Bejegyzés

A legnagyobb etikai probléma amit egy szakember elkövet egy megrendelés kapcsán.

Egy megrendelés nemcsak a pénzről kell, hogy szóljon, hanem emberi kapcsolatokról is.

Ami pedig nem nélkülözheti az erkölcsi morált-tartást, főleg, ha hosszabban tartó emberi, megrendelői kapcsolatról van szó.

Utána kérdeztem, mik azok, amiket egy szakembernek kerülni kell, és amitől a többi szakember és ezek a válaszok születtek:

1.Hazudozik ígérget.

2.Szidja a másik szakembert

3.Ittasan jelenik meg a munkában

4.Kivitelezési hibájáért nem vállal garanciát

5.Telefont nem veszi fel, megígéri, de nem hív vissza

6.Nem takarít, rak rendet maga után

7.Mások munkáját használja referenciának.

8.Nem jelenik meg az építkezésen

9.Lop az építkezésen.

10..Plusz pénzt kér a megrendelőtől.

+1 Ha valamilyen berendezést tönkretesz a megrendelőnél nem javítja, vagy cseréli ki

Azt hiszem ezek azok a sarkalatos pontok, amiket minden megrendelő vegyen észre, és minden szakember kerüljön.

Magyarország legfelkapotabb városai építkezés területén?

Nagyon sokszor látni és hallani, hogy vannak országrészek, ahol kevesebb a szakember, mint máshol.

Hogy miért az természetesen az árak, fizetés miatt, mint minden más szakmában. Valamint, az építkezések volumene, nagysága is mozgatja a szakembereket egy gyorsan fejlődő város felé.

Hogy melyek ezek a részek, városok szakemberek véleménye szerint:

  1. Budapest: Mint főváros nagyon pörög, rengeteg a munka, és jók a nm2 árak.
  2. Balaton part: A nyaralók Mekkája, főleg az északi part és Siófok, ami nagyon erős.
  3. Győr: Ausztria közelsége, infrastruktúra miatt szintén nagyon jó paraméterekkel rendelkező város
  4. Budapest agglomeráció: Budapest közelsége, és a viszonylagos csend miatt nagyon sok a kiköltöző, jó munkadíj jellemzi
  5. Zalaegerszeg
  6. Székesfehérvár
  7. Debrecen: Magyarország egyik nagyvárosa, a most épülő üzemek miatt nagy a beköltözők száma.

Ingatlan felújításom története 1

Egy saját történetet szeretnék veletek megosztani.

Amikor Érdre költöztünk anno, mi is szerettük volna ingatlanunkat felújítani, mint sokan mások még ismeretség hiányában (Kaposváriak vagyunk) elkezdtünk szakembereket keresni.

Voltak hárman megnézni az ingatlant, az egyik sajnos hamar kitűnt nem éppen volt a helyzet magaslatán, a második bár eljött többet nem hallottunk róla, a harmadik pedig horror árban dolgozott. Vagyis végül egyik sem jött be.

Ekkora kicsit elkeseredtünk, gondoltuk mi és család, barátok majd valahogy felújítja az ingatlant.

De egy véletlen beszélgetés folytán egy kedves ismerőstől megkaptuk Imre számát. Aki mikor kijött nagyon szimpatikus volt, és láttuk érti a dolgát. Olyan dolgokat is észrevett, amit mi nem mondtunk, vagy nem is tudtunk.

Végül is átbeszéltük az árakat-természetesen egy korrektül megírt árajánlat alapján. És átbeszéltük a felújítást, ami fürdőszoba felújításról, járólapozásból, festésből és szigetelésből állt.

Fel is vonultak időben korrektül, mindig, amikor kellett hozták az anyagot és számla ellenében kifizettük ezt nekik.

A munka is korrekt lett sajnos közben kijött, némi gond, a fürdőszobában nem volt vízszigetelés ezt pótolni kellett, rendesen áztatta a falat is. Illetve az étkező járólapja alatt még egy járólap volt, ami alatt beton nem volt szinte, ez a hiba is javítva lett.

