Bejegyzés

Szakemberek gyerekkori elhívása

Mindenkinek van egy elhívás élménye gyerekkorában. Van, aki katona akar lenni más orvos, harmadik híres focista. De van olyan is, aki valamilyen szakembereként szeretne segíteni a megrendelőknek.

Erről a kérdésről beszélgettünk nemrég a szakemberekkel, és ezek a válaszok érkeztek:

-Anyukám elég nagy igényű volt gyerekkoromban, és apukám 2 házat is teljesen átalakított miatta. A második építkezés után már gyerekként is elég sok tapasztalatom volt a kőműves szakmában, majd úgy gondoltam ezt kicsit tovább fejlesztem és így lettem burkoló. Nagyon imádom azóta is a szakmám és ezt leginkább apukámnak köszönhetem.

-Sok műhó ingatlanos után találkoztam, egy tökös problémamegoldóval és azt mondtam, ha egyszer végre ingatlanos leszek, olyan leszek, mint ő…. Mondjuk nő vagyok, meg az ügyfeleket kellene megkérdezni, de közben ingatlanos lettem és elég jól sikerült a pályaorientáció.

-Már az általános iskolában kiderült a műszaki irányultságom, nem régen elevenítettük fel a szüleimmel, hogy mindez egy dió rajzból derült ki számukra, de a technika tanárom is arra ösztönzött, hogy műszaki irányba menjek. Én sokáig “boltos” akartam lenni, a kettő ötvözeteként találtam meg a helyem az ingatlanszektorban. Örök szerelem

-14 éves koromba döntöttem el, hogy asztalos leszek. Elmentem inasnak 3 évet tanultam a Mesternél.

-Faterom is parkettás burkoló, én is az lettem.

-13 éves voltam, mikor 2 ember 2 nap alatt meg csinálta a fürdő szobánkat 3200 forintért. apám egy havi keresetét vitték el 2 nap munkáért! hogy anyaggal vagy Nélküle, nem tudom! 1973-ban volt ez! víz-gáz szerelő lettem! nem bántam meg! IMÁDOM a szakmám!

-Nekem is családi örökség. Én magamtól autószerelő, idegen légiós, kőműves, szakács lettem volna. De nem bántam meg, a többi dologban nem lettem volna jó.

-Édes apám Ács volt 17 évesen én is ácsnak tanultam kb. 20 évig aztán váltottam Nyílászárós és Árnyékolástechnikára nem bántam meg szeretem a munkámat.

-13 évesen egy barátommal a nyári szünetben elmentünk egy kőműves mellé segédmunkásnak, akkor döntöttem el, hogy kőműves leszek, azóta se bántam meg.

-Általános 2. osztályában kezdtem barátkozni a matekkal. Ott volt előttem a rácsos füzet és csak néztem, hogy mit kezdjek vele. Rajzolgattam merőleges vonalakat, házakat, kivágtam, összeragasztottam. Készítettem hozzá papír bútorokat. Kaptam Lakáskultúra magazinokat. Mindenhova vittem az összest, hátha szükségem lesz rá. Igen. 7 éves korom óta ez érdekel. Így ma sem teher.

-Én gyerek koromba Szeretem mászni …így Veszélyes fa vágó lettem Tetőfedő meg minden Hasonló…

-Gyerekkoromban én csak jól akartam érezni magam, nem igazán akaródzott pályát választani. Édesapám megtette helyettem. Köze sincs az építőiparhoz, grafikus lettem. Majd húszon évnyi grafikuskodás után már nem szerettem csinálni, váltani akartam. A burkolás pont megfelelő választásnak tűnt Nehéz, de nem bántam meg.

