Bejegyzés

Kiöregedő építőipar, hol az utánpótlás?

Ez egy nagy probléma a jelenlegi hazai építőipari helyzetben. Rengeteg okot és miértet felvet a kérdés, arról nem is beszélve a megrendelőknek nem kis fejtőrést okoz, hiszen kevés a szakember, illetve azok egy része valójában nem tud minőségi munkát kiadni a kezéből. Valamint ne felejtsük azt sem el, hogy ez árban is drágulást jelent. Illetve nagyobb építőipari cégeket is érint a helyzet, hiszen a kiöregedés és az országból való eltávozás miatt nekik sem egyszerű megfelelő munkaerőt találniuk. Sokszor sajnos vendégmunkásokkal töltik be a kialakult űrt több kevesebb sikerrel.

A kiöregedés oka többek között:

-a fizikai munkát a mai fiatalok kerülni próbálják, legtöbben irodai munkára vágynak

-nem megfelelő promotálása az iparnak, gyenge képzések

-megbecsültség hiánya, illetve ami körül lengi az építőipart média hírek sem segítenek ebben.

Az elvándorlás okai:

-Alkalmazott szakmunkások fizetése még mindig nincs külföldi színvonalon

-Kint a segédmunkás segédmunkát, a szakember a szakipari részt végzi csak

-Nagyobb megbecsültség, jobb a híre a szakmának

-Gazdasági, politikai helyzet

-Jobb ellátottság, mint infrastruktúra, mint egészségügy, mint szociális ellátás terén.

A szakemberek próbálják továbbadni a tudásukat, vannak, akik elkezdtek inasokat tanítani. Ezzel próbálják az utánpótlást segíteni.

Mások saját családjukban próbálják ezt továbbadni:

-Nekem van mind a kétfajtából gyerek. A legkisebb a fiú, 3,5 éves imádja a szerszámokat, tele a garázs.
Én meg épületgépész vagyok, mire megtanul írni már hegeszteni is tudni fog!

-Tanítom és segít is mindenben évek óta, most 7 éves.

-Nálam folyamatban van, nem egyszerű, de szakember lesz, nem is akármilyen.

-Mindent apukámtól tanultam/tanulok ,amit ő is az apjától tanult (kőművesek vagyunk).

-Nálunk a most 5 és 8 éves éves fiúk a házépítés legfőbb mozzanataiban is aktívkodtak kisebb korukban is. Persze, csak amikor nem fenyegette őket veszély, hogy jelen vannak

-Én mindent megfogok tanítani a lányomnak. Egy lakást simán kifog festeni és mindent megfog csinálni, amit csak lehet. Ezt bele nevelem.

Vagyis nem reménytelen a helyzet, remélem egyre többen beállnak a dolog mellé, mint gyártók lásd Mapei Kft, mind kivitelező téren. És reméljük az oktatásban is változás lesz, az elmélet helyett több gyakorlati órát fognak kapni a képzésben részt vevők.

Ezt a folyamatot Együtt összefogva-segítve tudjuk megállítani, nem külön külön. Én hiszek benne, ha ez elindul a pozitív folyamat és látszódik a változás sikerülhet megállítani, akár hazahívni a kinti szakembereket és jó utánpótlást nevelni.

A képen Kocsis Zoltán nyílászáró beépítő és családja látható, a szakembert már honlapunkon is eléred: https://ingatlanszaki.com/szakemberkereso/kocsis-zoltan-nyilaszaro-javitas-pecs/

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

 

Szakemberek észrevétele a megrendelőkről

Gondoltam megfordítom kicsit a kérdést, most a szakembereket kérdeztem meg, hogy látják a megrendelőkket. Az írás teljeség igénye nélkül van. Ami szerintem baj hogy kevés az a szakmai nyílt nap, ahol szakemberek és megrendelők találkozhatnatnak. Én azok leszek, hogy az üzleti találkozók mellett 1 ilyen nyílt napot létrehozak a közeljövőben.

