, lélegző fal? ….. A falon keresztül nincs légcsere! A fokozott légzárású nyílászárók beépítése, vagy a korábbi kialakított szellőzők eltakarása okozza a problémát, hogy bezárják a párát (mindkettő kivitelezési hiba, nem a szigetelés az oka). A méretezett szellőztetés sokat segíthet, de mindkettőre igaz, hogy együtt érhetjük el az optimális eredményt: jól megtervezett és kivitelezett hőszigetelő rendszerek, nyílászáró beépítés és szellőzés. Hőhíd mentes kivitelezés (magasabb belső felületi hőmérsékletek), méretezett szellőztetés (pára eltávolítása vagy szárítása), mint rendszerben végig gondolt műszaki tartalom.

Régi épületeknél nagyon sokszor probléma, hogy a hőszigetelést nem előzi meg egy utólagos falkeresztmetszeti vízszigetelés, ezért a vizes falak kipárolgás zónája 50 %-kal csökken. A Hőszigetelés elkészültkekor a relatív páratartalom a helyiségen belül magas lesz, és így okozhat problémát.

Amin látjuk sok összetevős a dolog, érdemes kikérni szakértők véleményét is, mielőtt belevágunk egy felújításba.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

A penészedés

Gyakori probléma, nálam is jelentkezett a lakásban.  Sajnos télen a kevés szellőztetés lehetősége is okozhat kellemetlen meglepetéseket. De számtalan probléma rásegíthet a kialakulására. Akár a nyílászáró, ha jól be is van építve. Ezen kívül a belső szigetelések is nem kevés helyen okoznak hasonló problémát, de a hőhídak kialakulása is okozhat nehézséget. Sőt a beton járdák vagy fal mellett lefolyó esővíz is okozhat problémát.

A megoldásokra pár tipp szakemberektől:

-Panel, társasház, ház? Nekem is volt hasonló problémám. Új építésű társasház, decemberben beköltöztünk, februárban a szekrény alsó polcán a ruháink is penészesek lettek! Végleges megoldás a folyamatos légcsere! Minden ablakomra, egy oldalon van az összes, kereszthuzat nem jöhet létre, résszellőztető. Én automatát vettem, páratartalomra nyit zár. A fürdőszobai szellőztető önzáró lamelláit kivettem, igy van folyamatos légcsere. Sajnos amikor a külső és belső hőmérséklet hasonló, a kemény hatás csökken. De igy télen 50 % fölé nem igazan megy. Napi harcot vívtunk a párával, minden ablakban törölköző volt és talpig vizes volt minden ablak állandóan, ha főztünk vagy mostunk meg rosszabb volt a helyzet!

-Egyébként az új ablakokon van rés szellőztető “funkció” mikor az ablak kilincset 3/4 álláson hagyjuk a nyitott állapot és bukó állapot között. A kilincs felőli oldal felső sarkát ki engedi, és juttat be némi levegőt, ami hosszú távon segít szellőzni. Igazából visszamenőleg 10-15 éve már működött, csak sokan nem tudnak róla..
Mi úgy szoktuk hagyni őket egész nap, főleg télen, és nincs ilyen jellegű probléma azóta.

– Hőhídat megszüntetni, elsősorban a nedvesség miatt van a penész. A nedvesség meg a páralecsapódás miatt van.

-A pára meg az emberi tevékenységből származik.
4 fős családnál (2 felnőtt, 2 gyermek) 24 óra alatt 20-30 (húsz-harminc) liter (víz) pára képződik a lakásban.
Ez akkor is ott van, ha nem látjuk és ez ott jelenik meg, csapódik le ahol a hőmérséklet a harmatpont alá csökken.
Ez a harmatponti hőmérséklet függ a levegő hőmérsékletétől és a páratartalmától.

-Amennyiben kizárólag nyitható vagy fix a nyílászáró, akkor érdemes rá szellőzőt tenni, ez megoldja a légcserét (kényelmi szempontból az automata ajánlott).

-A belső oldali szigetelés zsákutca! A szigetelés mögött a szerkezet hideg! Ha a szigetelésen belül ennyire penészes, mi lehet a szigetelés alatt… Mindenképpen a hőhidat kell megszűntetni! Valószínűleg a koszorú húzza be a hideget, tehát a koszorút és a födémet kell (kívülről!!!!) leszigetelni de a belső szigetelést is le kell szedni és mögötte a falat kiszárítani! Látatlanban erre lehet számítani!

A konklúziókat levonva bármit is építünk, újítunk fel ingatlanunkon érdemes megfelelő szakembereket megkeresni és velük elvégeztetni a munkát. Illetve több építőanyagos cégnél vannak szakértők, akiket hasonló problémával érdemes megkeresni.

Szeretnénk több ilyen cikket hasonló témában a közeljövőben létrehozni és segíteni a felújítani vagy éppen problémákkal küzdőket. Vagyis folytatás következik egy másik témával.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/