Bejegyzés

Kiöregedő építőipar, hol az utánpótlás?

Ez egy nagy probléma a jelenlegi hazai építőipari helyzetben. Rengeteg okot és miértet felvet a kérdés, arról nem is beszélve a megrendelőknek nem kis fejtőrést okoz, hiszen kevés a szakember, illetve azok egy része valójában nem tud minőségi munkát kiadni a kezéből. Valamint ne felejtsük azt sem el, hogy ez árban is drágulást jelent. Illetve nagyobb építőipari cégeket is érint a helyzet, hiszen a kiöregedés és az országból való eltávozás miatt nekik sem egyszerű megfelelő munkaerőt találniuk. Sokszor sajnos vendégmunkásokkal töltik be a kialakult űrt több kevesebb sikerrel.

A kiöregedés oka többek között:

-a fizikai munkát a mai fiatalok kerülni próbálják, legtöbben irodai munkára vágynak

-nem megfelelő promotálása az iparnak, gyenge képzések

-megbecsültség hiánya, illetve ami körül lengi az építőipart média hírek sem segítenek ebben.

Az elvándorlás okai:

-Alkalmazott szakmunkások fizetése még mindig nincs külföldi színvonalon

-Kint a segédmunkás segédmunkát, a szakember a szakipari részt végzi csak

-Nagyobb megbecsültség, jobb a híre a szakmának

-Gazdasági, politikai helyzet

-Jobb ellátottság, mint infrastruktúra, mint egészségügy, mint szociális ellátás terén.

A szakemberek próbálják továbbadni a tudásukat, vannak, akik elkezdtek inasokat tanítani. Ezzel próbálják az utánpótlást segíteni.

Mások saját családjukban próbálják ezt továbbadni:

-Nekem van mind a kétfajtából gyerek. A legkisebb a fiú, 3,5 éves imádja a szerszámokat, tele a garázs.
Én meg épületgépész vagyok, mire megtanul írni már hegeszteni is tudni fog!

-Tanítom és segít is mindenben évek óta, most 7 éves.

-Nálam folyamatban van, nem egyszerű, de szakember lesz, nem is akármilyen.

-Mindent apukámtól tanultam/tanulok ,amit ő is az apjától tanult (kőművesek vagyunk).

-Nálunk a most 5 és 8 éves éves fiúk a házépítés legfőbb mozzanataiban is aktívkodtak kisebb korukban is. Persze, csak amikor nem fenyegette őket veszély, hogy jelen vannak

-Én mindent megfogok tanítani a lányomnak. Egy lakást simán kifog festeni és mindent megfog csinálni, amit csak lehet. Ezt bele nevelem.

Vagyis nem reménytelen a helyzet, remélem egyre többen beállnak a dolog mellé, mint gyártók lásd Mapei Kft, mind kivitelező téren. És reméljük az oktatásban is változás lesz, az elmélet helyett több gyakorlati órát fognak kapni a képzésben részt vevők.

Ezt a folyamatot Együtt összefogva-segítve tudjuk megállítani, nem külön külön. Én hiszek benne, ha ez elindul a pozitív folyamat és látszódik a változás sikerülhet megállítani, akár hazahívni a kinti szakembereket és jó utánpótlást nevelni.

A képen Kocsis Zoltán nyílászáró beépítő és családja látható, a szakembert már honlapunkon is eléred: https://ingatlanszaki.com/szakemberkereso/kocsis-zoltan-nyilaszaro-javitas-pecs/

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

 

Ingatlan vásárlás a nyílászárók szemszögéből.

Lakás vagy ház vásárlás alkalmával próbálják az emberek minél alaposabban megismerni a kiszemelt ingatlant,mielőtt döntenek. Elkerülve a későbbi esetleges kellemetlen,idő és pénz igényes javításokat.

Mivel nem születik mindenki építésznek,szakemberekhez fordulnak. Kőművest hívnak,megnézni a falakat,esetleges vizesedéseket stb. Ácsot is,a tető állapotának a felmérésére. Adott esetben víz és villanyszerelőt is.