A válaszok: 1. Olcsón szeretnék a munkát elvégeztetni.

2. Kóklerek jelenléte. Ez a válasz az előző eredmény szülötte, vagyis a nagyon olcsó munka sajnos a minőség romlását fogja mutatni.

3. Csúsznak a kifizetések nem fizetnek bizonyos megrendelők. Ez sajnos magyar remek, teljes gondolat változást igényelne. Vagyis amit kapunk azért fizetni is kell.

4.  A megrendelők gyorsan akarják a munkát. A jelenlegi szakemberhiányban 1-2 hónapot mindig számoljunk a valós munka elkezdéséig.

5. A megrendelők nem fogadják el a tanácsokat. Ez sokszor a rálátás hiánya miatt van így, érdemes tájékozodni mielőtt valamibe belevágnánk.

6. Ami nem a megrendelő hibája, de sajnos vannak olyan szakemberek akik a kisebb munkákat már nem vállalják be. Itt nem az 1nm2 burkolásról, és eltöröt az asztalom lábáról van szó, hanem arról pl. hogy vannak akiknek már egy terasz burkolás snasz, vagy 1 ablak cserére már ki sem mennek. Ezt nem tartom én sem jónak, bizalomhiányt okoz.

Nagy vonalakban ennyi meglátás volt szakik részéről, és részemről.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Elakadsz építkezésedben szívesen segítünk, építkezz te is az ingatlanszakivalhttps://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

Használt és új ingatlanok

 Használt és új ingatlanokról beszélek ebben a rövid videóban.

A korona vírus hatása az építőiparra és az ingtalanpiacra

A vírus minden gazdasági ágat elér, így az ingatlanpiac és az építőiparban is leteszi névjegyét. Hogy erről mi a véleménye szakembereknek körbe kérdeztem. Ami sajnos biztos, hogy a felmondási hullám és az emberek félelme most itt hagyja a névjegyét. De ahogy elmúlik, úgy fognak visszajönni a megrendelések. Megrendelőknek ez az időszak javasolt kisebb munkák elvégzésére is megfogadni szakembereket, most ezeket sem fogják sokan visszamondani.

Ami szakemberek szerint várható:

  1. Bedőlt cégek, ahol nincs tartalék vagy kevés a munka ezek a cégek valószínűleg megszűnnek vagy tartósan vagy ideiglenesen.
  2. Csúszások az építkezéseken. Most nem csupán a munkaerő hiány, de az építőanyaghiány miatt is várhatóak csúszások.
  3. Építőanyag hiány. Az előzővel karöltve jelenik meg. Mondhatni egyik viszi a másikat. Arról nem beszélve, ami van annak az ára nagyon megugrott, ezzel nehezítve az építkezéseket. Természetesen a kivitelezési árakban is megjelenik idővel. Vagyis, ha van nagyobb feladat most végezzük el, vagy toljuk el 2-3 hónappal, hogy ne kelljen magasabb árat fizetnünk.
  4. Munka csökkenése: Szintén az előzővel függ össze.
  5. Elbocsátások. Ha nincs munka sajnos a vállalkozó valószínű magát és családját védi ezzel a lépéssel. Korrektség esetén valami kompenzációt ad, ha tud, illetve az elbocsátott jól dolgozó alkalmazottat azonnal visszaveszi a járvány megszűnése után.
  6. Ingatlan ár csökkenés a legtöbb helyen. Itt megjegyezném az eladások is csökkeni fognak, akinek nem muszáj kivárja a pár hónapot amíg stabilizálódik a helyzet és utána magasabb áron fogja ingatlanát árulni.
  7. Fizetések csúszása, persze jelen állás szerint, ha van miből.
  8. Kisebb munkákat is elvállalnak a szakemberek. A legelső gondolatommal ezt a választ kiegészítve.