Közben persze nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk először én hívtam meg a fiúkat ebédre, majd fordítva. Sőt azóta Imre családját is sikerült megismerni, akikkel szintén úgy gondolom jó kapcsolat alakult ki.

Később természetesen a tető javításra is őt kértem fel, itt tetőléc és törött tetőcserepek cseréjéről volt szó. Ezt is teljesen korrektül oldotta meg. Sőt a fizetéseknél is nagyon korrekt volt, mivel nem voltam otthon utólag lett fizetve utalással a bizalom jegyében.

Azt hiszem ilyen szakemberek vannak és léteznek, bár nem egyszerű őket megtalálni.

De még megosztok veletek pár hasonló történetet, hogy lássátok vannak még jó szakemberek, akik jó emberek is:

-Amikor a hónapok óta lezárt rendelésem ügyfele évekkel ezelőtt dec 23-án felhívott, hogy boldog karácsonyt kívánjon, majd, amikor megtudta, hogy 24-én is dolgozok 24-én megjelent egy hatalmas tortával, hogy biztos most nincs időm sütni…

-Az egyik ügyfél, akinek az egyik első medencénket készítettünk a mai napig örömmel, családi hangulatban fogad és minden alkalommal elmondja, hogy tudja, hogy vannak benne hibák, de neki ez a medence az öröme és élete egyik legjobb döntése volt megcsinálni. Ajánl mindenkinek és szeretettel fogad minden ősszel és tavasszal a karbantartási munkálatnál.

-Több emlékezetes volt, de a legkedvesebb, az előző évhez kapcsolódik. Amikor a JS födémelemeket megrendelő, családi házat építő házaspár a karácsony előtt megszületett, gyönyörű pici babájukról küldött fotót. Azóta már kész hölgy, ezt onnan tudom, hogy az idén is kaptam tőlük olyan fotót, amelyen az egész család rajta van, és sugárzik róluk a szeretet és a jókedv. Idősebb korban az ember már szentimentálisabbá válik, és egy-egy ilyen gesztus nagyon jól tud esni. Kívánom, hogy mindannyian éljetek át hasonló kedves élményeket.

Vagyis érvényes mindkét oldalra a mondás azt hiszem „Azt adj-kívánj a másiknak, amit magad is szeretnél, elvárnál”

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

 

Változások a Covid helyzet alatt

Egy többszintű változást figyeltem meg ezt röviden pontokba szedtem össze.

1.Családi házak felértékelődtek: Ez egy nagy változás, egyre többen nyitnak a családi házak felé. Hiszen, ha karantén van akkor az udvarba mégis ki lehet menni, nem 4 fal között kell lennünk.

2.Vidék értékes lett: Kevesebb az ember, jobb a levegő, nyugalom. Főleg, ha sikerül elhelyezkednünk is ott, a nagy városok zajától, fertőzöttségétől távol nagy érték lehet.

3.Online világ szinte berobbant lásd virtuális túrák, online vásárlási, bevásárlási, rendelési lehetőségek.

4.Az emberi kapcsolatok felértékelődtek, jobban merünk egymás felé nyitni.

5.Állami intézkedések azt építőiparban, melyek persze nem mindenkinek a legjobb feltételeket biztosítja. De legalább tettek egy lépést az irányban, hogy korszerűsödjenek az otthonok. Főleg, hogy energetikai változtatásokat is lesznek.

6.Felújítások száma nőni fog valószínű jövőre, kevesebb lesz az új építés. Ami valószínű több elérhető szakembert jelent.

7.A gyors projektek lásd. Szerkezetépítések felé tendáló szakemberek száma nőni fog, hiszen mindenki gyorsan végezni akar a munkával, nem szeretne fizetési nehézség miatt beragadt pénzeket.

8.Pénzügyi tudatosság, mire, mit, mennyit adunk ki.

9.Lakások ára normalizálódik, csekély mértékben főleg paneleknél csökkenés várható.

