Bejegyzés

Szakemberek gyerekkori elhívása

Mindenkinek van egy elhívás élménye gyerekkorában. Van, aki katona akar lenni más orvos, harmadik híres focista. De van olyan is, aki valamilyen szakembereként szeretne segíteni a megrendelőknek.

Erről a kérdésről beszélgettünk nemrég a szakemberekkel, és ezek a válaszok érkeztek:

-Anyukám elég nagy igényű volt gyerekkoromban, és apukám 2 házat is teljesen átalakított miatta. A második építkezés után már gyerekként is elég sok tapasztalatom volt a kőműves szakmában, majd úgy gondoltam ezt kicsit tovább fejlesztem és így lettem burkoló. Nagyon imádom azóta is a szakmám és ezt leginkább apukámnak köszönhetem.

-Sok műhó ingatlanos után találkoztam, egy tökös problémamegoldóval és azt mondtam, ha egyszer végre ingatlanos leszek, olyan leszek, mint ő…. Mondjuk nő vagyok, meg az ügyfeleket kellene megkérdezni, de közben ingatlanos lettem és elég jól sikerült a pályaorientáció.

-Már az általános iskolában kiderült a műszaki irányultságom, nem régen elevenítettük fel a szüleimmel, hogy mindez egy dió rajzból derült ki számukra, de a technika tanárom is arra ösztönzött, hogy műszaki irányba menjek. Én sokáig “boltos” akartam lenni, a kettő ötvözeteként találtam meg a helyem az ingatlanszektorban. Örök szerelem

-14 éves koromba döntöttem el, hogy asztalos leszek. Elmentem inasnak 3 évet tanultam a Mesternél.

-Faterom is parkettás burkoló, én is az lettem.

-13 éves voltam, mikor 2 ember 2 nap alatt meg csinálta a fürdő szobánkat 3200 forintért. apám egy havi keresetét vitték el 2 nap munkáért! hogy anyaggal vagy Nélküle, nem tudom! 1973-ban volt ez! víz-gáz szerelő lettem! nem bántam meg! IMÁDOM a szakmám!

-Nekem is családi örökség. Én magamtól autószerelő, idegen légiós, kőműves, szakács lettem volna. De nem bántam meg, a többi dologban nem lettem volna jó.

-Édes apám Ács volt 17 évesen én is ácsnak tanultam kb. 20 évig aztán váltottam Nyílászárós és Árnyékolástechnikára nem bántam meg szeretem a munkámat.

-13 évesen egy barátommal a nyári szünetben elmentünk egy kőműves mellé segédmunkásnak, akkor döntöttem el, hogy kőműves leszek, azóta se bántam meg.

-Általános 2. osztályában kezdtem barátkozni a matekkal. Ott volt előttem a rácsos füzet és csak néztem, hogy mit kezdjek vele. Rajzolgattam merőleges vonalakat, házakat, kivágtam, összeragasztottam. Készítettem hozzá papír bútorokat. Kaptam Lakáskultúra magazinokat. Mindenhova vittem az összest, hátha szükségem lesz rá. Igen. 7 éves korom óta ez érdekel. Így ma sem teher.

-Én gyerek koromba Szeretem mászni …így Veszélyes fa vágó lettem Tetőfedő meg minden Hasonló…

-Gyerekkoromban én csak jól akartam érezni magam, nem igazán akaródzott pályát választani. Édesapám megtette helyettem. Köze sincs az építőiparhoz, grafikus lettem. Majd húszon évnyi grafikuskodás után már nem szerettem csinálni, váltani akartam. A burkolás pont megfelelő választásnak tűnt Nehéz, de nem bántam meg.