Pár gondolat szakiktól:

  1. Távirányítós kapukat csinálok, egy hete nem csörög a telefon. Ezzel a részével ki leszek békülve. Egy darabig. Utána meg árat kell emelni, ha így marad az euróárfolyam, mert a kapumotorok külföldről jönnek. És áldom az eszem, hogy nincs hitelem.
  2. A cég, ahol dolgozom, mint fűtésszerelő, elküldött fizetetlen szabadságra sajnos…saját vállalkozásomat mellette azért próbálom folytatni, de maximum üres építkezésre tudok menni, ami most 1 maradt nekem sajnos  a mostani szerszámaim mellé folyamatosan gyűjtök még ameddig ez a “járvány” folyik, aztán amikor enyhül és lehet menni újra dolgozni akkor majd folytatom a vállalkozásomat. Aki túl éli ezt az időszakot, biztos jól meg fog élni majd.
  3. Mi egyelőre dolgozunk ezerrel. Viszont három megrendelőm is gondolkozik hogy csúsztassa el a munkákat. Én ebben látom a veszélyt. Most a beruházások vissza fognak esni, mindenki takarékoskodik amíg nem látja a jövőjét, ami jelen pillanatban majd mindenkinek bizonytalan.
    Az biztos, hogy munkaerő lesz dögivel. Nem úgy kell vadászni őket horror fizetésért.
  4. Munka van, viszont a rozsdamentes acél ára egy hét alatt 60% ot emelkedett. És sajnos bejött egy ujabbfajta megrendelés. Halottszállító autókat kell kialakítanunk.
  5. 2 új ház villanyszerelés leállitva. 1 felújítás szünetel. Amíg a meglévő pár munka elkészül addig van munkám. Új jelentkezés, érdeklődés egy hete nulla.
  6. Egyelőre egy teljes ház építése van folyamatban, utána egy villanyszerelés és teljes felújítás másik 2 helyen. Egy garázsépítés költségvetését kéne összeraknom. Meglátjuk, hogy alakul, max alkalmazkodunk a mondáshoz: ” Ha mindenki úgy tesz ahogy tenni kell, akkor minden úgy lesz ahogy lenni kell”.
  7. Kis vállalkozóként már mondják vissza a festéseket mert félek, hogy viszek magammal betegséget
  8. Egyenlőre a jelenlegi szerződések (juni végéig) működnek, folyamatosan beszélek a tulajokkal és senki sem visszakozik.
    2 megrendelőm volt az elmúlt 10 napban, az egyik szerződés előtt 1 órával lemondta, a másiknál semmi gond, meglatjuk mi lesz később…
    Szerintem nyár végén az emberek azért lassacskán elkezdenek újra felújítani, Kínában is már újra indult a gazdaság egy része (bár tartanak épp ezért egy második hullámtól).
  9. Látványosan nincs mit csinálni. Még van korábbról megbízásom. Azt teljesíteni, aztán meglátjuk. Tegnap a Csernus doki mondta, hogy ne fessük az ördögöt a falra. Ne tegyük! Alakul ez, lesz még jobb is! Kitartás!
  10. Minden beltéri és bejárati ajtó szállítás zavartalan a kínai gyártásúakat kivéve. Sajnos az árak április 1- tol jelentősen emelkednek már több gyártó jelezte.
  11. 30 lakás glettelèse, csiszolása, mennyezeti festèse Április 15.-ig kèsszen lesz. Utána, vagy mèg közbe ha úgy adja a helyzet a vírusra tekintettel maradunk itthon vagy ha engedi a kormány akkor addig csináljuk. Egyelöre dolgozunk amíg bírunk és lehet. Üdv Kitartás mindenkinek.
  12. Elindult a kinemfizetési hullám is…nekem vannak megrendelőim akik a járvány okozta bizonytalan gazdasági körülményekre hivatkozva nem fizetnek… illetve a közvetett intézkedésekből következő bevétel kiesések megrendelés kiesések okozta likviditási problémákra ….most már mindenki ráfog mindent a vírusra csak hogy ne kelljen fizetni….megint jön a tipikus magyar mentalitás ….