-Gyerekként minden akartam lenni, csak munkásember nem…  Aztán az élet úgy hozta, hogy ácsok mellett segédkeztem, amikor is láttam hogy jött két bádogos, tiszta ruhában, semmi komoly fizikai munkát nem csináltak és pont lent voltam a konténernél üríteni a vágott cserepeket amikor az akkori főnököm odaadta a pénzüket, pontosan nem láttam az összeget, de kb. két heti béremet kapták azért a pár óráért… Akkor határoztam el, hogy én is bádogos leszek… 2010-ben sikerült kijutnom Norvégiába többedmagammal, ma is ismert kiváló szakemberekkel dolgozhattam együtt, tetszett, hogy a tudásuk által mennyire megbecsülik őket, így én is gőzerővel nekiálltam tanulni a szakmát, bejártam fél Európát, hogy minél több tapasztalatra tehessek szert a gyakorlatban és mellette az elméletet is minden nap tanultam.. mára megtanultam 3 nyelvet, jelenleg a szakmámban ismert lettem a munkáim által országszerte és a közösségi média által majdnem világszerte ismerik a nevem, azt hiszem elértem, amit egy szakmában az ember el tud érni…

Amint látjuk valaki beleszületett, örökölte a mesterséget. Mást egy szép munka, egy Mester nyűgözött le és választotta hivatásának a szakmát. Volt, akit egy véletlen életfordulat vitt rá, hogy szakmát változtasson.

Minden helyzet tehát más és más, aki váltott az nem bánta meg a döntését, hiszen maradandót alkothat, amiben a megrendelő igényeit szem előtt tartva használhatja kreativitását, és találkozhat új kihívásokkal.

Ha téged is érdekel az építőipar, vagy szeretnél egy jó, keresett szakmát tanulni ne várj nézz utána képzéseknek.

Mert “Jó szakemberekre mindig is nagy szükség volt és lesz.”

Egy mesekönyv gyerekeknek:
Ez a mese egy 6 éves kisfiúról, Péróról szól, aki szüleivel és 10 bátyjával Budapesten a Márvány utcában lakik.
A kisfiú bátyjai felnőtt férfiak, akik reggelente korán kelnek, és elindulnak otthonról dolgozni.

Péró ilyenkor mindig irigykedve nézi őket, hiszen arra gondol vágyakozva, hogy bárcsak ő is nagy lehetne végre és olyan szakmája lehetne, mint a testvéreinek.
Mert bizony iskolába nem szeretne járni, unalmasnak tartja.

Ezért a családi kupaktanács döntött, az iskolakezdés előtti nyarat azzal fogja tölteni, hogy megtanulja, hogy mit csinál valójában egy mesterember.’

Innét töltheted le: https://www.mapei.com/hu/hu/e-book-lista/mesekonyv

Ha ingatlanos vagy építőipar szakember vagy várunk csoportunkba: https://www.facebook.com/groups/1032690327119259

A média hatása az építőiparra, ingatlanos szakmára

Nagyon sokszor olvasni cikkeket az építőiparról, építőipari szakemberekről, ingatlanos szakmáról, ingatlanpiacról.
Sajnos legtöbbször negatív értelemben olvashatunk rólunk, pedig vannak pozitív esetek is, és jó szakemberek, akikkel elégedettek a megrendelők.

Tudjuk persze a médiában ezen pozitív teljesítményekkel nehezebb bejutni, mint egy negatív hírrel, ami nagy port kavar.
Ami a gondolkozásokat is persze megzavarja a köztudatba.

Leggyakoribb ilyen jelző szavak minden szakember kókler, minden ingatlanos zsivány, egekbe az ingatlanárak-sokszor ők gerjesztik az áremelést, pörög vagy padlón az építőipar. Netalán minden szakember külföldön van, azért ezzel is tudnék vitatkozni, a jó szakemberekre Magyarországon is meg van a kereslet, és megkeresik a magukét.

Amit hiányolok elmondani, hogy a sok rosszban a megrendelők tudatlansága, spórolása is benne van. Hogy mit lehetne tenni, ez megszűnjön. Hogyan kell egy jó szakembert felismerni, mik a jellemző kivitelezői hiányosságok, ki spórolások egyes építkezéseken és ha ilyet látunk mit és hová kell menni stb.

Mert azt hiszem minden a megelőzésen van, a megtörtént eseteken már nehezebb segíteni főleg, ha asz szerződés, és számlák nélküli kivitelezéssel történt.

Ami még hasznos lenne egy-egy szakmát bemutatni korrekt, jó szakemberekkel, ami megmutatná létezik ilyen és esetleg arra is jó lenne a hiányszakmákba be tudja csalogatni a fiatalokat. Mert utánpótlás nélkül sajnos folyton ehhez jutunk ki, hogy öregszik az építőipar.