-Gyerekként minden akartam lenni, csak munkásember nem…  Aztán az élet úgy hozta, hogy ácsok mellett segédkeztem, amikor is láttam hogy jött két bádogos, tiszta ruhában, semmi komoly fizikai munkát nem csináltak és pont lent voltam a konténernél üríteni a vágott cserepeket amikor az akkori főnököm odaadta a pénzüket, pontosan nem láttam az összeget, de kb. két heti béremet kapták azért a pár óráért… Akkor határoztam el, hogy én is bádogos leszek… 2010-ben sikerült kijutnom Norvégiába többedmagammal, ma is ismert kiváló szakemberekkel dolgozhattam együtt, tetszett, hogy a tudásuk által mennyire megbecsülik őket, így én is gőzerővel nekiálltam tanulni a szakmát, bejártam fél Európát, hogy minél több tapasztalatra tehessek szert a gyakorlatban és mellette az elméletet is minden nap tanultam.. mára megtanultam 3 nyelvet, jelenleg a szakmámban ismert lettem a munkáim által országszerte és a közösségi média által majdnem világszerte ismerik a nevem, azt hiszem elértem, amit egy szakmában az ember el tud érni…

Amint látjuk valaki beleszületett, örökölte a mesterséget. Mást egy szép munka, egy Mester nyűgözött le és választotta hivatásának a szakmát. Volt, akit egy véletlen életfordulat vitt rá, hogy szakmát változtasson.

Minden helyzet tehát más és más, aki váltott az nem bánta meg a döntését, hiszen maradandót alkothat, amiben a megrendelő igényeit szem előtt tartva használhatja kreativitását, és találkozhat új kihívásokkal.

Ha téged is érdekel az építőipar, vagy szeretnél egy jó, keresett szakmát tanulni ne várj nézz utána képzéseknek.

Mert “Jó szakemberekre mindig is nagy szükség volt és lesz.”

Egy mesekönyv gyerekeknek:
Ez a mese egy 6 éves kisfiúról, Péróról szól, aki szüleivel és 10 bátyjával Budapesten a Márvány utcában lakik.
A kisfiú bátyjai felnőtt férfiak, akik reggelente korán kelnek, és elindulnak otthonról dolgozni.

Péró ilyenkor mindig irigykedve nézi őket, hiszen arra gondol vágyakozva, hogy bárcsak ő is nagy lehetne végre és olyan szakmája lehetne, mint a testvéreinek.
Mert bizony iskolába nem szeretne járni, unalmasnak tartja.

Ezért a családi kupaktanács döntött, az iskolakezdés előtti nyarat azzal fogja tölteni, hogy megtanulja, hogy mit csinál valójában egy mesterember.’

Innét töltheted le: https://www.mapei.com/hu/hu/e-book-lista/mesekonyv

Ha ingatlanos vagy építőipar szakember vagy várunk csoportunkba: https://www.facebook.com/groups/1032690327119259

Melyik elísmerés, díjkiosztás ami értékes egy szakember számára ?

Számtalan elismerő oklevél, díjazás vagy titulus van már a mai világban, de melyek azok amik fontassak és elismerésre méltóak egy szakember számára.

Sorrendben:

  1. Szakmai elismerés: a legfontosabb ismérve. Vagyis minden papír csak akkor ér valamit, ha valóban minőséget tükröz.
  2. Minőséget tükrözőn.
  3. Nagy nyilvánosságot kapjak: médiában, egy nagyobb komoly társaság között, a megrendelők előtt stb.
  4. Feltüntethessen cégemnél az elismerést: Szintén fontos, ha az egy komoly elismerés, hiszen az ilyen egy céggel szemben bizalmat hoz létre a megkereséseknél.
  5. Egyediség, kézi munka: Szintén nagyon fontos, az igazi érték nem biztos a tömegcikk, hanem az egyedi, saját alkotás.
  6. Vásárlási kedvezmények az adott cégnél: Szintén nagyon fontos ne csak elismerje a munkámat, hanem az adott időszakra amire jár kedvezményekben is részesüljek. Hiszen egy cég érdeke is, hogy az ő termékeivel dolgozzon egy minőségi szakember.
  7. Pénzbeli jutalom: A nagy felsorolás végére került. Egy díjnál nem a pénz a fontos, hanem az, hogy mi benne az érték, hogy elismerik a munkámat.