A lényeg figyeljünk egymásra és segítsünk egymásnak, ebben az időszakban így érdemes cselekedni. Figyeljünk a nyerészkedőkre, sajnos egyre többen vannak, akik kihasználják ezt az időszakot. Számomra nem szimpatikus dolog bevallom, az ilyen emberekkel és cégekkel későbbiekben ha tehetem kerülöm a kapcsolatot. Remélem többen így gondolják, gondoljátok.

 

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Elakadsz építkezésedben szívesen segítünk, építkezz te is az ingatlanszakivalhttps://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

 

Vasárnapi beszélgetések Orbán Péterrel – Árajánlatokról dióhéjban

A mai videóban az árajánlatokról hallhatsz információkat röviden.

Árajánlat készítés alapjai

Sok megrendelő kérdezett árajánlat számítással kapcsolatban.

Nehéz kérdés, mivel sok összetevőtől függ: nem mindegy milyen anyagról van szó, mekkora helyről, hely kialakítása, eszközök használata-kopása stb.

Körbe kérdeztem szakemberektől, ők, hogy látják, hogyan alakítják ki árajánlatukat.

  1. Tervekből vagy felmérésből számolok, minden adatot feltüntetek: mennyiség anyag díj egység anyag díj összes nettó anyag összes nettó díj összes nettó összes áfa bruttó összes, és tercben (excelbe exportálva) – költségszakértő vagyok.

2. Nm alapjàn+milyen mèretű a csempe+az elkèpzelès (diagonàl -hàlò-halszàlka minta).stb

3. Én m2 alapján számolom ki az árat, de ez függ attól, hogy mennyi km-re van a munkaterület a telephelytől, milyen magas a tető, mennyit kell állványozni, illetve mennyi él, vápa, tetőablak található a tetőn, tehát mennyit kell vágni.

4. Kézzel, aztán felviszem gépre, általaban azok az adatokat tűntetem fel, amiket a megrendelő kérdezni szokott pl. Anyag fajta, minősége, festék, vasalat fajta stb…

5. Felmérés alapján es már van annyi rutin hogy tudjam mi mennyi időbe es pénzbe kerül utána emailba elküld a tulajnak mert onnan vissza kereshető de mindig az a jó ha a helyszint szemrevételezi az ember.

6. Lakberendezőként:
Excel-ben számolom m2 alapján, majd kompenzálok, kvázi megnézem reális-e az összeg a feladathoz. Mert például egy nappali + 2 szobás lakás lehet 50 m2 és 100 m2 is, viszont ugyanúgy 2 szobát kell berendezni, megtervezni.

Ezután az ajánlat fázisait, műszaki tartalmát összeállítom PowerPointban, melyet tervekkel illusztrálok, hogy tudják a megbízóim miről milyen tervet kapnak, egy laikus is kiigazodjon rajta. Így elég hosszú ajánlat lesz belőle. De a tapasztalatom alapján megéri az időbefektetés.

7. Helyszíni felmérés, vagy terv alapján elkészítem, a végösszeg egyösszegű, (általában anyaggal együtt értendő) így azonnal tudja a megrendelő, hogy szimpatikus vagy sem, az ajánlat a természetesen feltüntetem a munkafolyamatokat is. Nekem bevált igy.

8. Van egy alap. A MÉDI díjszabás. A Mérnök Kamara által ajánlott napidíjak alapján. Összeírom a költségeimet is. A távolság, hogy hol végzek munkát.

9. Kimegyek a helyszínre felmérni, először is. Megbeszélem a megrendelővel, hogy szeretné anyagosan vagy anyag nélkül készítsem, az árajánlatot. Megbeszélem vele, hogy kell ezt vagy lehet megcsinálni.. Amibe készíteni szoktam az árajánlatot, az általában egy boxer alsó és póló. Amikor ez megvan, küldöm e-mail ben neki. Természetesen, részletesen az összes munkafolyamat költséget kiíróm tételesen, hogy tudja miért fizet… Ha elfogadja, kezdek.

