Bejegyzés

Mivel lehet időt spórolni egy építkezésen?

Rengeteg idő kell a szerződés aláírásától ahhoz, hogy valaki bekötözhessen a saját újépítésű családi házába. Most átnézzük, hogyan érdemes az idővel számolni egy építkezés kezdésekor, és mit tehet az, aki szeretné felgyorsítani a munkát.

Az építető joggal gondolhatja azt, hogy ha összegyűjtötte a pénzt egy ház megépítésére, hogy gyors legyen a munka. Ha hitelt is kellett igényelnie hozzá, akkor már tudni fogja, hogy nem minden olyan gördülékeny, mint ahogy az ember elsőre elképzeli, a hitel vagy csok igénylésén is 2-3 hónapos csúszás jöhet össze, amíg minden papírt szabályosan leadnak és megvárják az elbírálást. De ha ezzel minden rendben volt, még így is sok építtető szembesül azzal, hogy lassabban haladnak, mint ahogy szeretnék.

Amiket érdemes figyelembe venni egy építkezés elkezdésekor a hiteleken kívül:

1.Építőanyag időben való beszerzése és annak árának időnkénti emelkedése

2.Szigorodó előírások, főleg energetikai téren

3.Megbízható szakember választást, és azt is érdemes időben elkezdeni akár pár hónappal is.

4.Megfelelő tervező kiválasztása

5.Statikus, földmérő felkeresése az esetleges problémák kiküszöbölése miatt

Pár szakembert is megkérdeztem a témában:

-A rossz kommunikáció, a hozzá nem értés, ezek viszik el a legtöbb időt, hogy nincs jól ütemezve egyik szakág se…

-A tervezőasztalnál kezdődik és a szakiknál ér véget. Csak pár címszó, részletek nélkül: Tervezés termékekkel és folyamatokkal, részletes kiviteli terv, jogszabályok, szerződések pénzügyi garanciákkal, időbeli ütemezés, csúszásért felelőssel a károk megtéríttetése, jó szakik, rendszeres egyeztetések, értelmes tervezői művezetés, egymást tisztelő, problémamegoldó megbeszélések anyázás helyett.

-Régen is voltak építkezések, akkor is voltak csúszások, de nem ilyen mértékben. Eleve hosszabb időt kell ígérni, inkább legyenek üres napok, mint több hetes vagy hónapos késések.

-A megfelelő szakemberek hiánya, az elvállalom lesz ahogy lesz hozzáállás, a megfelelő szerződések hiánya elsősorban.

Aztán jönnek váratlan műszaki, anyagbeszerzési, időjárási, egészségügyi, pénzügyi események. A nyílászárók gyártásánál már tudni kell a végleges padlószintet. Méter vonal. A névleges és gyártási méret nem mindenkinél egyértelmű. Egy felületkezelt nyílászáró már bútor.

-Leginkább az adatok hiánya és az adatok áramlása probléma, tapasztalatom szerint ez a felelős a csúszások, a nyereség emésztő hibák, pótlások, újabb csúszások köréért. Ugye nem alapos a tervezés – adat- az időzítések hiánya/elégtelensége – adatok, kommunikáció – ezek már magukban hordozzák, hogy a projekt 3x-os idő 2x-es költség árán valósul meg, és a végén senki se lesz boldog.

 

Vagyis mindenre érdemes úgy számolni időt, hogy férjen bele, ha valamilyen alapanyagot épp nem lehet beszerezni. Ezen nem érdemes időt spórolni, csak ha nagyon muszáj, mégiscsak az ember saját otthonának minőségét határozzák meg az ilyen döntések. A belső és a külső munkák okos összehangolására odafigyelni.  Az olyan munkákra, mint a fűtés és a villany beszerelése, a nyílászárók beillesztése, a vakolás, festés, burkolás, optimista forgatókönyv szerint is több hónapot érdemes rászámolni, ezzel egy időben pedig már lehet külső munkálatokat is végezni.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

 

Szakemberek észrevétele a megrendelőkről

Gondoltam megfordítom kicsit a kérdést, most a szakembereket kérdeztem meg, hogy látják a megrendelőkket. Az írás teljeség igénye nélkül van. Ami szerintem baj hogy kevés az a szakmai nyílt nap, ahol szakemberek és megrendelők találkozhatnatnak. Én azok leszek, hogy az üzleti találkozók mellett 1 ilyen nyílt napot létrehozak a közeljövőben.

A válaszok: 1. Olcsón szeretnék a munkát elvégeztetni.

2. Kóklerek jelenléte. Ez a válasz az előző eredmény szülötte, vagyis a nagyon olcsó munka sajnos a minőség romlását fogja mutatni.

3. Csúsznak a kifizetések nem fizetnek bizonyos megrendelők. Ez sajnos magyar remek, teljes gondolat változást igényelne. Vagyis amit kapunk azért fizetni is kell.

4.  A megrendelők gyorsan akarják a munkát. A jelenlegi szakemberhiányban 1-2 hónapot mindig számoljunk a valós munka elkezdéséig.

5. A megrendelők nem fogadják el a tanácsokat. Ez sokszor a rálátás hiánya miatt van így, érdemes tájékozodni mielőtt valamibe belevágnánk.

6. Ami nem a megrendelő hibája, de sajnos vannak olyan szakemberek akik a kisebb munkákat már nem vállalják be. Itt nem az 1nm2 burkolásról, és eltöröt az asztalom lábáról van szó, hanem arról pl. hogy vannak akiknek már egy terasz burkolás snasz, vagy 1 ablak cserére már ki sem mennek. Ezt nem tartom én sem jónak, bizalomhiányt okoz.

Nagy vonalakban ennyi meglátás volt szakik részéről, és részemről.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Elakadsz építkezésedben szívesen segítünk, építkezz te is az ingatlanszakivalhttps://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/