Remélem ez a nagyon rövid kis írás, segíti mindazokat, akik díjakban és elismerések kiosztásában gondolkoznak.

Interjú a Mapei Kft vel.

1. A Mapei mikor alakult meg és hol? 

1937-ben Milánóban alapított MAPEI, ma világelső különböző típusú padló- és falburkolatokhoz való ragasztók, illetve kiegészítő termékek gyártásában, továbbá falfelületek védő- és dekorációs bevonatai tekintetében. Szintén szakosodott egyéb építőiparban használt vegyi termékekre, mint például: a vízszigetelő termékek, speciális habarcsok, beton-adalékszerek továbbá földalatti építkezésekhez, beton és történelmi épületek helyreállításhoz használt termékek.

A MAPEI Csoport 89 leányvállalattal és 83 gyártóegységgel rendelkezik világszerte. Éves forgalma 2.5 milliárd EURO, munkavállalóinak száma közel 10500.

 

A Mapei az építőipar minden szektorában rendelkezik kellő szaktudással. Kínálatában több mint 5500 termék szerepel. A vállalat az éves forgalom 5%-át a kutatás-fejlesztésre fordítja, mivel számára a kutatás és az innováció a növekedés mozgatórugói.

 

Több mint 80 éves pályafutása során több ezer globális projekt megvalósulásában vett részt Föld legkülönfélébb pontjain – a legmodernebb komplexumoktól vagy a legbonyolultabb technikai megoldásokat igénylő projektektől a közberuházásokig és sportlétesítményekig, a legrangosabb múzeumoktól a történelmi épületek renoválásáig, az állami infrastrukturális fejlesztésektől a lakásokig, családi házakig.

2.Magyarországon mióta vannak jelen és hol van irodájuk, gyáruk? 

A Mapei Kft. 1991-ben jött létre az építőipari segédanyagokat gyártó- és forgalmazó olaszországi Mapei S.p.A. magyarországi leányvállalataként. A cég vezetését 1993-ban Markovich Béla vette át és vezeti azóta is sikeresen.

Irodánk Budaörsön, gyárunk Sóskúton található.

3. A magyarországi gyáruk mióta működik, mekkora kapacitással és hány fővel dolgoznak?

Nálunk, a Mapei Kft-nél egy több mint 70 fős csapat van arra, hogy kezelje az Ön problémáját, egy több mint 70 fős, nagyon jól képzett, Önnek segíteni akaró csapat áll ugrásra készen.

A Sóskúti ipari park fejlesztés keretében a jelenlegi duplájára nőtt a raktár‐ és gyártókapacitás. A kibővített raktárkapacitás a jelenlegi kétszerese, mintegy 15 ezer négyzetméter lett. A gyártókapacitás egy új, gravitációs rendszerű, energiatakarékos gyártósorral 55 ezer tonnáról 110 ezer tonnára nőtt.

4.A Mapei folyamatosan fejleszt, milyen lépéseket tesznek az innováció útján és merre szeretnének tovább fejlődni?

Történetünk szorosan összefügg Olaszországgal, a nemzettel, amely végigkísérte figyelmével megalakulásunkat és növekedésünket. Gyökereink erőteljesen visszanyúlnak szilárd múltunkba és értékrendünk még mindig értéket képvisel a jelenben is: szenvedély és innováció. Ez az oka, amiért sosem álltunk meg a növekedésben. Történetünk nem csak egy vállalat története, hanem egy család története: egy piaci verseny fárasztó emelkedőkkel és izgalmas sprintfutásokkal, de mindenek felett rengeteg felemelő sikerélménnyel és kiváló csapattársakkal.

5.Mi a fő célkitűzésük, cégfilozófiájuk?

A fenntartható fejlődés szem előtt tartásával, a tartós, környezetbarát termékeinkkel, megoldásainkkal és minden tudásunkkal segítsük az építőket és építtetőket a jövő épületeinek megalkotásában…és erre mindenkor készen állunk!

6.A Mesterek mestere díj honnét indult, mi ösztökélte önöket a díj elindításakor?