10. Terv vagy felmérés alapján (esetleg mindkettő), részletes költségvetés a Terc költségvetés készítő programmal, anyag és díj bontásban. Elküldeni pdf formátumban szoktam. Amennyiben a megrendelő igényli elmagyarázom az egyes tételek jelentését (pl. lakossági megrendelő esetén, hogy jobban értse miről van szó, és nyomon követhető legyen a munkám).

Ahogy látjuk nagyon összetett folyamatról van szó, szinte szakmánkként válogatja miket és hogyan néznek a szakemberek.

Ami felmerül még, hogy miben írják ez legtöbbször excelben, vagy pdf ben megy át, néha árajánlatkészítővel készítik, de legtöbbször manuálisan számolnak a szakemberek.

Sokszor tehát egy időigényes munka, amikor tehát árajánlatkérést kérünk, akkor ebbe gondoljunk bele és ha már megbízunk egy szakembert, vagy szakemberben. Elég rosszul veszi ki magát az például, ha egy szakember egy fórumon viszont látja árajánlatát, azzal a kérdéssel valóban jó-e az? Ilyen esetet kerüljünk, ha lehet. Illetve szakembereket, ha nem triviális az ajánlat megkérnék szolidalítsanak társukkal és támogassák annak árajánlatát.

Köszönöm mindazoknak a szakembereknek, akik tudásukkal hozzájárulnak, ahhoz, hogy ezek a cikkek megszülethessenek. És köszönet mindazon megrendelőknek, olvasóknak, akik ebből valamit magukba tudnak fogadni.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz építkezésedben szívesen segítünk, építkezz te is az ingatlanszakivalhttps://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

Ha pedig értékeled amit elértünk és próbálunk tenni, akkor segíts minél több helyre eljutnunk: https://ingatlanszaki.com/tamogasson-minket/

 

Tervezzük meg építkezésünket

Nagyon sokan kérdezték tőlem, hogy mivel lenne érdemes kezdeni az építkezést, felújítást. Hogy generálossal vagy külön álló szakikkal dolgoztasson. Esetlegesen nm2 árakat tudok-e mondani.

Nm2 árakról annyi iránymutató mindig van, de ezt helyszín, esetlegesen felmerülő hibák, kivitelezés bonyolultsága stb. minden esetben befolyásolja ezért ebben inkább mindig kérdezzük meg a témában jártas szakembert. Ami még nm2 árakban feltűnt több helyen a sok okoskodás, kérdezősködés, hogy nálad mennyi volt. Ezt javaslatom szerint hanyagoljuk, mert minden esetben más, és kivitelező minőségi munkája, a feldolgozandó anyag nagyban befolyásolja az árat.

Na de kezdjük a tervezést:

1.Mielőtt bármibe belekezdenénk tájékozódjunk anyag árakról, kivitelezési körülbelüli áráról. Hiszen valamikor egy munkát, minőséget szeretnénk, de nem tudjuk kifizetni. Mindig maradjunk a realitás talaján.

2.Ha nagyjából képbe vagyunk mit szeretnénk és mit bír a pénztárcánk keressük meg a megfelelő szakit, akár ismerősi körünkben, akár az ingatlanszaki szűrőkön átment szakemberei közül. Bármilyen kérdésben szívesen segítek önnek, várom megkeresését az info@ingatlanszaki.com-ra. Ha pedig hátradőlve nyugodtan szeretné a szakemberkeresést folytatni, bízza ránk és Építkezzen az ingatlanszakival. Több pozitív visszajelzés érkezett már, legyen ön a következő elégedett ügyfelünk.