10. A nagy tömegű építkezési kedv lejjebb fog valószínű kicsit menni, tudatosabbak lesznek az emberek. Így várhatóan a szakma felhígulásán is ez segíteni fog. Vagyis a nagyon gyenge szakemberek ki fognak rostálódni a piacról.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

Leggyakoribb hibák az építkezéseken? Mik amiket nem vesznek figyelembe felújításkor?

Egy új ingatlan felépítése nagy feladat. Nem véletlenül, hiszen rengeteg kérdésben kell viszonylag gyorsan döntenünk, mindezt ráadásul úgy, hogy közben százezrek vagy milliók forognak kockán. Nehéz a dolga azoknak, akik nem járatosak az építőipar világában, hiszen elég egy rossz kivitelező, egy rossz döntés, és utána évekig, sőt évtizedekig együtt kell élnünk a hibákkal és a hiányosságokkal, ha csak nem adunk ki ismét egy nagyobb összeget a probléma orvoslására.

Ha ön is építkezés előtt áll, akkor fogadja meg az alábbi tanácsokat!

  1. Tervező helyes kiválasztása
  2. Statikus igénybevétele mind építéskor, mind felújításkor (falak áthelyezése)
  3. Helyes kivitelező kiválasztása-nem mindig az olcsó és a gyors a jó megoldás.
  4. Helyes, pontosan megírt szerződések.
  5. Megbízható építőanyaggal való építkezés, felújítás
  6. Szomszédokkal való egyeztetés, számtalan későbbi kellemetlenségtől mentjük meg magunkat.
  7. Érdemes műszaki ellenőrt felkérni nagyobb építkezésekor.
  8. Pénzügyi tervezés
  9. Folyamatok átgondolása
  10. Pozitív kommunikáció a kivitelezők felé, észrevételek-meglátások átbeszélése

Kiegészítésként pár meglátás szakemberektől, építtetőktől a cikkhez.

-Nem számolnak a váratlan többletköltségekkel. Néha a várhatóval sem.

-Mindenekelőtt a célokat. Legtöbbször elmarad a helyzetelemzés, és a ráépülő kérdések megfogalmazása, az újragondolás megalapozása, és a megfelelő tervezés.

-Ad hoc tervezés majd lesz valahogy és találunk majd bele valamit! Közben lehetne úgy is, hogy a végleges összképű bútorra és berendezésre van alakítva minden.

-A megfelelő szakember kulcsfontosságú!

-A munkák időbeli ütemezése szinte lehetetlen. Ha több szakma dolgozik, kell egy műszaki vezető, így kevésbé mehet az egymásra mutogatás.

-A ház kora és ennél fogva annak lehetőségei.

-Minden otthonról meg lehet mondani mikor készült. Csak hogy az aktuális trend változik, sok anyag, szín idővel nyomasztóvá válik. Az embereknek általában nincs lehetősége ismételt cserére és unalmassá, “régimódivá” válhat. Érdemes csak a könnyen cserélhető kiegészítőkkel divatot teremteni, a többinél az időtállóságra figyelni!

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

Befolyásolja-e a jelenlegi gazdasági, politikai helyzet az magyar ingatlan és építőipari helyzetet?

Ezen a kérdésen sokan gondolkoznak, rengeteg a pro és kontra.

Anno, amikor albérlet támogatást akartam igény bevenni Budapestre költözésünkkor, akkor szembesültem vele, hogy nem mindenkinek adott a lehetőség. Hiszen számlás kiadások kellenek ehhez, de az olcsóbb albérletek nagy részében a tulajok ettől elzárkóznak még a mai napig.