Persze ezen adásokat állami szinten is kéne támogatni, akár fizetett reklámokkal, amik felhívnák a figyelmet az építkezések tudnivalóira.
Ugyanez természetesen igaz az ingatlanpiac szakembereire is. Nekik is érdemes lenne ilyen adásokba-fórumokban megjelenni és elmondani tippeket, trükköket a szakmájukról.

Pár szakember véleménye a médiáról:

-A média egy eszköz, amelyet, ha megfelelően használunk, akkor jó célokat szolgál, ellenben, ha rosszul használjuk, akkor rendkívül káros, és a saját dolgunkat nehezítjük vele. Mi személy szerint hiszünk abban, hogy “oktatni és felvilágosítani” kell azokat az ügyfeleket, akiknek erre van igényük. Ezért is olyan a honlapunk, amilyen. Akik meg akarják érteni, hogy mit vesznek azokkal így kell viselkedni, persze van olyan, akit nem érdekel, azokat Mi is “csak” kiszolgáljuk. De van a másik véglet, amikor pl a közösségi médiában minden DIY huszár már azonnal mesternek érzi magát. Elfelejtik, hogy amennyit Ők elszüttyögtek és olcsón megoldottak, ha azért fizetni kellett volna, már rég húznák a szájukat. Ilyen jellegű bemutató videókkal, podcast okkal, szakembernyilvántartó portálokkal, akár állami szintű felügyelettel segíthetnénk a szakmákat szerintem. Ne értsetek félre, éljen a verseny, de baromi nehéz elmagyarázni, hogy miért annyi az annyi és hogy nem papír nélkül nem megy. Nem akarok álszent lenni, mindenkinek van vaj a füle mögött, de a garancia vállalása például kötelesség mindig!

-Nem akarok filozofálni, de szinte minden manipuláció, leginkább a szándék – irány a lényeges, tehát ha pl. a szakmaiság fontosságát emeli ki egy promóció az rendjén van. De ha e mögött mondjuk csak egyéni érdekek húzódnak, az bizony nem szolgálja a közös ügyet. Ez a jelenlegi társadalmi problémáknál látható -érzékelhető, De beszélhetnénk a téma kapcsán a win- win ről ami igencsak ránk fér… mi ránk építőiparosokra

-Leginkább a szakemberek tudnak változtatni, a média csak a közvélekedésre rezonál. De lakberendezőként azért meg kell jegyeznem, hogy a mi megítélésünkön sem javítanak a valóságtól elrugaszkodott, felszínes és inkább a showbiznisz részeként értelmezhető “lakberendezős” műsorok. Mi keményen dolgozunk azért, hogy egy épület valóban jól funkcionáló otthonná váljon, és ne a villanyszerelő pillanatnyi döntése alapján kerüljenek a falba a dugaljak…Szóval amíg a kivitelezői oldal nem ismeri el a belső tervezés fontosságát, addig lehet feltételezni, hogy “degradáló” egy lakberendezővel végig menni a házon. Nekem szerencsére nem volt ilyen tapasztalatom, sőt, általában megköszönik a kivitelezők, hogy egy csomó munkát levettem a vállukról (pl. egyeztetés az ügyféllel), és jól tudtak a terveim alapján dolgozni. Nyilván van példa másra is, na de szakemberből is látunk mindenfélét…ezt is látom, mert a lakberendezők képzésében is dolgozom.
Amint látjuk a pozitív megítéléshez, a szakma hírnevének növeléséhez, a megrendelők tájékozottságának növeléséhez együtt kell fellépni.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

Az ünnepekkor milyen ajándékot adj megrendelődnek?

Nagyon fogós kérdés, minden évben elgondolkoztatja az ember minek is örülne egy megrendelő, és mi is az, ami rólunk szólna, na és ár-érték arányban is megfelelő lenne számunkra.