3.Alaprajzot minden esetben keressük elő mutassuk meg a szakembernek és kérjünk árajánlatot több helyről is akár. Általában 3 helyről bőven elég, ne legyünk árajánlat vadászok. Építőanyag kiválasztásnál bízzuk meg a szakembert, hiszen tisztában van vele melyik anyagot hol és mikor érdemes használni. Sőt árkedvezményt is tud nekünk szerezni. Ha még is maga szeretné ezt érdemes szaktanácsadókhoz fordulni. Minden nagyobb gyártónak van ilyen szolgáltatása és szívesen segítenek a kérdezőnek.

4.Ha kell mindig falbontással ésszerű kezdeni az építkezést. A fal bontás előnye, hogy plusz tereket tudunk vele létrehozni. Érdemes itt mindig megkérdezni szakembert mielőtt ebbe belevágunk akár építészt vagy statikust. Ha bontunk mindenképpen érdemes gondolkozni azon is, hogy konténert honnét tudok rendelni.

5.Ha a bontás megvan elkezdődhet az építés, itt is át kell gondolni mit szeretnénk. Ha kell tetővel, ablakokkal, épületgépészettel, villamosvezeték cserével érdemes kezdeni. Aztán jöhetnek a padló burkolása, hibák javítása kőművesmunkával, esetleg gipszkartonozással.

6.Ha mindez megvan érdemes a végére hagyni a festést, glettelést stb.

Természetesen szakemberrel egyeztetve ezzel együtt mehet a külső szigetelés, tető hőszigetelés, napelem felrakása stb.

A bútor választást is érdemes átgondolni mielőtt bármibe belekezdünk, itt belevenném a dugaljon elosztok stb elhelyezését is. Utólag ez csak plusz munka, pénz és bosszúság mindenkinek.

7.Takarítás, nem kellemes dolog. Bár szakemberek mindig takarítanak maguk után, de az mégsem olyan, mint a házigazdáé. Érdemes átgondolni egy egyszeri takarítószolgáltatásba való befektetést is.

Ehhez a cikkhez kapcsolnák egy előző cikkemet, itt át lehet nézni, hogy generálost vagy több különböző szakembert foglalkoztassak: https://ingatlanszaki.com/generalkivitelezovel-vagy-tobb-ceggel-epittesem-otthonom/

Keresse és olvassa facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

 

Mit nézzünk meg lakásvásárlás előtt az ingatlanon

Ez egy állandó kérdés, saját tapasztalatból próbálom összeszedni mit érdemes átnézni mielőtt milliókat kiadunk egy ingatlanra.

  1. A tető, itt megy ki a legtöbb hő. Ezért nem mindegy milyen állapotban van, hiszen a rezsinket is nagy mértékben befolyásolhatja. És egy új tető nem kevés összegbe kerül-sokszor milliókba mérettől és anyagtól, típustól függően.

Amit érdemes itt nézni: Kopások, törések, akár léceknél is előfordulhat, ez a kisebb baj mivel ennek összege elenyésző. Látunk e beázás nyomokat, ha igen mindenképpen tüzetesen érdemes átnézni mi lehetett az oka, lehetséges csak cserép csúszott el. Ezen kívül a mohásodás is jelzi mennyire közel van az idő a cserére. Szarufák kopása, esetleg nem e kezdte ki valami rovar a fa szerkezetet.

Amire még érdemes odafigyelni a régi pala veszélyes anyagnak minősül, így annak elvitele nagyobb összeget is felemészthet.

Tetőnél még fontos lehet a tetőszigetelés használata és helyes felhelyezése. Mely a hőszigetelés és rezsicsökkentés mellett, hangot is szigetel mérettől és anyagtól függően.

2.Nyílászárók szerkezete. Ez szemmel látható, mekkora rés van közte, szigetelése, elöregedett az anyag, hogy van beépítve stb. Régi geréb tokos ablakokat érdemes azonnal kicserélni, nem a mostani korszaknak megfelelő sem az anyaga sem a kivitelezése. Jelzem több ajtó-ablakcsere is több millióba kerül, és jelentősen befolyásolja a rezsink mértékét.

