Bejegyzés

Építőanyag áremelkedés hatása az építőiparra!

Mostanában több helyen hallani, hogy nagyon megnőtek az építőanyag árak. Amik természetesen magukkal húzzak az építkezéseket, de az alapanyag növekedés hatással van a munkadíjra is. Hogy miért, hiszen gépeket használnak, amik kopnak, használódnak és a gépek ára is emelkedik, így a beszerzési különbség meglátszik a munkadíjakban. De a rezsi díjak is nőnek, ahogy minden más és ezek szintén munkabér emelkedéshez vezet, hiszen egy vállalkozásban is emberek dolgoznak, akik próbálnak a felszínen maradni.

Természetesen a munkadíj, és építőanyag áremelkedésnek is a racionalitás mentén kell haladnia, mert Magyarországon az alsó és középréteg erősebben van jelen, akik a kiadást nagyon szem előtt tartják. Ezért is tudnak sajnos a megemelkedett árak mellett megjelenni a kókler szakemberek.

Ezen felül nagyobb cégeknél autó kopás, alkalmazotti bér is nehezíti a helyzetet. A megbízható, jól dolgozó alkalmazottak jelenlétéről nem is beszélve.

Ezek ellen, illetve ellensúlyozására az utóbbi időben több szervezet és cég is fellépett már. És próbálja a helyzeten javítani intézkedésekkel.

Ezen kívül a jelenlegi vírushelyzet sincs jó hatással az árak alakulására.

Amiket az utóbbi időben nehezebb volt beszerezni: Osb lap, faanyag, hőszigetelő anyagok, műanyag termékek, vasanyag. Ezen hiány termékeknél volt leginkább árrobbanás, időnként licitharc az anyagokért, amikről a média is bemutatott.

Szakemberek véleménye a kialakult helyzetről:

-Mindenképp befolyásolja. Nem csak az építőanyag drágul, hanem körülöttünk minden. Szerszámok, üzemanyag (nem mindig lesz ár stop), élelmiszer (ez a szakember üzemanyaga). Követni kell a piacot minden téren, és az ár azon a ponton kell legyen, ahol a kereslet és a kínálat találkozik.

-Munkadíjra a gazdasági helyzet van hatással, de egy kivitelezésre az anyagár.

-Mindenképpen befolyásolja a kivitelezési árakat. Alapanyag+munkabér így adódik össze. Már sajnos napi szinten drágulnak az árak. Üzemanyag, élelmiszer is. Így a munkadíj is emelkedik. Igaz én sem tartom azt észszerűnek, hogy amennyi az anyag annyi a munkadíj. Korrekt módon külön adok ajánlatot anyagra (ez változhat sajnos) és a munkára. Viszont a munkabér tekintetében az ár annyi amennyiért vállaltam.

-Olyan mértékben amennyivel emelkedik az alapanyag ár. A munkadíjat a rezsiköltségekhez kell igazítani. Tehát minden kedvezőtlen változás érinti az árakat.

-Nálunk az üzem fenntartási költségei is emelkednek, az alkalmazottak bére, és minden egyéb költség, az anyag szintén. csak idén eddig 5-18 % között emelt minden beszállítónk.

Ami még fontos a megtérülési idő egy-egy felújításnál figyelembe venni, de természetesen a komplex felújítást érdemes, ha lehet szem előtt tartani. Az optimális esetben ezen felújítások kiegészítik egymást, erről érdemes minden esetben mielőtt valamibe belevágni tájékozódni.

Sorrend megtérülési idő szerint:

  1. Nyílászáró csere
  2. Hőszigetelés
  3. Fűtéskorszerűsítés
  4. Új tető
  5. Napelem és megújuló energia

 

Természetes, természetbarát építőanyagok

Az építőanyag fogalma

Az épületszerkezetekkel szemben rendeltetésüknek megfelelőén különféle követelményeket támasztunk. A szerkezetek ezen követelményeket csak abban az esetben elégíthetik ki, ha megfelelő anyagból készülnek. A megfelelő anyagból készült, és jó szerkezetek alkalmazásával válik az építkezés gazdaságossá tétele. Gazdaságos az építkezés abban az esetben, ha csak Olyan mennyiségü és minőségű építőanyagot építünk be, amennyi és amilyen a szerkezet rendeltetésének betöltéséhez szükséges, se többet se kevesebbet. A jó minőségű építőanyagokból és szakszerűen elkészített épületszerkezetek azért is gazdaságosak, mert nem szorulnak gyakori javításra, és az épület a rendeltetésszerű használatnak hosszú ideig megfelel.

