Bejegyzés

Ajánlások vs Hirdetés az építőiparban

Több szakemberrel, céggel beszéltem a hirdetési módszerükről.
Ami legtöbbször előjött az ajánlás magasan vezeti a hirdetési listát. Vagyis a jó szakembert már hallásból ismerik és ajánlják. Hányszor van, hogy nem hallottál, vagy tudsz egy megfelelő xy szakembert? -kérdezik az ismerőstől.

És ez interneten is így működik, és mi is így dolgozunk. Egy komplett szakember gárdát így felépíteni nem egyszerű, időbe kerül.

Ez is a különbség a szakemberajánló és a szakemberkeresők között. Utóbbiba boldog boldogtalan beregisztrálhatja magát megkötések nélkül. Ennek előnye, hogy szabad szakit valószínű találunk, ha nagy a felhozatal. Hátránya emiatt, a bizonytalanság, hiszen nem biztos komoly munkát ad ki a kezéből.

Ahol még megtaláljuk a szakembereket, facebook oldalak, már sok cég jelen van ezen a területen. Ez hasznos, hiszen véleményeket olvashatunk róla, munkáikat megnézhetjük.
Illetve más nálunk dolgozó szakemberektől is tudakozódhatunk egy megbízható szakember után. Több szakember ma már összedolgozik, segítik egymást ajánlással.

Ami még felmerül a szórólapozás, Google hirdetés, ez bizonyos területeken jó, szakember választásban a bizalom kialakulása miatt kevésbé jó technikának látom. Főleg abból kiindulva a jó szakember nem tud valószínű azonnal ugrani, ki kell várni az időnket nála. Ezen hirdetés formák pedig azt sugallják, hogy a hirdető szakemberek nagyon ráérnek valami miatt…

Ahol még érdemes kutakodni a nyílt napok-kiálltások, ahol szakemberekkel lehet találkozni. Ilyen nyílt napot a közeljövőben mi is szeretnénk tartani, ahol a szakemberek és a megrendelők egy helyen találkozhatnak, kapcsolatot építhetnek és információkat cserélnek.

Amire még érdemes figyelni szakember választáskor a gyors és olcsó nem jár együtt a jó munkával sokszor.

Indok, amikért a megrendelő visszamondja a megrendelést.

Beszélgetéseim alkalmával többször felmerült az, hogy a szakemberek nem értik, miért mondja vissza egy megrendelő a munkát. Holott adott esetben ki ment korrektül felmért, korrekt árajánlatot is adott.

Erre kerestem választ természetesen több embert megkérdezve és a következő válaszok születtek:

  1. Olcsóbbat találtam
  2. Sürgős lenne a munka, mondjuk 1-2hét, és ezt a határidőt nem tudja tartani a szakember
  3. Nem jó, nem személyes a kommunikáció. Csak emailben történik az első beszélgetés. Nem mennek át rendesen a gondolatok, vagy csak fél információkat kap a megrendelő, ami által nem biztos, hogy helyesen tud dönteni
  4. Egy ismerős közben ajánlott egy jobbat. Ez főleg internetes, google-ban-facebookon érkezett munkáknál szokott előfordulni. Még nincs egy bizalom kialakulva a megrendelőben. Az ismerős ajánlással amúgy vigyáznék, sokszor az ilyen részrehajló dolog.
  5. Teljesen tájékozatlan, megvezetett a megrendelő. Szép beszéd és ígéretek halmaza, sajnos ismerős. Én és az ingatlanszaki azon dolgozik, hogy ilyen szakember tőlünk-nálam ne legyen ajánlva.
  6. Alul kalkulálja az árakat, e miatt későbbre halasztja a felújítást, építkezést. Gyakori probléma. Minden esetre érdemes tájékozódni internetről. Akár fórumokról, akár szövetségeket-egyesületeket megkérdezve mennyi is az annyi.
  7. Nem kapta meg a hitelt a banktól. Sajnos van ilyen, főleg a pályázati pénzekkel, csokkal hogy mégsem kapja meg vagy az annyi nem annyi mint amire gondolt.
  8. Emberi dolgok: nem volt meggyőző a szakember, késett, esetlegesen ittas volt stb.

Ami még hasznos, ha nem egy komplett, nagyobb volumenű kivitelezésről van szó, főleg szolgáltatásoknál egy ár megjelölése első telefonban, vagy már a honlapon nagyon hasznos lehet mindkét fél számára. A fölös köröket így el tudjuk kerülni.