3.Homlokzati hőszigetelés: A mai korban már szinte alapvető rezsicsökkentő tényező. Vastagságtól, anyagtól függ az ára. Van polisztirolos és kőzetgyapot hőszigetelési rendszer. Itt jelzem igazi hatását akkor éri el, ha a teljes ingatlanra használjuk, persze megoldást jelenthet rövid ideig pénz hiányában a részben való szigetelés. Ilyenkor az északi falat szokták javasolni mesterek, persze ezzel a módszerrel csak rövid ideig érdemes próbálkozni. Felrakásukkor érdemes szakember véleményét kikérni a hőhíd kialakulása miatt.

Belső szigetelést csak lélegző anyagból és komoly szakember mellett érdemes feltenni. Itt nagy a veszélye a fal és szigetelés közi párának, ami penészedést és egészség károsodást okozhat.

Árban milliós tétel lesz, de megéri alkalmazni, nemes vakolat mellett mely jól kivitelezve elég időtálló.

4.Víz-gáz: Itt a rendszer kazán típusa fajtája mellett, érdemes átnézni és átgondolni annak elhelyezkedését is. Valamint, ha kinti a kazán, érdemes a bejövő csöveket leszigetelni, a kisebb hőleadás miatt. Itt még érdemes, ha csere lesz a csövek-radiátorok minőségét is megnézni, ha kell érdemes cserélni azokat. A régi kazánok, konvektoros megoldások kevésbé jó hatásfokkal üzemelnek, mint a mostaniak. Nagy rezsicsökkentést lehet egy minőségi cserével elérni, de egy teljes csere itt szintén milliókba fog kerülni.

5.Elektromos vezetékek cseréje: még mindig találkozni alumínium vezetékekkel, amik nem csak, hogy nem a legjobb vezetők, de elavultságuk miatt akár tüzet is okozhatnak. Itt még felmerül a védőföldelés hiánya is. Ennek a cserének az ára is súlyos százezrekbe kerülhet.

Amire még érdemes odafigyelni a penészedés, vizesedés. Ennek persze több oka lehet, a szellőzetés hiánya, belső szigetelés, illetve a vízszigetelés hiánya fürdő helységekben. Érdemes még a parketta állapotát is megnézni, nem mindegy, hogy csak csiszolnunk kell vagy cserélni. Gyanús lehet a burkolatok töredezettsége is, sokszor ráburkolás a régi lapra, vagy betonozás hiánya is okozhatja.

Minden esetben érdemes szakértő bevonása a ház vétel előtt. Ez lehet akár egy hozzáértő ismerős vagy egy fizetett szakember is. Mindenképpen hasznos milliókat spórolhat meg nekünk.

Ügyvédi szerződésben bele szokták írni, hogy a ház korának megfelelően, hibák feltárásával került eladásra, ezért érdemes mielőtt bármit aláírunk rendesen átnézni az ingatlant. Bár szavatosság van, de ennek bizonyítása elég nehézkes lehet a későbbiekben.

Mielőtt döntünk tehát érdemes mérlegelni, hogy a drágább, de minimális ráköltésű ingatlant válasszuk, vagy netán egy olcsóbb de nagyobb felújítást igénylő ingatlan mellett döntünk a számok és a szakember hiány tükrében.

Bárhogy dönt ránk és szakembereinkre mindig számíthat.

Ha pedig stresszmentesen szeretné mindezt, akkor építkezzen az ingatlanszakival: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

Hasonló cikkeket olvashat facebook oldalunkon is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/?eid=ARAcECFtpSAHxjsmBaSwCANPoB9SIdBpYWfM1291wI6agMYhfNGJPqV6JKoT98XjR4eurVJspn_Wb7nj

Generálkivitelezővel vagy több céggel építtesem otthonom?

Gyakori kérdés házépítők, házfelújítók, megrendelők részéről, hogy generálkivitelezővel építkezzenek, vagy maguk szervezzék össze a különböző szakmák képviselőit?