Természetes építőanyagok
A természet sokféle építőanyagot kínál az embernek. Az agyagos föld, a hegyekből kifejthető kő, az erdők fája közvetlenül felhasználható építkezésre. Agyagból gyorsan és olcsón lehet vályogtéglát készíteni. Faluhelyen sokáig ebből épültek a házak. Kitűnő hőszigetelő. Télen tartja a meleget, nyáron kellemesen hűvös. A természet adta kő ellenáll az időjárásnak, és megfelelő szerszámokkal faragható. Különösen tartós, jó építőanyag. Az épületek lábazatát, külső és belső díszítését gyakran mészkőből készítik. Valamikor a Földet hatalmas erdőségek borították. Az erdők készen adták a kítünő építőanyagot, a fát. A fa kitűnő hőszigetelő.

Érdekesség a természetből: A madarak is tudják, hogy tartósabb fészket építhetnek, ha az agyagot elhullajtott állati szőrökkel vagy növényi szálakkal erősítik. Ezen elv analógiájára az ember megalkotta pl. a vályogot, szálerősítésű betonokat, szálerősítésű
kompozitokat.

Mit is jelent az, hogy környezetbarát építőanyag?

Összességében úgy fogalmazhatnánk meg, hogy azok az anyagok, melyek teljes életciklusuk alatt (bányászat, előállítás, beépítés, használat, bontás) nem bocsátanak ki az emberre és a természetre nézve káros anyagokat, fenntartható módon használják a nyersanyagokat és erőforrásokat, valamint a használat után a természet körfolyamataiba rövid idő alatt visszaforgathatók.

Érdemes egy első hallásra furcsa állítást is kifejteni: Természetes építőanyagokból nem feltétlenül építhető környezetbarát, egészséges, fenntartható ház! Gondoljunk csak arra, hogy a tisztán természetes kőből épült várak téli hideg falai milyen reumatikus problémákat okoztak.

Nagyon fontos szempont, hogy a beépített anyagokból felépített épületszerkezet energetikai jellemzői minél kedvezőbbek legyenek. A háztartások energiafelhasználása köztudottan a nemzeti energiafelhasználás 40-50%-át teszik ki, ezért a nem megfelelően épített, hővédelmi funkcióval is bíró szerkezetek közvetetten jelentős hatással vannak a környezetre.

Rendkívül fontos szempont az építési anyagok élettani funkciókra gyakorolt hatása. Itt elsősorban a használat során jelentkező káros anyag kibocsátásra, a páragazdálkodási képességre, valamint a természetes mágneses erőterekre gyakorlat hatást kell kiemelni.

Fajtái:

1.Fa: A fa, mint építőanyag egyidős az emberiséggel.  A Föld környezeti problémái felhívták a figyelmet a környezettudatosság fontosságára, az emberek ismét törekszenek arra, hogy összhangban éljenek a természettel . Talán részben ezért, ismét előtérbe került a fa, mint építőanyag. Előnye, hogy könnyen megmunkálható. A többi építőanyaghoz képest a fa jó hőszigetelő, levegővel töltött sejtszerkezete
révén kevéssé vezeti el a meleget. A faszerkezetes házak jó hőszigetelő képessége továbbá abban rejlik, hogy lehetőség van vastag hőszigetelő rétegek szerkezetbe való beépítésére. Márpedig a jó hőszigetelés kisebb fűtési költséget jelent, mivel a faszerkezetes
házakat könnyű kifűteni. A fa, mint építőanyag élettartama nagyban függ a szakszerű kezeléstől.

2.Vályog: Az emberiség egyik legrégebben használt építési anyaga. Tiszta agyagból, szemcsés adalékból (homok), rostos adalékból (szalma, pelyva, (polyva), törek, esetleg nád) készül, melyeket összekeverve formába öntenek. Ezután a napon szárítják meg a vályogtéglát, és így használják fel. Elsősorban lakóépületek készülnek (készültek) belőle. A vályogtégla jó hőszigetelő tulajdonsága és olcsósága (helyi anyagból készíthető, és csak munkaerőt igényel) miatt, egyes vidékeken ma is használt.

3.Kő: Rendkívül tartós egészséges építőanyag. Sajnos a savas esők, légszennyezés és a nem természetes formában
való felhasználás miatt kevésbé állnak ellen az időjárásnak, ezért gondos betervezés és védelem szükséges.