Van lakhatási támogatás, ami szintén jó kezdeményezés, ha a munkáltató nyitott rá. Ez általában hiány szakmáknál vagy vezető kategóriában jellemző, de természetesen előfordul egyszerűbb alkalmazottak támogatása is. Anno Pécsen munkahelyemen volt erre lehetőség a termelésben dolgozóknak, a logisztikai dolgozok nem vehették viszont igénybe azzal a jelszóval ők nem végeznek termelőmunkát…

Ezen kívül itt van a csok, amely szintén egy nagyon jó kezdeményezés, de szintén nem mindenki veheti igénybe. Ezt is saját bőrömön tapasztaltam, leginkább akkor szokott ez előfordulni, ha már volt egy adott ingatlan, amit eladtál és a hitel, ha volt rá feletti összeg nincs meg, ami sokszor előfordul nem jár a csok. Ezen kívül sokan azt nézik mennyi a maximálisan adható, de ez sokszor eltérő lehet a körülményekre hivatkozva.

Babaváró hitel szintén jó kezdeményezés, ez után is érdemes utána járni egy szakértőnél mert sok tényezőtől függ.

A különböző pályázatok sem egyszerűek, sokan vágnak bele az otthon melege programba, de nem mindenkinek sikerül. Mi is így jártunk, pedig a kivitelezőnk meg volt, vagyis volt, aki belement meghitelezi előre a folyamatot, hiszen az állam csak az elvégzett munkáért fizet. Vagyis már sokan itt elbuknak nem találnak kivitelezőt. A másik ilyen, ha nem találnak egy jó pályázatírót, sajnos ez is fontos, és pénzt húznak ki a zsebedből. Vagyis elgondolkoztató belevágsz-e.

Panelprogram, szintén nagyszerű, ha van egy jó közös képviselő, és nyitottak rá az ott lakók. De persze ez minden felújításra igaz, ha nem állnak össze a többség akarata dönt, vagyis meg vétózhatnak jó pár felújítást.

Különböző kedvező kamatozású hitelek is veszélyesek, sokan belevágnak nem kis összegben. De kérdés tudják-e fizetni betegség, vagy munkahelyvesztés esetén is. Itt azt gondolom, hogy érdemes addig nyújtózkodni amíg a takaró ér, vagyis, ha kell is annyi hitelt érdemes felvenni, ami egy probléma esetén is megoldható annak a kifizetése.

Ezek a támogatások, illetve a felsoroltakon kívül még rengeteg hatással van az építőiparra. Felviszi a kivitelezési árakat, amiket természetesen az építőanyag árak is befolyásolnak.

Építőipart segíti, hogy egyszerűsödött az egyéni vállalkozás. De vissza is húzzak, azzal, hogy ez segíti a kóklerek bekerülését is a rendszerbe.

Ezen kívül, a külföldre költözést is befolyásolja. Mert sokan nem tudnak megvenni egy ingatlant az itteni bérből, elmennek külföldre majd megtapasztalva a kinti lehetőségeket már haza sem jönnek. Hiszen kint nemcsak a bér, de a megbecsültség, szociális-oktatási-infrastruktúra is sokkal jobb, mint itthon.

Összegezve: Jók a kezdeményezések, de a sok kisbetűs részt érdemes lenne átgondolni minden félnek, és akár egyszerűsíteni azon vagy kiterjeszteni több irányba is.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

Félbehagyott építkezések, de vajon mi lehet az ok?

Rengeteg felé halljuk és látjuk, hogy elhagyott, félbehagyott építkezések vannak.

De vajon mi lehet ennek az oka?

Több dologban keresendő az ok:

1.Van miből, de nincs kivel, vagyis a megfogadott szakember közben külföldre ment, vagy több pénzért elhagyta az építkezést. Ilyenkor a szakemberhiány közepén nagyon nehéz ezt pótolni. Főleg egy már megkezdett munkába sok szakember nem akar belevágni, hiszen egy rosszul kivitelezett munkával elég nagy bonyodalmak lehetnek.

2.Banki hitel folyósítás vagy annak meg nem adása is befolyásolható tényező lehet az építkezésre, itt az addig nyújtózkodj míg a takarod ér gondolat hasznos lehet. Sok megrendelő manapság a különböző kedvezmények hatására bátrabban beleszáll nagyobb építkezésbe, csak kérdés be tudja-e fejezni.