Lényeg bárhogyan is döntünk jelezzünk vissza egy munkával kapcsolatban. Én úgy gondolom így a korrekt, hiszen a szakember vette a fáradtságot kiment, árajánlatot készített stb.

Nehézségek egy vállalkozás életében

Erre a kérdésre kerestem választ, amihez egy szavazást is létrehoztam.

Ez lett a végeredménye:

  1. Szakképzet munkaerő megtartása: Ez minden cégnek a legnehezebb, hiszen a szakember hiányos időszakban nemcsak itthoni versenytársakkal, de a külfölddel is versenyezniük kell. Arról nem beszélve, hogy egyre több szakember, vág bele a saját vállalkozásba több kevesebb sikerrel. Attól még, hogy jó szakember valaki, nem biztos, hogy jó vállalkozó is.
  2. Marketing: Amely szintén nem egyszerű. Hiszen nemcsak pénzbe kerül, de a célközönség megtalálása sem egyszerű.
  3. Mindennapi adminisztráció: Egy nem kedvelt, idő-és idegölő része egy vállalkozásnak. A könyvelés, az ajánlatkérés mind mind sok időt elvesz, akár csak a levelezés. Utóbbira és akár egy facebook oldal kezelésre érdemes mindenkinek, aki teheti külsőst foglalkoztatni, de természetesen az adminisztráció minden területén ez nagy segítség lehet.
  4. Megrendelők szerzése: Szintén nem egyszerű, főleg egy kezdő vállalkozásnak. Online és ofline is számtalan lehetőség van, mindenkinek magának kell kitaposnia melyik az az út, amely neki a legtöbb megrendelőt bevonzza.
  5. Bővülni, növekedni nem tudok: Pályázatok, és ötletek, pénz beforgatása eszközökbe költséges, de hasznos, de nem egyszerű folyamat, amivel meg kell küzdenie minden vállalkozásnak.
  6. Problémás megrendelőkkel való kommunikáció
  7. Hasznos üzleti kapcsolatok bővítése. Erre van lehetőség nálunk is üzleti találkozóinkon és facebook csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/1032690327119259

Remélem ez a rövid összegzés segített abban, hogy átlásd minden cégnek vannak hasonló problémái, és persze mindenre van megoldás.

Egy vizes történetem

Bár szakemberekkel foglalkozok, néha én is juthatok nehéz helyzetbe, főleg vidéken hiszen itt kevesebb a szakember.

A vizes kálváriám szinte egy évig húzódott, rengeteg ígéret és elhajtott szakember rögös útján oldódott meg a helyzet.

Egy elromlott átemelő szivattyú (szuterénos a helység, de lenti részről konyha felhozva, vizes blokk évente 1 szer használva kb.,) -ami szerintem teljesen jó dolog kiegészítésként, és egy csatornára való rákötés okozott ilyen nagy fejtörést.

Ami miatt meghiúsult, pedig ásás részt magamra vállaltam (ahogyan a vizesek mondanák a vízvezetékszerelő nem ás).

A legelső szakember már részegen jött el a felmérésre, bár ő nem igazán mért megnézte a házat, és egyenesen rákérdezett mennyibe került, mennyit keresünk. Nem kommentálom, de nagyon gáz volt.

A másikat egy vizes ajánlotta maga helyett, mondhatni az ígéret földje volt. Legviccesebb jelenet mikor vártam itthon már 1 órája, merre van, ő már ott vagyok a ház előtt, de melyik utca is az.

Volt, aki mindenképpen csak átemelőt akart cserélni, sőt még pár helyre beépíteni nem kevés összegért.

Google barátom sem sokat segített vagy már nem elérhető a szám, vagy pedig már nem foglalkozik ilyennel, esetleg ilyen munkát nem vállal.

Volt kint egy komoly kaposvári cég, ő ehhez nem adja a nevét-mivel kis munka volt-.

Volt, aki pozitív volt és ebből jött a megoldás, én nem vállalok már ilyet, de tudok egy barátomat, aki tudna segíteni. Ekkora már kicsit elment a kedvünk a történettől, már azon voltunk magunk megcsináljuk a problémát. De kijött a mester felmérte és 2 héten belül meg is oldotta a problémát 3 óra alatt, úgy, hogy még kaptunk vissza pénzt is, mivel több idővel számolt. Ritka az ilyen, aki kéri privátban elérhetőséget szívesen küldök.

