Bejegyzés

A koronavírus hatása az építőiparra? Mi lesz utánna?

Sok találgatás van arról, milyen hatással van és lesz az építőiparra a járvány. Az tisztán látszik, hogy a rendelés számok visszaestek, de még mindig vannak és jönnek megrendelések.

Akiket legjobban érint azon miko és kisvállalkozások, akiknek még nincs megfelelő kapcsolati tőkéjük, illetve akiknek nincsen már egy megkezdett projektjük, amivel áthidalhatnák ez a rövid időszakot.

Megrendelők közül a legtöbben, akik visszamondják az idősebb és a már tartósabb betegséggel küzdő megrendelők. Ezt természetesen megérthető, hiszen ők vannak legjobban kitéve a járványnak.

A mai helyzet, ami kedvez a megrendelőknek, hiszen pár időpont szinte mindenkinél felszabadult. Ami téves, hogy olcsóbban vállalnak munkát. Sajnos ez abból is fakad, hogy drágább az építőanyag beszerzése, így amit esetleg engedne is pár szaki, azt ezzel a lépéssel keresztülhúzták. Hiszen minden egyes ember a megszerzett és elvégzett munkáért elvárja a korrekt fizetést. Megjegyzem itt vállalkozóknak minden egyes megszerzett munka után adót kell fizetni, ha úgy van emberek bérét, munkához szükséges eszközökért stb. fizetni kell.

Amik várhatóak az akadozó építőanyag, és az idősebb szakemberek otthon maradása miatt azok a csúszások. Ez leginkább a nagyobb projekteket veszélyezteti, de ugyanúgy megjelenik kisebb építkezéseknél is.

A külföldi munkaerő nagy része is hazament, így rájuk sem lehet számolni nagyobb projektekben.

Ezen csúszásokat jelen helyzetben mindenkinek érdemes a helyén kezelni, és nem egyből ügyvédhez fordulni. Lehet 1-2hónap csúszás sajnos, de egy peres eljárás ennél sokkal tovább is tarthat. Arról nem beszélve, hogy utána kapunk-e megfelelő szakembert.

Szerencsére az állam is próbál segíteni az iparágnak adókedvezményekkel, projektekkel, támogatásokkal-pályázatokkal.

Ami biztos viszont, hogy át fog rajzolódni a szakma, várhatóan több felújítási munka lesz a közeljövőben, mint új építés. Az árakat is szinten fogja tartani, illetve talán kicsit segít abban, hogy a komoly szakemberek maradjanak a pályán, a gyengék-nem odaillők pedig kihullanak.

Ami szakembereknél felmerül ilyen időszakokban is egy fokozott jelenlét online világban is, illetve a kapcsolatok fontossága is felértékelődni látszik a nehéz időkben.

Ezt az időszakot tehát ne tragédiaként, hanem lehetőségként értékeljük meg arra, hogy most van idő magunkra a változásra, a családra.

Kitartást kívánok mindenkinek.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Elakadsz építkezésedben szívesen segítünk, építkezz te is az ingatlanszakivalhttps://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

Kiöregedő építőipar, hol az utánpótlás?

Ez egy nagy probléma a jelenlegi hazai építőipari helyzetben. Rengeteg okot és miértet felvet a kérdés, arról nem is beszélve a megrendelőknek nem kis fejtőrést okoz, hiszen kevés a szakember, illetve azok egy része valójában nem tud minőségi munkát kiadni a kezéből. Valamint ne felejtsük azt sem el, hogy ez árban is drágulást jelent. Illetve nagyobb építőipari cégeket is érint a helyzet, hiszen a kiöregedés és az országból való eltávozás miatt nekik sem egyszerű megfelelő munkaerőt találniuk. Sokszor sajnos vendégmunkásokkal töltik be a kialakult űrt több kevesebb sikerrel.

A kiöregedés oka többek között:

-a fizikai munkát a mai fiatalok kerülni próbálják, legtöbben irodai munkára vágynak

-nem megfelelő promotálása az iparnak, gyenge képzések

-megbecsültség hiánya, illetve ami körül lengi az építőipart média hírek sem segítenek ebben.

Az elvándorlás okai:

-Alkalmazott szakmunkások fizetése még mindig nincs külföldi színvonalon

-Kint a segédmunkás segédmunkát, a szakember a szakipari részt végzi csak

-Nagyobb megbecsültség, jobb a híre a szakmának

-Gazdasági, politikai helyzet

-Jobb ellátottság, mint infrastruktúra, mint egészségügy, mint szociális ellátás terén.