Pár ötlet ehhez:

-Gravírozott toll

-Gravírozott bögre

-Céges póló, névvel ellátva

-Céges vásárlási kedvezmény

-Ajándék csomag, utalvány

-Egyedi kézműves termék

-Élménykártya

-Névre szóló névjegytartó

-Gravírozott kulcstartó

-Gravírozott powebank

-Saját termék

-Könyvutalvány

-Névre szóló bor

-Céges vacsorára meghívás

-Márkás csokoládé

-Céges képeslap

Mint látjuk a lehetőségek tárháza hatalmas. Én személy szerint azt javaslom adj szívből, bármi is legyen az, azt a másik is érezni és értékelni fogja.

Mit iszunk? A víz és az ólomcső hatása az emberi szervezetre.

Nemrég olvastam egy cikket ezzel kapcsolatban, és kicsit utána néztem miért veszélyesek, ha régi csöveken jön a víz.

Vízről mindenki tudja milyen nélkülözhetetlen az emberi életben és hogy az emberi test 60%a vízből áll.

A víz hatása az emberi testre: bőr hidratáció, anyagcsere elősegítő, méregtelenítő hatás, közérzet javító, agyműködést segítő hatása is ismert. Vagyis látjuk eléggé befolyásolja egy ember mindennapi életét.

Ami viszont gond, hogy elöregedett vízvezeték csövek és a belőlük feloldódó anyagok károsítják az ember funkcióit. Mondják, hogy tisztítják persze különböző módon, de ez csak helyi megoldás-sőt mint időnként egy gyógyszer mellékhatásokat is produkál. Pl. sokan panaszkodnak gyomorpanaszokra, bőr viszketésre, rossz közérzetre mikor ilyen vizet isznak. A megoldás tehát abban rejlene, hogy ezeket a csöveket, ahogy csak tudják ne csak javítsák, hanem cseréljék is. Mert bár vannak megoldások, amiket tudunk alkalmazni víztisztító berendezés, ásványvíz ivása de úgy érzem a végleges megoldás ez lenne azzal kiegészítve, hogy a természetes vizeket se károsítsák az emberek.

Az ólom hatása a testre:

Az ólom nehézfémekhez hasonlóan csak részben ürül ki a szervezetből, egy bizonyos része felhalmozódik a csontokban. Különösen veszélyes a gyermekek, pláne a csecsemők, illetve a terhes nők és magzatunk számára: a krónikus ólommérgezés nyomán károsodik a központi idegrendszer, nem alakul ki a normál működéshez szükséges agyi állomány, ráadásul gyermekeknél az ólom sokkal gyorsabban szívódik fel, és kevésbé ürül ki, mint a felnőtteknél.

Nagyobb ólomkoncentráció bevitele esetén fennáll a koraszülés veszélye, emellett esetleg agyi károsodással jön világra a gyermek. A vizsgálatok szerint a gyerekeket ért súlyos ólommérgezés központi idegrendszert sújtó hatásai már visszafordíthatatlanok – felnőtteknél azért némi terápia után többé-kevésbé helyreállítható az eredeti állapot.

Egyéb anyagok, amik előfordulnak:

Nitrogén: A nitrogénvegyületek a vizekbe többféle forrásból juthatnak: műtrágyából, szerves trágyából, szerves anyagok bomlása révén, és a szennyvízkezelő berendezésekből.

Detergensek: Detergensek a korszerű ipari technológiákból és háztartásokból kerülnek egyre nagyobb mennyiségben vizeinkbe.

A lebegtetett hordalékok: A kopoltyúk eltömítésével elpusztítják a halakat, de az eleven szűrő szerepét betöltő kagylókat is. Emellett számos más vízi élőlény számára csökkentik a táplálékkeresés lehetőségét. A fenékre ülepedett hordalék rontja a halak táplálkozási és ívási helyeit, feltölti a tavak, tározók és a vízfolyások medrét. A legtöbb hordalék az ivóvíz kezelésekor könnyen eltávolítható, kivéve az azbesztet, amely a vízellátó hálózat cső anyagának alkotórészeként, finom szálak formájában jut a vízbe.

És ez csak pár tényező ami, hatással van ránk és környezetünkre. Változtassunk, tegyünk együtt saját magunk és környezetünk egészségesebbé tételéért.

Videók: https://www.youtube.com/watch?v=1S1xyebpwF0

https://www.youtube.com/watch?v=fNYnZRAcQes