A történetből természetesen nem hagyhatom ki Füstös László Veszprém megyei víz gázszerelőt sem, nagyon sokat segített telefonon, és ő volt az, aki az ismeretség miatt Kaposvárra is lejött volna segíteni. Köszönöm neki.

Mint látjuk a nehézségekből mindig van kiút, mindig jön segítség és vannak még korrekt jó szakemberek.

Ha szakember kérdésben elakadsz nyugodtan kérdezz, keress minket, ha tudunk megpróbálunk segíteni.

És miért csinálom, mert tudom milyen nehéz jó, megbízható szakembert találni.

Építkezz a szakival: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

Bizalom a szakemberválasztásban

Nagyon sok szakember ajánlás útján talál, kap munkát. Ennek oka a bizalom kérdésében keresendő.

Rengetegszer kapok ilyen kérdést jómagam is nem ismersz valami jó szakembert, illetve hirdetésekben is ez szokott lenni. Valamint az, hogy egy szakember aktuálisan nálunk is dolgozott-e, vagy tud-e a munkájáról fényképet küldeni.

Teljesen jogos kérdések a megrendelői oldalról és a szakemberek oldaláról is egyszerűbb a helyzet, mivel már egy könnyedebb találkozásra mennek el, ahol valamilyen szinten ismerik, elismerik a munkáját és megbíznak benne.

Felmerül a kérdés mindig persze, hogy aki ajánl, az valóban ismeri annak a munkáját, akit ajánl, vagy ismeri-e őt emberileg?

Itt sokszor futok bele olyanba, aki magát hirdeti, vagy családtagját. Szerintem ez a legveszélyesebb, hiszen elfogult az illető, ha szerencsénk van, jó a kritikai érzéke. Illetve szakemberkereső portált is belinkel. Ami persze nem rossz dolog, csak felmerül a kérdés ismeri-e a szakembert, vagy csak üzemeltető? Én is szoktam szakemberajánlónkból szakembert ajánlani, de ismerem a munkáját, a személyt is, akit kiajánlok. Ha rákérdeznek, első szavam mindig ez, az olcsó, gyors nálunk nem játszik, csak a minőség.

Én ahogy elkezdtem a szakemberajánlót, úgy is folytatom, sőt szigorúbb vagyok magammal és a szakikkal is, hiszen a megbízhatóság fontos, és az is, ha a nevemet adom valamihez az olyan legyen, mint amit vár a megrendelő. Valamint a visszaigazolás is fontos, mindig mondom a szakiknak jelezzék a megrendelő felé, ha tudják és azt is ha nem tudják vállalni a munkát, hiszen akkor nem kell várnia feleslegesen. Ha pedig tud ajánlani maga helyett szakit tegye meg, én is így jártam a vizessel, és a keresztajánlás teljesen jól működött. Azóta a vízest, már én is tovább ajánlottam más helyre ismerősnek.

A szakik között is természetesen körbe kérdeztem, pár választ megadnék tőlük:

-A bizalom nagyon fontos! Az ajánlásnál jobb reklám nincs. Sokan keresnek ajánlás alapján. Mindig megkérdezem hogyan jutottak el hozzám.

-Ajánlások alapján jönnek leginkább új ügyfelek. De azért egy keresőkre jól optimalizált weboldal is sokat dob szerintem.

-Bizalom az eléggé fontos. Engem általában úgy keresnek meg, hogy: szia!! az xy ajánlott téged

-Fontos a facebook jelenlét, hogy lássák mit csinálsz és ha valamikor elhatározzák magukat akkor felkeresnek, de engem pl a facebook bútorasztalos oldalamon látottak miatt ajánlanak a legtöbben, meg amiatt, hogy személyesen ismernek.

-Hasonló nálunk is 90% ajánlás, 10 % hirdetés. Oldalunkon szoktak keresni a referencia munkák után.

-1988 óta ezzel foglalkozom, ennyi ideig nem lehetne talpon lenni igénytelen munkával. Legtöbb vásárlónk ajánlásból érkezik, mellette igen sok a visszatérő ügyfél. Interneten is sokan megtalálnak, és néhányan utcáról is bejönnek a bemutatóterembe.