A Mapei 2015-ben megalapította a Mesterek Mestere díjat, melynek célja elismerni a kiemelkedő színvonalú építőipari szakmunkát, majd 2016-ban a Magyar Építőipari Szakember Közösséget, hogy fejlődési lehetőséget és támogatást biztosítson a szakembereknek. A szakemberközösség tagjainak a száma 1500 fő.

A Mapei által alapított díj célja, hogy:

• elismerje a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó szakembereket,

• az utánpótlás számára példaképeket állítson,

• növelje az építőipari szakmák presztízsét, társadalmi elfogadottságát,

• segítve az építőipar kultúrájának fejlődését Magyarországon.

7 Társadalmi szinten támogatóként több helyen megjelennek, mely projektek felé nyitottak?

fenntarthatóság iránti tényleges elkötelezettségrévén a Csoport üzleti tevékenységeit úgy irányíthatja, hogy a társadalmi, környezeti és gazdasági értékek összefüggjenek.

Erősen hisszük, hogy a fejlődéshez nemcsak gazdasági sikerre van szükségünk, hanem társadalmi felelősséget is kell vállalnunk azokért a közösségekért, amelyeknek részei vagyunk. Ezért köteleződtünk el a a környezeti források megőrzése mellett a következő generációk jövője számára.

Programunk váza a fenntarthatóság három fő elvére épül: társadalmi, környezeti és gazdasági, a cél pedig az, hogy e három vetület a dinamikus egyensúly állapotába kerüljön.
A Csoport minden cége elkötelezett a stratégiának megfelelő működés iránt, és az adott terület, a környezet, és az érintett közösség szempontjából legalkalmasabb megoldásokat alkalmazza.

 

8.Mit gondolnak a mai szakember oktatásról, miben változtatnának, merre látják a kiútat, hogy több jó szakember is legyen országunkban?

2017-ben tovább folytattuk az építőipari szakma népszerűsítési tevékenységünket, mégpedig általános iskolákban pályaválasztás előtt álló diákok számára tartottunk előadást, melyben bemutattuk az építő szakmák szépségeit, perspektíváit. Ezekre az alkalmakra elkísért minket egy-egy szakember, akik a Magyar Építőipari Szakember Közösség tagjai, és ők is elmesélték a diákoknak a saját történetüket, tapasztalatukat, hogy miért fontos és kedves számukra a hivatásuk.

De ezen túl bemutatjuk nekik, hogy

  • milyen referencia épületek létrehozásában vehetnének részt, ha szakemberek

lennének,

  • milyen célokat, álmokat valósíthatnának meg, ha építőipari vállalkozók lennének
  • anyagilag mindazt az életszínvonalat tudnák biztosítani, ha felnőnek és sikeresek,

mint akár egy diplomával.

Ezek az előadások nagyon népszerűek az iskolákban, és arra az előadássorozat világított rá minket, hogy a fiatalok nem is ismerik az építő szakmákat, sok alapvetőnek tűnő szakma létezéséről egyáltalán nem is tudnak. A kőművest, festőt még ismerik és tudják mit csinál, de bármennyire hihetetlen, a többség tudása itt meg is áll.

A következő aktivitásunkat a témában ez nagymértékben meg is határozta, mert úgy tűnik, hogy hiába az egyes mesterségek népszerűsítése, ha a fiatalok nem tudják mit is takar valójában.

Mesepedagógia megoldhatja a szakemberhiányt?

A munkaerőhiány megoldásához elengedhetetlen megváltoztatni az építőiparról a társadalomban kialakult képet. Addig nem fogják a gyerekek ezt a hivatást választani, amíg él az előítélet, hogy az megy az építőiparba, aki másnak nem jó.

A Mapei Kft. szívből reméli, hogy ha korán megismerik a gyerekek az iparág szépségeit, később jobban elismerik és többen választják hivatásul.

Ahogy fent már említettük, a felmérés elvégzése után ismét volt egy ötletünk, amit megvalósítottunk.