A szakemberek próbálják továbbadni a tudásukat, vannak, akik elkezdtek inasokat tanítani. Ezzel próbálják az utánpótlást segíteni.

Mások saját családjukban próbálják ezt továbbadni:

-Nekem van mind a kétfajtából gyerek. A legkisebb a fiú, 3,5 éves imádja a szerszámokat, tele a garázs.
Én meg épületgépész vagyok, mire megtanul írni már hegeszteni is tudni fog!

-Tanítom és segít is mindenben évek óta, most 7 éves.

-Nálam folyamatban van, nem egyszerű, de szakember lesz, nem is akármilyen.

-Mindent apukámtól tanultam/tanulok ,amit ő is az apjától tanult (kőművesek vagyunk).

-Nálunk a most 5 és 8 éves éves fiúk a házépítés legfőbb mozzanataiban is aktívkodtak kisebb korukban is. Persze, csak amikor nem fenyegette őket veszély, hogy jelen vannak

-Én mindent megfogok tanítani a lányomnak. Egy lakást simán kifog festeni és mindent megfog csinálni, amit csak lehet. Ezt bele nevelem.

Vagyis nem reménytelen a helyzet, remélem egyre többen beállnak a dolog mellé, mint gyártók lásd Mapei Kft, mind kivitelező téren. És reméljük az oktatásban is változás lesz, az elmélet helyett több gyakorlati órát fognak kapni a képzésben részt vevők.

Ezt a folyamatot Együtt összefogva-segítve tudjuk megállítani, nem külön külön. Én hiszek benne, ha ez elindul a pozitív folyamat és látszódik a változás sikerülhet megállítani, akár hazahívni a kinti szakembereket és jó utánpótlást nevelni.

A képen Kocsis Zoltán nyílászáró beépítő és családja látható, a szakembert már honlapunkon is eléred: https://ingatlanszaki.com/szakemberkereso/kocsis-zoltan-nyilaszaro-javitas-pecs/

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

 

Szakembert keresek, de milyen is egy megbízható szakember?

Erre a kérdésre kerestem választ. Mert szakember és szakember között is különbség van nem csak munkában és árban, de hozzáállásban is. Ehhez körbekérdeztem szakembereket, megrendelőket és ezek a válaszok jöttek:

1. Igényes a munkájára, és csak ilyen munkát ad ki a kezéből

2. Megrendelőkkel folyamatosan tartja a kapcsolatot

3. A munka végeztével rendet hagy maga után

4. Ha nem tudja elvállalni a munkát nem hiteget

5. Időben odaért a megbeszélt időpontokra

6. Hasznos tanácsot ad a megrendelőknek

7. Képes átlátható árajánlatot adni

8. Kérés esetén tud referencia munkát küldeni

9. A Megrendelővel előzetesen megbeszélték szerint végzi a munkáját

10. Rendszeresen képezi magát

 

Ez a 10.pont volt a legfontosabb mindenki számára. Amint látszik a pontosság nagyon fontos, és az ingatlanszaki szakembereinek mindig ezt mondom nincs azzal nagy baj, ha nem tudnak egy munkát elvállalni, de mondják ezt meg a megrendelőnek. Ne hagyják bizonytalanságban, ha pedig maga helyett tud mást ajánlani tegye meg bátran akár ismeretségi köréből, akár az ingatlanszaki többi szakembere közül. A másik ilyen kardinális pont ha, már megvan a munka, akkor hasznos tanácsokkal, és folyamatos kapcsolattartással végezze el. Vagyis a megrendelőt ne csak akkor keresse, ha éppen pénz kell, akkor is, ha mondjuk a munka egy fontos fázisával végeznek. A munka végén pedig csak olyat adjon ki a kezéből, ami igényes és használható. Az ingatlanszaki egy jelmondata is, csak olyan szakembert ajánlunk, akit magunk is beengednénk otthonunkba.

A legtöbb gond felmérések szerint a kőműves és víz-gázszerelő szakemberekkel van. Ennek fő oka a szakember hiány, ezen szakmából van a legkevesebb megbízható szakember, aminek oka, hogy sajnos kóklerek töltik ki a hiányzó űrt.

Leggyakoribb intő mondatok, hogy le akarnak minket rázni:

-már úton vagyok, mindjárt odaérek

-Nincs anyag

-Mindjárt ott vagyunk, csak még egy másik helyen van egy kis munka!

-Beteg vagyok, ha meggyógyulok jelentkezni fogok mindenképp.

 

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Elakadsz építkezésedben szívesen segítünk, építkezz te is az ingatlanszakivalhttps://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/