-Én még sosem hirdettem hacsak azt nem vesszük oda mikor egy elkészült munkát kirakok a FB ra egyfajta referencia gyűjtés céljából. Csak és kizárólag a teljesített megrendelések elégedett tulajdonosainak ismeretségi köreiből vagy az én ismeretségi körömből érkeznek a megkeresések rendelések.

Mint látjuk nagy a merítés, de legtöbben a szájról-szájra hagyományban hisznek, illetve online jelenlétben leginkább a facebookon, vagy Google keresőben lelhetni fel megbízható szakembereket.

De minden esetben tájékozódj, én a saját honlapom és ismeretségi köröm mellett, létrehoztam egy segítői és szakértői csoportot, ahol elismert szakemberektől kaphatunk tanácsokat bizonyos kérdéseinkre.

Ingatlan-és-Építőipari-Szakemberek-Segítők-Szakértők-névsora

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

 

Mire figyelnek fel egy ingatlanhirdetésben?

 

Kicsit körbejártam a témát, ami talán segítség lehet neked is ingatlaneladáskor.

Pontokba és sorrendbe szedtem mi az, amit érdemes feltüntetni, vagy figyelembe venned ingatlanod meghirdetésekor:

1.Alaprajz, nagyon fontos látni a szobák elrendezése, falak össze-vagy éppen terek kinyitása miatt is.

2.Külső képek az ingatlanról. Ezek sokszor kimaradnak, főleg, ha ingatlanos is be van vonva a folyamatba. Pedig hasznos lehet a vevőnek és persze az eladónak is, hiszen ezzel lehet egy felesleges körtől kímélik meg egymást.

3.Környékről képek. Akár egy térkép, akár fontosabb helyek pl. bevásárló központ, nevezetesség feltűntetése még érdekesebbé teheti ingatlanunk bemutatását.

4.Kreatív képek, szövegek, vagyis az egyediség nagyon fontos. Amire felkapja egy vevő a fejét, sajnos 1000 meg 1 szinte ugyanolyan hirdetés van, sablon szöveggel.

5.Belső elrendezés. Itt nem a bútorzatra és a festésre kíváncsi a vásárló, hanem az ingatlan elrendezésére, használtságára.

6.Pontos adatok, mint szobaszám, nm2, telek mérete, tájolás, van-e erkély-garázs.

7.Építés éve, felújítás éve, mértéke. Felújításról, ha fotók vannak plusz lehet.

8.Kert kinézete. Egy szép kert vevőcsalogató is lehet.

9.Virtuális túra, videók. Most nagyon elterjedt technikai újítások, amelyek segítségével pontos, és hasznos képet kaphatunk egy adott ingatlanról. Valamint az első lakás megtekintést szinte ki is pipálhatjuk, mellyel időt spórolunk meg magunknak.

10.Akciós ár. Ezt több helyen fel van tüntetve. Sokszor csak jelképes az akció, de figyelemfelkeltő hatása van.

Remélem hasznos infókkal szolgáltam minden kedves ingatlan eladónak ezzel a felsorolással.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

 

Mivel lehet spórolni a cégednek, munkádban?

Erre a kérdésre kerestem választ több vállalkozót megkérdezve, nagyon sok jó ötlet, meglátást kaptam tőlük, amikre magam sem gondoltam volna.

Sorrendben: 1.A munkafolyamatok tökéletes megszervezése, amely nem csupán sok időt-energiát, de pénzt is megspórol. Ebben nagyon hasznos, ha egy jól megválasztott generálkivitelezőt alkalmazunk: https://ingatlanszaki.com/szakemberkereso/szaki-szolgaltatas/general/

2.A munkafolyamatok hatékonyabbá tétele. Az előzőhöz kapcsolódik kiegészíti azt. Akár itt a technológiák helyes sorrendben elvégzését is felhozhatjuk, helyes eszköz választás, eszközök elhelyezése stb.

3.Technikai újítások, digitalizáció is sokat levesz a vállunkról.

4.Építőanyag minősége, vagyis nem mindegy mit használunk és persze mivel használjuk azt.

5.Az árakon nem spórolok, vagyis megkérem az adott munka árát, ami szükséges egy minőségi munka elvégzéséhez.

6.Nagyon távoli munkát nem vállalok vagy annak a költségét elkérem a megrendelőtől.