Hogyan választanának olyan hivatást a fiatalok, amit nem ismernek? Ezért úgy döntöttünk, hogy még korábban kell kezdenünk az ismeretterjesztést, akár már az óvodás korban.  Itt pedig mi lehetne a leghatékonyabb, mint a mese.

Ezért 2018-ban készítettünk egy mesekönyvet az 5-6 éves gyerekek számára, ami egy 6 éves kisfiúról és az ő 10 idősebb bátyjáról szól, akik mind egy-egy szakma mesterei. A kisfiú nem szeretett volna iskolába menni, mert jobban vonzotta a testvérei élete, munkája, így hát a nyarat azzal töltötte, hogy minden testvérével elment és segített nekik dolgozni.

Ennek köszönhetően Péró – a kisfiú – valamint a bátyjai izgalmas, érdekes és néha félelmetes történetein keresztül mutatjuk meg a burkoló, kőműves, ács és festő és további szakmák feladatait a kisgyerekeknek.

Az első 5 szakmát bemutató mesékből készült egy nyomtatott mesekönyv, melyet óvodáknak ajándékozunk. Az óvodák megtalálásában, így a mesekönyv terjesztésébe a velünk együttműködő szakembereket is bevonjuk, ajánlhatnak nekünk olyan óvodákat, melyek felújítását ők végezték.

Számos óvodába eljutottunk már a mesekönnyvel, melyet nagy örömmel fogadtak mind a gyerekek, mind pedig az óvoda pedagógusok is.

De készült a második 5 szakmáról egy online, letölthető változat is, mely bárki számára elérhető, letölthető regisztráció után. Cserébe annyit kérünk, hogy ajánljanak nekünk olyan óvodákat, ahol a gyerekeket megajándékozhatjuk ezzel a mesekönyvvel.

Mi úgy gondoljuk, hogy a kreatív és alkotó fiatalokat ösztönözni kell, hogy ismerjék meg az építő szakmákat, hátha ott találják meg a hivatásukat. Ez a Mapei Kft. építő szakmákat népszerűsítő iskolai és óvodai kampányának ez a célja.

Természetesen ez a tevékenység és aktivitás nem áll meg, hiszen a mesekönyvek ajándékozása tovább folytatódik, sőt iskolai kampányunk kiegészül azzal, hogy már nem csak előadást tartunk, hanem szakmai bemutatókat, nyílt napokat az általános iskolákkal közösen szervezve, ahol a diákok nem csak meghallgathatják a szakma szépségét, de ki is próbálhatják az alkotást, ragasztást, fugázást szakembereink segítéségével, iránymutatásával.

Bízunk benne, hogy ezek az aktivitások mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy célunk megvalósulhasson, miszerint társadalmilag elismert, elfogadott szakemberek építsék otthonainkat, kórházainkat, óvodáinkat, akik példaképet jelentenek a jövő generációi számára is.

A Mapei Kft. ezzel együtt tudja megvalósítani a küldetését, amely szerint:

A fenntartható fejlődés szem előtt tartásával, a tartós, környezetbarát termékeinkkel, megoldásainkkal és minden tudásunkkal segítsük az építőket és építtetőket a jövő épületeinek megalkotásában…és erre mindenkor készen állunk!

9. Milyen elismeréseket kaptak eddig munkájukért?

Fontosabb elismerések

2019 – A vállalat az építőipari szakmák népszerűsítéséért végzett munkájának elismeréseként elnyerte a CSR Hungary Díjat, közös ügyek-közös felelősség kategóriában.

2017 – Díj a sikeres vállalkozásokért – A HÓNAP BERUHÁZÓJA. A Díjat a Nemzetgazdasági Minisztérium alapította 2013-ban.

2016 – Üzleti Etikai Díj

2016 – Construma termék nagydíj

2015 -A Legjobb Munkahely Díj

2010 – Gazdasági Miniszteri Kitüntetés a szakemberképzésért tett erőfeszítésekért.

Videó cégfilozófiáról és gyárról: