Bejegyzés

Csinád magad mozgalmak és ami mögöttük van

Egyre több helyen üti fel a fejét ez a mozgalom és sokszor kibeszélő show jellegű fórumok. Ami, ha jól kivitelezett és szakemberek segítségével történik hasznos lehet bizonyos mértékig. Hiszen legtöbbször és legjobb esetben csak pár alkalommal van, ami csak az alapok lerakására elég előzetes tapasztalat és tudás nélkül. Tapasztalattal rendelkezőknek és szakembereknek érdemes inkább szerintem minőségi, jó képzéseket és felületeket nyújtani. Ez működik is több helyen és több formában. Akinél voltunk, és tervben van a Mapei Kft, és a Baumit Kft. Elsőnél hasznos infókat kaptunk a termelésről, gyártásról. Utóbbinál, amit közeljövőben tervezünk kisebb képzést is kapnak a szakemberek, és persze a szakmabeli érdeklődők.

De mi is ez a mozgalom, honnét indult: A DIY mint mozgalom az 1950-es években az angliai Arts-and-Crafts mozgalommal indult. Maga a „csináld magad” kifejezés az amatőr tevékenységet, a szakszerű segítség nélküli tevékenységet jelenti. A mozgalom a hiányok miatt alakult ki, mely jelen helyzetben a szakember hiány miatt virágozhat, illetve vannak akik kreativitásukat, önmagukat szeretnék ezzel kifejezni. Amivel természetesen nincs is baj, ha megfelelő keretek között történik.

Ahol ez nagyon veszélyes pl. a villamosság és gázszerelés, kőművesmunka, tetőfedés de nem jó kivitelezéssel esztétikai hiányosságokkal is veszélyes  pl.burkolás, szobafestés, parkettázás területén.

Én az ilyen csoport, képzés vezetőknek azt javasolnám, felelőségteljesen álljanak hozzá a dolgokhoz, figyeljenek mit kommunikálnak kifelé, és hívják fel a figyelmet, hogy ezen képzésektől nem lesz senki profi szakember.

Ami miatt létrejöhetett azt ellen közös erővel érdemes fellépni. Vagyis az oktatások átalakítása, ösztönzése, pozitív marketing tevékenységek folytatása, szakmák bemutatása stb. Illetve a másik ilyen ok a kóklerek megjelenése sajnos, ezeket a cégeket, magánszemélyeket is érdemes lenne kiszűrni továbbképzésekkel, állami felügyelettel, bírságokkal, kötelező felelőségvállalással. Vagyis aki valamit elrontott köteles vagy kijavítani, vagy a kijavítás árát kifizetni.

Ami miatt még kialakulhatott a szakemberek közül vannak, akik csak nagyobb zsírosabb munkákat végeznek el, kisebb munkákra nem vonulnak ki. Amit abban a helyzetben megértek, ha kapacitás miatt ilyen van és ezt korrektül kikommunikálja, az viszont nem, ha ez csak anyagi haszonszerzés miatt hiúsul meg. Ez ellen is csak együtt tudunk fellépni, és merjünk máshogy gondolkozni. Ha kisebb munkát elvállalunk és korrektül elvégezzük, valószínű kiajánlanak minket máshová is. Ahol lehet pont egy nagyobb volumenhez keresnek szakembert.

Tehát szükség lenne mindenképp egy közös pontot találni szakember és megrendelő között. És egy másfajta szemlélet kialakulása mind a két felől. Ennek szeretnék mind itt, mind későbbiekben nyílt napok tartásával segíteni.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

Ha szakmai segítség kéne építőanyagokról, ajánlom őket: https://baumit.hu/kapcsolat/teruleti-kepviselok-felujitasi-szaktanacsadok-es-hidegburkolati-specialistak

https://www.mapei.com/hu/hu/kepzes-es-muszaki-segitsegnyujtas

Interjú Füstös László víz-gázszerelő vállalkozóval

1. Mióta végzel víz gáz fűtésszerelői munkát?
2005-be végeztem, azóta ebben dolgozok.
2. Miért ez a szakmát választottad?
Gyerekkorom óta érdekelt .
3. Mi volt az a pont, amikor eldöntötted vállalkozóvá válsz?
2010 től dolgoztam napi 14-18 órát 4 éven keresztül és kimerültség szélén álltam
4. Szerinted mi jellemez egy víz gáz szerelő mestert?
Megjelenés,tiszta autó,tiszta gépek,elvégzett munkád minősége.
5.Milyen fejlesztéseknek örülsz a szakmádban?
Megismerni a minél újabb anyagokat.
6.Milyen egyéb szolgátatásokat végzel még a víz gáz szerelés mellett, és mivel szeretnéd még azt bővíteni?
Gázkészülék szervizelése és annak beüzemelése (gáz-kazán)
7.Merre vállalsz munkát?
Inkább Veszprém 20-30 Km körzeten belül de ha kell akkor el megyek messzebb is.
8.Miért téged válasszanak a szakembert kereső megrendelők?
Pontos,megbízható,gyors.”Minden munkát úgy kell elvégezni mint ha a saját házamat szerelném”
Elérhetősége: http://fustoslaszlo.hu/

Mit nézzünk meg lakásvásárlás előtt az ingatlanon

Ez egy állandó kérdés, saját tapasztalatból próbálom összeszedni mit érdemes átnézni mielőtt milliókat kiadunk egy ingatlanra.