7.Műszaki tartalomra figyelek, mert kellemetlen lehet egy ellenőrzéskor, átadás-átvételkor egy hiba, ami kijavítása idő-és pénz kérdése.

8.Egyéb költségeken spórolok, telefon flotta, üzemanyag kedvezmények

9.Tanulókat, gyakornokokat is alkalmazok. Ez nem csupán spórolás, hanem akár lehet egy tudás továbbadással értékteremtés is.

10.Megbízható könyvelőt és virtuális asszisztenciát is igénybe veszek.

Ami még felmerült itt az egy esetleges szponzoráció lehetősége vállalkozóknak nagyobb cégektől, építőanyag kereskedőktől, szerszámkereskedőktől.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél online felületet, megjelenést magadnak az ingatlanszakin: https://ingatlanszaki.com/tamogasson-minket/

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

 

Megszűnik vagy átalakul az ingatlanos szakma?

 

 

 

Már régebben is volt egy cikkem ehhez kapcsolódóan: https://ingatlanszaki.com/ingatlankozvetitok-kerem-ne-keressenek-de-miert-is/

Most ez látszik visszaigazolni több ingatlanos cégtől. És eljött az a pont, aki nem minőséget szolgáltat, vagy nem tud haladni a szakmai kihívásokkal az megszünteti a tevekénységet megrendelés hiányában.

A mai világban egy ingatlanosnak többet kell tudnia nyújtani, mint felrakni egy ingatlanos portálra, vagy megosztani a közösségi médiában, persze ha ezt szinte ingyen csinálná teljesen jó kezdeményezés. Hiszen ehhez az emberek 80-90%-a maga is ért.

Talán a virtuális túra lehet még újdonság egy darabig, bár ezt is kis műszaki ismeretekkel, és alapfelszereltséggel mindenki maga is meg tudja csinálni.

Ami plusz lehet az a minőségi videók, nagy nézettségű saját oldal létrehozása, és több valós ügyfélkör, na és egy megalapozott szakmai tudás hozhat. Esetlegesen szolgáltatás bővítés is lehet, minőségi szakemberek kiajánlásával, ebben akár segítség lehet az ingatlanszaki és az új szolgáltatása is: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

Amit át kéne alakítani az a gyorstalpaló Okj-s tanfolyamok, és azok oktatási rendszere. Hogy mindenkiből minimális tudás nélkül ingatlanos lehessen. A kizárólagosság átgondolása, és az ügyfelekkel való kommunikáció minőségi javulása.

Pár gondolat a jelenlegi szakmáról: 

-Nagyon kevés, szinte elenyésző a minőségi ingatlanos. Viszont sok az ingatlanosnak mondott máshova nem kelő, vagy éppen dolgozni nem akaró emberke! 10-10 nem tudta bemutatni, eladni az ingatlant- mármint, hogy mi az ingatlan pozitív tulajdonságai! Ezért sem alkalmazunk ingatlanost! Persze amikor ment addig bárki el tudta adni, de amikor nem vagy mondjuk egy olyan vevőre akad, akinek szüksége van rá akkor már baj van.

-Ingatlanos és ingatlanos között hatalmas különbség van szolgáltatásban. Remélem azok maradnak majd meg akik valóban minőséget adnak és szakmának tekintenek rá. Ha így lesz akkor változni fog a megítélése, ha nem akkor marad az ingatlanosok kíméljenek felirat hirdetéseknél.

-Nagyon felhígult ez a szakma is! Arról nem is beszélve, hogy nagyon csúnyán leszedik a sápot, és sok esetben erőszakosak is.

-Miben tudna segíteni egy ingatlanos? Szakszerű értékbecsléssel, (persze tudom, hogy egy háznak legalább 3 ára van: amit az eladó gondol, amit a vevő gondol, és az esetek nagy részében ott a banki értékbecslő is). Tanácsadásban: rakj rendet, az ingatlan ára tükrözze a minőséget. Építsen kapcsolatot, legyen “titkos tippje”. Ezek itthon nagyon hiányoznak, és csak pár egyszerű dologra kellene figyelniük a szakmában lévőknek. Szóval, én azt mondom, hogy ennek a szakmának sokat kell változnia, rengeteg önkritikára lenne szükség, és mind a vevőket, mind az eladókat a minőség irányába kellene tolni. Ja, és nem lenne baj, ha tudnának nemet mondani a közvetítők.

– Sajnos a közvetítők 80%-a nem végzi jól a szakmát, mondhatni káros a munka hírnevét illetően, de még az ügyfélnek is.

Amíg a franchiseok a munkatárs darabszámot helyezik előtérbe, a szakmai fejlesztés helyett, addig érdemes a 20%-ot felkutatni. Egyetlen egyszerű kérdéssel kiderül, hová tartozik az értékesítő:
“Mennyiért mennek mostanság az ingatlanok itt?”
Ha ennél a kérdésnél kitérő választ ad, vagy csak hápog, akkor ez sajnos csak kártevő. Viszont, ha informatív, kielégítő választ tud adni, akkor rengeteg időt, energiát és pénzt tud megspórolni egy ingatlan szakértő…igen, szakértő és nem ingatlanos vagy értékesítő…

-Kevés saját tapasztalatom van a témában, de az alapján én is a hozzáadott értéket hiányolom.
Pár éve mi is felkerestünk egy helyi szinten jónak mondott ingatlanirodát. Másik lakást szerettünk volna venni.

Mindenki nagyon kedves volt és segítőkész. Felvették az adatainkat, átbeszéltük az igényeinket és ami a legfontosabb, az anyagi lehetőségekről is beszéltünk. Ott helyben volt egy kolléga, aki segítségével kiszámoltuk mekkora hitelt tudunk felvenni és milyen lehetőségek vannak. A lényeg, hogy aránylag pontosan be tudtuk lőni hol van a határ, ameddig nyújtózkodhatunk.
Ennek függvényében, már ott helyben mutattak nekünk pár lakást.. átbeszéltük a részleteket és mondták, hogy ha találni fognak valamit, küldeni fogják emailen. Ok.

Eltelt 1 hónap minden nélkül, mire küldtek 2-3 ajánlatot. Mindegyik rendre 20-30%-kal magasabb áron, mint amit plafonként megbeszéltünk. Mi pedig csak széttettük a kezünket és nem értettük, hogy ezt most miért? Azokat a hirdetéseket mi is láttuk a neten és nyilván több tízmilliós lakás esetében az a 20-30% sok milliót jelent, amit nyilván nem tudunk csakúgy előteremteni, nem véletlenül beszéltük meg az anyagi plafont. Elképzelhető, hogy a megbeszélt áron nem kínálat olyan lakást, ami nekünk megfelelt volna, de akkor mondják azt. Illetve a saját netes kereséseink alapján azért lett volna pár lehetséges jelölt.
Azonban mi pont abban bíztunk, hogy egy ingatlanosnak esetleg van olyan ügyfélköre, kapcsolati rendszere vagy bármilyen ismeretsége, aminek segítségével többet tud nekünk nyújtani, mintha mi magunk keresnénk lakást a neten. De nincs, legalábbis nekik nem volt.

-10 éve foglalkozom ingatlan értékesítéssel és magamat nem tekintem “ingatlanosnak”, sőt kifejezetten irritál, amikor ezt a szót hallom, hogy “ingatlanügynök”. Könyvet lehetne írni ennek a szakmának a nehézségeiről, és hogy mennyire sokoldalúnak is kell lennie, egy jó ingatlan szakértőnek. Szó szerint: SZAKÉRTŐNEK KELL LENNIE, és a legfontosabb szabály, hogy első az ÜGYFÉL, hiszen neki szeretnénk tanácsokat, segítséget adni, eligazodni az ingatlan adás-vétel néha nem egyszerű történéseiben. és ha van hozzáadott érték, empátia, alaposság, szakmai tájékozottság, akkor az ügyfél bizalommal fordul felénk. Ez biztos.

-Most hirdettem meg a lakásomat. Rossz tapasztalatok miatt beleírtam a hirdetésbe, hogy nem kérem ingatlanosok segítségét! Már első nap kb. 15 ingatlanos hívott‼️ Ráadásul sok közülük bicskanyitogatóan erőszakosan, még este 9 után is‼️

-Szerintem egy jó ingatlanközvetítőnek alapfokú építész és gépész ismeretekkel kellene rendelkezni! s a vevő jelöltet MAXIMÁLISAN tájékoztatni az ingatlanról!