De mi a helyzet az ablakokkal? Azt bizony nem vagy csak nagyon ritkán vizsgáltatják meg. Tapasztalataim alapján,csak ránéznek,látják,hogy ki van cserélve újabb műanyagra vagy fára.

Akkor az biztos jó is? Tévedés!!! A mai világban az ablak nem csak arról szól,hogy ki lehet nyitni,be lehet csukni! Az ajtó pedig nem csak arról,hogy ki-be közlekedünk rajta. Igen komoly hő és hangszigetelő értékeknek kell megfelelnie. Ahogy fejlődik a technológia,egyre bonyolultabb vasalat rendszerek vannak. Ezek szó szerint pár milliméteres tűréshatárt engednek meg ahhoz,hogy úgy tudjanak működni,miképp a tervezőik megálmodták őket. Igen fontos lenne alaposan átvizsgáltatni a nyílászárókat is. Vannak helytelenül beépített ablakok,gyártási hibások stb. Munkám kapcsán többször előfordult már,hogy több éve ( 16 év volt eddig a legrégebbi),beépített nyílászárónál,észre vettem szerelési hibát. Ami olyan súlyos volt,hogy nem lehetett miatta beállítani az ablakot és új kora óta rosszul működött,nem zárt megfelelően. Nehéz ilyenkor közölni az ügyféllel,hogy sajnos a megfelelő működés érdekében vissza kell bontani az ablakokat és újból beszerelni.

Tovább is van,mondjam még? Azok,amelyeket a mérethibás jelzővel illetünk,azt jelentik,hogy a szárny kisebb vagy nagyobb a tokhoz képest,mint kellene lennie. Ez befolyásolja a működési hézagot,ami azt eredményezi,hogy nem fog optimálisan zárni az ablak. Ez a mérethiba súlyos probléma. Amennyiben létezik annak a profilnak ugyan az a fajtája,és találunk elég rugalmas gyártót,talán tudunk hozzá új szárnyat csináltatni. Talán!

Ha mégse,akkor csak komplett nyílászáró cserével oldhatjuk meg a problémát. Már is eljutottunk oda,hogy a be nem tervezett költségek közé becsatlakozik még egy “kis” ablakcsere is.Ami persze falbontással jár,utána kőműves,festő,burkoló munkával. Ezeket a hibákat és még sok másikat is,érdemes még a vásárlás előtt felderíteni. Esetleg a döntést is befolyásolhatja vagy alku pozíció tárgya lehet.

Összegezve, vegyük ugyan olyan komolyan a nyílászárók állapotfelmérését, mint bármi mást,ami már megszokott ilyenkor!

A szakembert itt elérheted: https://nyilaszaro-javitas-pecs.hu/?fbclid=IwAR3i9C3sVZukHPTnrA97JLerummi2b8vRCemJqssLNnOTRGT4xwpG4kIfEw

Mikor érdemes nyílászárót cserélni.

Nyílászárót bármely évszakban érdemes lehet cserélni. Természetesen a tavasztól-őszig tartó időszak a legmegfelelőbb. Ugyebár az ablakok cseréje,több más egyéb munkálatot hozhat magával,mint pl.:festés,burkolás stb. Illetve,mivel cseréről beszélünk,ki kell bontani a régit. Az bizony porral,kosszal jár,van,hogy fal véséssel is. Így nem csak a helyreállító munkát kell belekalkulálni,hanem a takarítást is. A nyílászárónak is jobb ezen időszak. Természetesen van,hogy télen kerül sor rá. Előfordul,hogy a régiek állapota megkívánja,vagy költséges beruházás révén arra az időszakra sikerül összeszedni az árát. Egyes esetben,akár némi akcióra vagy árengedményre is lehet esély. Megoldható tehát a téli ablakcsere is,csak több odafigyelést kíván a kivitelezőtől. Műanyag profilok esetén leginkább. Hidegben történő beszerelés alkalmával könnyen törhet. Ezt sajnos korábbi rossz tapasztalat igazolja.

Nylásszárót szakembertől: https://www.facebook.com/nyilaszarojavitaspecs/