  1. A tető, itt megy ki a legtöbb hő. Ezért nem mindegy milyen állapotban van, hiszen a rezsinket is nagy mértékben befolyásolhatja. És egy új tető nem kevés összegbe kerül-sokszor milliókba mérettől és anyagtól, típustól függően.

Amit érdemes itt nézni: Kopások, törések, akár léceknél is előfordulhat, ez a kisebb baj mivel ennek összege elenyésző. Látunk e beázás nyomokat, ha igen mindenképpen tüzetesen érdemes átnézni mi lehetett az oka, lehetséges csak cserép csúszott el. Ezen kívül a mohásodás is jelzi mennyire közel van az idő a cserére. Szarufák kopása, esetleg nem e kezdte ki valami rovar a fa szerkezetet.

Amire még érdemes odafigyelni a régi pala veszélyes anyagnak minősül, így annak elvitele nagyobb összeget is felemészthet.

Tetőnél még fontos lehet a tetőszigetelés használata és helyes felhelyezése. Mely a hőszigetelés és rezsicsökkentés mellett, hangot is szigetel mérettől és anyagtól függően.

2.Nyílászárók szerkezete. Ez szemmel látható, mekkora rés van közte, szigetelése, elöregedett az anyag, hogy van beépítve stb. Régi geréb tokos ablakokat érdemes azonnal kicserélni, nem a mostani korszaknak megfelelő sem az anyaga sem a kivitelezése. Jelzem több ajtó-ablakcsere is több millióba kerül, és jelentősen befolyásolja a rezsink mértékét.

3.Homlokzati hőszigetelés: A mai korban már szinte alapvető rezsicsökkentő tényező. Vastagságtól, anyagtól függ az ára. Van polisztirolos és kőzetgyapot hőszigetelési rendszer. Itt jelzem igazi hatását akkor éri el, ha a teljes ingatlanra használjuk, persze megoldást jelenthet rövid ideig pénz hiányában a részben való szigetelés. Ilyenkor az északi falat szokták javasolni mesterek, persze ezzel a módszerrel csak rövid ideig érdemes próbálkozni. Felrakásukkor érdemes szakember véleményét kikérni a hőhíd kialakulása miatt.

Belső szigetelést csak lélegző anyagból és komoly szakember mellett érdemes feltenni. Itt nagy a veszélye a fal és szigetelés közi párának, ami penészedést és egészség károsodást okozhat.

Árban milliós tétel lesz, de megéri alkalmazni, nemes vakolat mellett mely jól kivitelezve elég időtálló.

4.Víz-gáz: Itt a rendszer kazán típusa fajtája mellett, érdemes átnézni és átgondolni annak elhelyezkedését is. Valamint, ha kinti a kazán, érdemes a bejövő csöveket leszigetelni, a kisebb hőleadás miatt. Itt még érdemes, ha csere lesz a csövek-radiátorok minőségét is megnézni, ha kell érdemes cserélni azokat. A régi kazánok, konvektoros megoldások kevésbé jó hatásfokkal üzemelnek, mint a mostaniak. Nagy rezsicsökkentést lehet egy minőségi cserével elérni, de egy teljes csere itt szintén milliókba fog kerülni.

5.Elektromos vezetékek cseréje: még mindig találkozni alumínium vezetékekkel, amik nem csak, hogy nem a legjobb vezetők, de elavultságuk miatt akár tüzet is okozhatnak. Itt még felmerül a védőföldelés hiánya is. Ennek a cserének az ára is súlyos százezrekbe kerülhet.

Amire még érdemes odafigyelni a penészedés, vizesedés. Ennek persze több oka lehet, a szellőzetés hiánya, belső szigetelés, illetve a vízszigetelés hiánya fürdő helységekben. Érdemes még a parketta állapotát is megnézni, nem mindegy, hogy csak csiszolnunk kell vagy cserélni. Gyanús lehet a burkolatok töredezettsége is, sokszor ráburkolás a régi lapra, vagy betonozás hiánya is okozhatja.

Minden esetben érdemes szakértő bevonása a ház vétel előtt. Ez lehet akár egy hozzáértő ismerős vagy egy fizetett szakember is. Mindenképpen hasznos milliókat spórolhat meg nekünk.

Ügyvédi szerződésben bele szokták írni, hogy a ház korának megfelelően, hibák feltárásával került eladásra, ezért érdemes mielőtt bármit aláírunk rendesen átnézni az ingatlant. Bár szavatosság van, de ennek bizonyítása elég nehézkes lehet a későbbiekben.