-Sok más szakma mellett itt is szükség lenne a tisztulásra. Ha kiesnek a kókler, hitel-rontó konjuktúra lovagok, és a profi szakemberek maradnak, az jót tesz szakmának, ügyfélnek egyaránt.

-Nálam az szokta kiverni a biztosítékot, mikor egy ingatlanról olyan fotók vannak fent a neten, hogy még a mosatlan is ott van a mosogatóban és a szárító a szoba közepén. Egyrészt az eladók is iszonyú igénytelenek tudnak lenni és akkor várják a nagy összeget, másrészt ki az az ingatlanos, aki ezt lefotózza és felteszi? Én biztos kifordulnék az ajtón, ha nem hajlandók fotózható állapotot teremteni. Erre nyugaton már külön üzletág van, akik az eladást segítik.

-Egy szakembernek hozzáadott értéket kell adnia.
Hiszen, ha nem érzi a tulajdonos, hogy bármit is kap a pénzéért cserébe, akkor érthető, hogy kialakul egy nagyon rossz megítélés.
Hiszek benne, hogy lehet ezt a szakmát is jól csinálni.
Számunkra nagyon pozitív visszaigazolások érkeznek a piacról.
A szakmába nem illő 80% pedig előbb utóbb ki fog esni.
Az elmúlt 2 hónapban már elkezdődött a piac tisztulása.
Aki profi és értéket teremt, azokat a szakembereket ajánlani fogják az elégedett ügyfelei.

Mint látjuk nagyon sok a kritika, de nem leszólás szintjén, inkább mindenki várna már pozitív változást a szakmában, hogy-hogyan kéne elkezdeni. Első körben szerintem nyílt fórumot tartani, és kérdőívekkel megkeresni embereket, csoportokat. A véleményeket átgondolva pedig változtatni olyan irányba amilyenbe a megrendelők, és a pozitív kritikák kérik. Ha ez nem teszik meg a szakmai ág vezetői valószínűleg tovább fog romlani a szakma hírneve.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

Rövid vagy hosszű távú lakás kiadásban gondolkozzak?

A jelenlegi helyzet nemcsupán az építőipart, de a ingatlanpiacot is felfordította. Nem csupán az adás-vételen, de a kiadásokon is megtette hatását.

De vegyük számba a különböző ingatlan kiadás előnyeit-hátrányait.

-Rövid távú kiadásban, a fenntartási költségek magasak, hiszen szinte panzióként üzemel, viszont a bevétel és a hozam is magasabb. Jelen pillanatban megnehezíti a gyors kiadást a vírus helyzet. Hiszen a legtöbben nem mozdulnak ki otthonról, illetve a külföldi turizmus is visszaesett.
-Mások az adózásai, erről minden kép egy könyvelővel és egy hozzáértővel érdemes beszélni. Sok pénzt spórolhat nekünk egy-egy jó tipp.
-Szomszédok, ez rövid távú lakáskiadásnál rázósabb. Senki sem szereti a sűrűn váltogatott szomszédokat, hiszen a lakásába pihenni jár az ember, és ki tudja a másikban mi lakik, lehet csak bulizni veszi ki a lakást. Egy hosszabb távúnál egy kicsit biztosabb a helyzet, mert itt, ha korrekt az albérlő akár hosszú távon is szeretne vele, mellette lakni a többi lakó
-Egy rövid távú lakással több a munka, mint egy hosszú távú lakásnál, utóbbinál egy jó bérlő nagy terhet vesz le a vállunkról. Szinte csak az utalásokat kell várni.
-Egy rövid távú lakásnál jobban oda kell figyelni az amortizációra, a sűrű cserélődés miatt. Míg egy hosszabb távú albérletnél ez redukálódhat egy jó albérlővel. Anno, én segédkeztem a kifestésben, gázszerelő keresésben stb.
-Adminisztrációs költségek, munkák nagyobbak a rövid távú kiadásnál.
-Rövidtávú kiadásnál érdemes saját honlapot készíteni és regisztrálni több oldalon is, nem csupán a megtalálás, hanem a vélemények miatt is.
-Rövid távú lakáskiadásnál a társasházat is érdemes megkérdezni, hogy engedélyezi-e azt, illetve, hogy az SZMSZ-ben az jóvá van-e hagyva.