3.Viták az építkezésen, ez is egy előforduló probléma mikor a kivitelező és a megrendelő nem találják meg az egyensúlyt és a szakember odébb áll, érdemes jó előre megnézni kivel dolgoztatunk és tudunk-e együtt dolgozni vele, illetve egy ügyvéd általi szerződéssel szállni be az építkezésbe.

4.Engedély nélküli építkezés, sajnos ilyen is van. Ilyenkor előfordulhat akár egy már kész ingatlan visszavontatása is, a bírságról nem is beszélve.

5.A szakember abbahagyja a munkát mert nincs hozzá sem kapacitása, vagy tudása. Ilyet is már láttam és hallottam. Szerződés hiányában vagy mi befejezzük, vagy egy másik szakembert vagyunk kénytelen keresni. Itt él az nem biztos, ami olcsó az jó is.

Természetesen körbe is kérdeztem a témában, a válaszok közül csak párat:

– Mi nem hagyjuk félbe a munkát. (2 kivétellel amikor már felmondta az idegrendszerem a tulajdonos viselkedését, illetve eltértek a szerződéstől.) De mostanában egyre többen jelentkeznek mások szét barmolt munkáival, hogy hozzam rendbe… Szörnyű… Tényleg. A sok segédmunkásból lett vállalkozó… Még a határon túlról is hívnak ezekkel… Legalább kihívás

-A 2000 res években dolgoztam lakóparkban, becsületesen megcsináltam a melót, mégsem fizettek ki! Ezek után csak magánszemélyeknek dolgoztam! Azért ott is volt probléma, általában emberi tényező. Így inkább a kevesebb, biztosabb, nyugodtabb mellett döntöttem!

-És a mai helyzet szerint bárki tud egy építőipari Céget alapítani, felvesz 1-2 mihaszna piás ” szakembert” 3 segéddel. És már lehet munkát vállalni mert bárki eltudja adni magát. Az más kérdés, hogy sok megrendelő a kis összegű munkadíjat nézi, és a végén meg a sírás- rívás van. Sokan nem kérnek referenciát. De van a másik véglet is, munkadíj előleg a munka elkezdése elött és mikor eltűnik a kivitelező csak a tátott szájjal pislogás van!

Nem egyszerű, inkább összetett kérdésről van szó. Rengeteg szépség és boldogság lehet egy építkezésen, vagy éppen bánat. És ez nagy részt a megrendelőn múlik. Kit, miért választ? Utána járt-e a kivitelezőnek, ha igen tud-e együtt gondolkozni vele? Körbejárta-e a hitel kérdést? Szerződést írt-e, számlákat kért-e stb.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

 

 

 

Mennyit utaznak a szakemberek egy megszerzett munkáért?

Mennyit hajlandó egy szakember utazni ma az építőiparban? Milyen feltételekkel? Milyen külön igényei vannak ennek esetén ebben a cikkben erre kerestem a választ.

Az építőipari szakemberek nagy százaléka a lakóhelyétől számított 100 kilométeren belül vállal munkát.  Ennél messzebb csak egy nagyobb értékű megrendelésért lennének hajlandóak munkát vállalni messzebb a szakemberek.

Kevés közülük, aki hajlandó lenne hosszabb időt, akár egy hetet távol lenni a családjától hetelni egy-egy munkáért.

A következő válaszok érkeztek a kérdéshez:

-Az elmúlt 2 hónap Pest – Balatonfüred napi 380 km. 04:45-20:00-ig minden nap. Csak a megrendelő miatt vállaltam, régi megbízható ügyfél.

-Két országos üzlethálózattal rendelkező cégnek végzünk munkát, karbantartást, javítást. Hiba esetén mindegy milyen messze van.
100 Ft/km. Nyilván többe kerül a cégnek, de pl. ilyenkor Nyíregyházán sincs azonnal klímás. Több napos munka esetén 100 km-en belül ingázunk, ezen túl panzió. Megfizetik. Amúgy idegennek nem megyünk vidékre annyira nem kell a munka.

-Ha egy olyan tetőszerkezet lenne egy szép fedéssel amire később is büszke lehetnék akkor elképzelhető, hogy 1000km-ig hajlandó lennék kitelepülni. De ennek már tényleg olyannak kell lennie.

-Bármeddig, mindig az a kérdés, mekkora a munka, ha nagy és érdemes elmenni akkor minden további nélkül megyünk.
Természetesen a hozzá tartozó kiadásokat számoljuk fel pl üzemanyag, adott esetben szállás, bár eddig azt mindig kaptuk.

-Max 200km-t szoktam. Ez alól kivételt képeznek a régi jó ügyfelek és a megbízható ismerősök.

-Munkától függ. Akár több 100km. Felszámolni pedig az utat, vagy szállást. Attól függ.

-Többször csinálunk olyat, hogy akár 200km-re is vállalunk munkát és úgy egyeztünk meg az árban, hogy feltesszük a klímát a nyaralóba cserébe eltöltünk ott pár napot a családdal. Mindenki jól jár.

-100 km felett szállással+ üzemanyag.

-Az építéskor igyekszünk jelen lenni, de erre is kialakult rendszerünk van, kellő hatékonyság mellett 2-300 km nem jelent problémát.

Vagyis látjuk egy hosszabb utazásnál vannak felmerülő kérdések, és fontos tényező a munka jellege, a szállástól és a megbízható régi ügyféltől függ. Utóbbi esetén egy szakember is szívesen bevállal egy hosszabb munkát. Mert tudja a pénznél is van fontosabb az pedig a bizalom.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

Mi lenne velünk szakmunkások nélkül?

Ez egy mostanában eléggé fontos, már-már aggasztó kérdés?

Régen megsem fordult a fejünkben, hogy nem találunk egy ácsot, egy kőművest vagy burkolót. Ma már viszont mindennapi a kérdés, hogy ha így haladunk lesz-e, aki megépíti a házunkat.

Sajnos a szakma felhígult a hiány miatt, megjelentek a hozzá nemértő kóklerek. E miatt a szakmába való bizalom is megingott, sokszor még a jó szakemberre is kihatással van ez. Legjobb, és legtöbben az ajánlásokat helyezik előtérbe, ahogy én magam is ezt részesítem előnyben és csak olyan szakembereket ajánlok ki, akikről magam is tudom minőségi munkát adnak ki a kezükből.

Ami még megjelent sajnos, az a megrendelői bizalmatlanság mellett, a lenézés, én okosabb vagyok nála. Ezt sajnos én is észrevettem és sokan jelezték, ha ilyen kommunikációval találkozik a szakember két út van, vagy el sem vállalja a munkát, vagy borsosan megkéri az árát, hogy elviselje az ilyen megrendelőt. Érdemes azon Jézusi gondolattal élni, “Amit akarsz magadnak, azt ad másnak is”.

Ami még nehezíti világ szerte a helyzetet, hogy a régi mesterek kiöregednek, a fiatal generáció pedig már nem szeretne fizikai munkát, inkább a gépek, és az irodai munka felé összpontosít.

Talán a technológia fejlődése vagy egy újfajta gondolkozás kialakulása, a szakmák átalakítása, jobb propagálása és egy új oktatási rendszer segítheti a szakma előre lépését.

De elgondolkoztató az, hogy ha valamilyen ok miatt megszűnnének a fizikai munkakörök mi történne a világban.

Egy rövid bemutató film erről:

https://www.youtube.com/watch?v=cUpXKWBLoMQ

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

 

Bizalom a szakemberválasztásban

Nagyon sok szakember ajánlás útján talál, kap munkát. Ennek oka a bizalom kérdésében keresendő.

Rengetegszer kapok ilyen kérdést jómagam is nem ismersz valami jó szakembert, illetve hirdetésekben is ez szokott lenni. Valamint az, hogy egy szakember aktuálisan nálunk is dolgozott-e, vagy tud-e a munkájáról fényképet küldeni.