Mielőtt döntünk tehát érdemes mérlegelni, hogy a drágább, de minimális ráköltésű ingatlant válasszuk, vagy netán egy olcsóbb de nagyobb felújítást igénylő ingatlan mellett döntünk a számok és a szakember hiány tükrében.

Bárhogy dönt ránk és szakembereinkre mindig számíthat.

Ha pedig stresszmentesen szeretné mindezt, akkor építkezzen az ingatlanszakival: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

Hasonló cikkeket olvashat facebook oldalunkon is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/?eid=ARAcECFtpSAHxjsmBaSwCANPoB9SIdBpYWfM1291wI6agMYhfNGJPqV6JKoT98XjR4eurVJspn_Wb7nj

Hogyan csökkenthetek fűtés számlámon?

Az idei tél az átlagosnál melegebbnek bizonyul, és ez a fűtésszámláinkon is megmutatkozik. Ám ha a tartós hideg beköszöntével is szeretnénk gazdaságosak maradni, érdemes megfogadnunk a most következő tanácsokat.

Alapvető trükkök, ötletek:

-Sütő használat után hagyjuk nyitva annak ajtaját. Ez főleg háziasszonyoknál és konyhában sűrűn tartózkodóknál hasznos. Mivel sütés után még egy darabig a kiáramló meleg fűti a helységet.

-Mesterséges és természetes fények erősítése. Redőnyök felhúzása, gyertyát, lámpák használata. A fény növeli hőérzetünket.

-Érdemes vastagabban felöltözni. Pizsama, hálóing, zokni használata javasolt ebben az időszakban. Ha fekve nézünk tévét akkor érdemes vastagabb plédet magunkra rakni.

-Forró italok, teák ivása

-Vastag függöny felhelyezése ajtóra, ablakokra.

-Alufólia, hővisszaverő fólia helyezése a radiátorok mögé.

-Okos szellőztetés, vagyis több rövid ideig való szellőztetés.

-Ablakok szigetelésének javítása, huzatpárnák használata

-Tudatos életről szóló konferenciák, fórumok, cikkek olvasása. Szakértőktől való kérdezések is nagyban segíthetnek a fűtés számlánk csökkentésében.

 

Pénztárcába nyúló ötletek:

Érdemes átgondolni ár-érték arányban nekünk valójában mire is van szükségünk, mennyi és mikor térül meg a hasznunk. Ezekről szakértőktől és szakemberektől érdemes érdeklődni mielőtt belefognánk egy nagyobb beruházásba.

-Tető: Pénztárcába nyúló dolog a cseréje, de talán az egyik leghasznosabb és legfontosabb a fűtés csökkentésében. Egy jó tető-jól kivitelezett tető 20-30 évig is tartja a minőségét. Tehát ha árban leosztjuk valójában egy nagyon hasznos befektetés.

-Tetőszigetelés: mivel a meleg levegő felfelé száll, a legnagyobb hőveszteség ezeken a szerkezeteken keresztül keletkezik.. Ezért érdemes a szigetelése, aránylag nem drága, de nagyon hasznos.

-Homlokzati hőszigetelés: A homlokzati hőszigetelés nem olcsó mulatság, de a bele fektetett pénz hamar megtérül, hiszen alkalmazásával a fűtési szezon ideje jelentősen leszűkíthető! Vagyis, ha a ház megfelelő külső szigetelést kap, sokkal ellenállóbb lesz a hideg széllel és természetesen nyári melegekkel szemben, akár 30 Celsius fok közeli kánikulák idején is!

-Nyílászárók: Ebből is lehet venni több rétegű, kamrájú nyílászárót fa és műanyag kivitelben, érdemes átgondolni mire van szükségünk. Nem mindegy árban nagy eltérések lehetnek.

-Fűtéskorszerűsítés: Nagyon pénztárcába nyúló dolog, de hosszabb távon kifizetődő egy jó minőségű kazánnal fűtenni-most már csak kondenzációs kazánokat lehet beüzemelni. A fűtésrendszer fával cserépkályhában való rásegítésével tökéletesíthető, olcsóbbá tehető.

-Napelemek használata: A napelemes rendszerek telepítése hatékony megoldás lehet azokon a területeken, ahol nincs kiépítve a lakossági gázszolgáltatás, hiszen nem csak az egész éves garantált melegvíz ellátást képes támogatni, de könnyedén fedezhető vele részben vagy egészben az elektromos fűtés energiaigénye is.

-Okos eszközökkel fűtés szabályozása: előnyei a helyiségenként fűtés szabályozás, állandó hőmérsékleten való tartás és a távolról való irányíthatóság.

Ha hasonló cikkeket szeretnél olvasni keresd facebook oldalunkat: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/?eid=ARAgSXRdFR9nQ_Vzj4QRyURKeThEKlcotaDjsUqkjJlMu5_4oSFwN081NXnXhs7YSOHTINKaTCZxCcuZ

Ha megbízható szakembert keresel, akkor honlapunkon megtalálod.