Természetesen mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya: utóbbi esetben nagyobb a szabadság és valószínű olcsóbban fogunk anyagilag kijönni, viszont a hátránya, hogy a nyakunkba veszünk egy hatalmas és szerteágazó feladatot, amivel laikusként nehéz lehet megbirkózni.

Miért hasznos megbízható generál kivitelezőt alkalmazni:

  • Megkeresi a munkához szükséges szakembereket
  • Olcsóbban, gyorsabban beszerzi az építőanyagot, kiterjedt kapcsolatai révén
  • Összeszervezi a munkát, azt folytonossá teszi azáltal, hogy összekötő hidat képez a szakemberek és a munkafolyamatok között
  • Időt spórol nekünk kapcsolatrendszerével és tapasztalataival
  • Munkáját jótállás és számla biztosítja
  • Folyamatosan ellenőrzi a munkát, és koordinálja a munkafolyamatokat
  • Ha Földrajzilag távolabb élünk, sok időt és kellemetlenséget megspórol nekünk azáltal, hogy helyettünk ott van és ellenőriz az építkezésen
  • A munkaterület-átadások problémája a generálkivitelező felelőssége, vagy ezt is az építtetőnek kell szervezni.
  • Balesetvédelmi felügyeletet is ő végzi el
  • A fel nem használt építőanyag újra értékesítésében, jó építőanyag kereskedelmi kapcsolattal fel nem hasznát építőanyag akár más anyag levásárlásában, bevásárlásában is segítséget nyújt
  • Dokumentációs ellenőrzésben, egyeztetésben is nagy segítséget nyújt
  • A feladatok, tervek megértéséért vagy a generálművezető, építésvezető felel, ha ilyen nincs, akkor mindezt megrendelőnek kell felvállalnia.

Miért jó, ha több kisebb céget, szakembert alkalmazunk:

-Valószínűleg költségben olcsóbban ki fogunk jönni.

-Mi felügyelhetjük a folyamatokat.

-Mi választjuk ki a szakembert munkája alapján.

-Az építőanyagot mi szerezzük be, akár egy olcsóbb helyről

-Mi vagyunk kapcsolatban közvetlenül a szakemberrel, így az átadandó infó, elképzelés első kézből juthat hozzá.

De gondoljuk át, bárhogy is döntünk, ezeket a kérdéseket: képes vagyok emberek munkáját koordinálni, felügyelni és számonkérni, elég agilis és határozott vagyok ahhoz, hogyha szükséges kijavítást eszközöljek a szakembernél.

A mostanában jellemző szakemberhiányos helyzetben tényleg csak az vállalja be a generálkivitelező munkáját, akinek van erre ideje, és adott esetben órákat tud a munkások feje felett állni és velük egyeztetni.

ÉPÍTKEZEL, FELÚJÍTASZ? Csatlakozz facebook oldalunkhoz is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Szakembereinkről mondták

Sebestyén Szabolcs-Az ingatlanközvetítő

 

“Szabolcs közbenjárásával vásároltuk meg álmaink otthonát. Szívből ajánljuk, mert hirdetései egyediek, mindenről korrektül tájékoztat, az ügyek intézésében gyors és konstruktív. Hab a tortán a zseniális humora. Mindent köszönünk!”

 

Somogyi Árpád kőműves

 

Ezúton szeretném megköszönni Árpád Somogyi nak és csapatának a szakszerű, precíz és a lehetőségekhez képest gyors kivitelezést.
Jó szívvel ajánlom őket mindenkinek.

Ha megbízható, korrekt munkát végző köművest keresel ajánlom.

 

Pigniczki József-Szobafestő

 

Szépen dolgoznak. Tapasztalat. Köszönöm Péter, hogy ajánlotta őket a múltkor.

 

Szabó László-Építész

 

Ha építészt keresel bízd rá nyugodtan a tervezést.

 

 

Gábor József-Üveg Zuhanykabin gyártó

 

Gyorsan jött és a megrendelt munkát precízen meg tudta csinálni.