Teljesen jogos kérdések a megrendelői oldalról és a szakemberek oldaláról is egyszerűbb a helyzet, mivel már egy könnyedebb találkozásra mennek el, ahol valamilyen szinten ismerik, elismerik a munkáját és megbíznak benne.

Felmerül a kérdés mindig persze, hogy aki ajánl, az valóban ismeri annak a munkáját, akit ajánl, vagy ismeri-e őt emberileg?

Itt sokszor futok bele olyanba, aki magát hirdeti, vagy családtagját. Szerintem ez a legveszélyesebb, hiszen elfogult az illető, ha szerencsénk van, jó a kritikai érzéke. Illetve szakemberkereső portált is belinkel. Ami persze nem rossz dolog, csak felmerül a kérdés ismeri-e a szakembert, vagy csak üzemeltető? Én is szoktam szakemberajánlónkból szakembert ajánlani, de ismerem a munkáját, a személyt is, akit kiajánlok. Ha rákérdeznek, első szavam mindig ez, az olcsó, gyors nálunk nem játszik, csak a minőség.

Én ahogy elkezdtem a szakemberajánlót, úgy is folytatom, sőt szigorúbb vagyok magammal és a szakikkal is, hiszen a megbízhatóság fontos, és az is, ha a nevemet adom valamihez az olyan legyen, mint amit vár a megrendelő. Valamint a visszaigazolás is fontos, mindig mondom a szakiknak jelezzék a megrendelő felé, ha tudják és azt is ha nem tudják vállalni a munkát, hiszen akkor nem kell várnia feleslegesen. Ha pedig tud ajánlani maga helyett szakit tegye meg, én is így jártam a vizessel, és a keresztajánlás teljesen jól működött. Azóta a vízest, már én is tovább ajánlottam más helyre ismerősnek.

A szakik között is természetesen körbe kérdeztem, pár választ megadnék tőlük:

-A bizalom nagyon fontos! Az ajánlásnál jobb reklám nincs. Sokan keresnek ajánlás alapján. Mindig megkérdezem hogyan jutottak el hozzám.

-Ajánlások alapján jönnek leginkább új ügyfelek. De azért egy keresőkre jól optimalizált weboldal is sokat dob szerintem.

-Bizalom az eléggé fontos. Engem általában úgy keresnek meg, hogy: szia!! az xy ajánlott téged

-Fontos a facebook jelenlét, hogy lássák mit csinálsz és ha valamikor elhatározzák magukat akkor felkeresnek, de engem pl a facebook bútorasztalos oldalamon látottak miatt ajánlanak a legtöbben, meg amiatt, hogy személyesen ismernek.

-Hasonló nálunk is 90% ajánlás, 10 % hirdetés. Oldalunkon szoktak keresni a referencia munkák után.

-1988 óta ezzel foglalkozom, ennyi ideig nem lehetne talpon lenni igénytelen munkával. Legtöbb vásárlónk ajánlásból érkezik, mellette igen sok a visszatérő ügyfél. Interneten is sokan megtalálnak, és néhányan utcáról is bejönnek a bemutatóterembe.

-Én még sosem hirdettem hacsak azt nem vesszük oda mikor egy elkészült munkát kirakok a FB ra egyfajta referencia gyűjtés céljából. Csak és kizárólag a teljesített megrendelések elégedett tulajdonosainak ismeretségi köreiből vagy az én ismeretségi körömből érkeznek a megkeresések rendelések.

Mint látjuk nagy a merítés, de legtöbben a szájról-szájra hagyományban hisznek, illetve online jelenlétben leginkább a facebookon, vagy Google keresőben lelhetni fel megbízható szakembereket.

De minden esetben tájékozódj, én a saját honlapom és ismeretségi köröm mellett, létrehoztam egy segítői és szakértői csoportot, ahol elismert szakemberektől kaphatunk tanácsokat bizonyos kérdéseinkre.

Ingatlan-és-Építőipari-Szakemberek-Segítők-Szakértők-névsora

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/