A felsorolás után még pár gondolatsor megkérdezettektől:

-Hosszútávú, mivel a központtól messze van a kiadó lakásom. Vagyis a lokáció nagyon fontos.
-Én mindig hosszú távra adom, mert sok idő megy el rá (vagy pénz). Mint bármilyen üzletben, itt is a stabilitásra törekszem, nem a rövidtávú kaszálásra. Előre meg lehet beszélni pl, hogy mennyi időnként van a bérleti díj újratárgyalása. Általában ezt évente tüzöm ki, most pl megoldás lehet, ha rögtön 3 hónap múlva is kitűz egyet a bérbeadó (vírushelyzet elmúlása). Így is lehet emelni, nemcsak bérlőváltással. Nekem az a tapasztalatom, h bérlőváltás = veszteség.
-Nekünk a Velencén vannak apartmanjaink. Amikor, elindult ez az őrület, átálltunk hosszabb távra (2-3hónap), június végéig. Onnantól, a rövidek jöhetnek és jönnek is. Alkalmazkodni kell a piachoz szerintem, de szerencsés helyen vagyunk (Bp-ről jöttek le olyanok, akik nem akartak a lakásban karanténozni).
-A hosszútávú kényelmesebb rövid távú több bevételt hoz. Főképpen igaz ez a nyaralóhelyekre.
-Minden bérlő természetesen hosszú távban gondolkodik, csak hát az élet és főleg a folyószámla mindig átírja az elképzeléseket.
-Korábban is hosszútávon gondolkodtam, most sem változtattam stratégiámon.

Remélem okoztam kis fejtőrést annak, aki belevágna az albérlet kiadásba.
“Inkább gondolkozzunk előre, mint fájón a fejünk utána.”

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

Honnét ismerem fel a kóklereket?

Több cikk és gondolatsor arról szól, milyen is a jó szakember. De kevés szól arról, hogy miről ismerni fel a nem megfelelő szakembert, gúnynevén a “Kóklert”.

Jelei:

-Megbeszélt felmérési időpontra odajön, ha már ez kora reggeli időpont volt, és csak ezért keltem fel. Ha mégse, akkor hív. ha végül én hívom (VICC!), akkor visszahív és elmondja, hogy miért nem jött. Hétvégi tapasztalat. Mondjuk “a nevem Zoli, nem Pali”, szóval, ha ezek után előkerül, akkor eligazítást fog kapni, nem megbízást. (Mindezt ajánlás útján, nevetséges).

-Aki nagyon fényezi magát, ott mindig gond van. Akinek nagy tudása van, mindig szerény. Ez az élet más területeire is igaz.

Nem tud felmutatni referenciákat, vagy azok lopottak, ezt vissza ellenőrizhető akár google-n is.

-Szerintem sok olyan kókler hirdet a neten, akinek elég a profilját megnézni (Facebook) és látszik, hogy csak a pénzre megy. Én több csoportban benne vagyok és azért meg nézegetem ki az aki minden meghirdetett munkára rögtön ráír, hogy azonnal tud kezdeni ( bármilyen munka) Ezekkel én nagyon vigyáznék!

-Aki kapásból tudja mennyibe fog kerülni egy munka, vagy fel sem írja a felmérés eredményeit, mert azt “úgy is megjegyzi, minden a fejében van”.

-Maga a hozzá állása, megjelenése, szakmai hozzá értése, megbeszélt idő betartása, szakmai tanácsai…de ha igy ál neki. pikk pakk olcsón kész…ha már alkudozni lehet vele…es ha azonnal rá ér már gyanús.

-Nem beszél konkrétumokról. Ha mélyebben belekérdezel valamibe összezavarodik. Arrogáns, ha szép munkát kérsz és ezt előre megemlíted.

-Árajánlata, helyesírása is elárulhatja az illetőt.

-Sok olyan kókler szaki van, aki azt se tudja melyik szerszám mire való, de azért bevállalja a munkát, sajnos a megrendelő kárára.

-Nézd meg a szerszámait mivel dolgozik!

Attól, hogy “Nagyon szép a munkája” még lehet megbízhatatlan…És attól, hogy profin tárgyal és szakszerű árajánlatot ad még dolgozhat gány módra. Én akkor kezdek gyanakodni, ha késik a megbeszélésről és/vagy nincsenek kérdései…(de árat azért tud).

Alkoholos állapotban jelenik meg, az ilyen valószínű a munkáját is úgy végzi.

-Nem minőségi anyagokkal dolgozik.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/