Bejegyzés

Ingatlan felújításom története 1

Egy saját történetet szeretnék veletek megosztani.

Amikor Érdre költöztünk anno, mi is szerettük volna ingatlanunkat felújítani, mint sokan mások még ismeretség hiányában (Kaposváriak vagyunk) elkezdtünk szakembereket keresni.

Voltak hárman megnézni az ingatlant, az egyik sajnos hamar kitűnt nem éppen volt a helyzet magaslatán, a második bár eljött többet nem hallottunk róla, a harmadik pedig horror árban dolgozott. Vagyis végül egyik sem jött be.

Ekkora kicsit elkeseredtünk, gondoltuk mi és család, barátok majd valahogy felújítja az ingatlant.

De egy véletlen beszélgetés folytán egy kedves ismerőstől megkaptuk Imre számát. Aki mikor kijött nagyon szimpatikus volt, és láttuk érti a dolgát. Olyan dolgokat is észrevett, amit mi nem mondtunk, vagy nem is tudtunk.

Végül is átbeszéltük az árakat-természetesen egy korrektül megírt árajánlat alapján. És átbeszéltük a felújítást, ami fürdőszoba felújításról, járólapozásból, festésből és szigetelésből állt.

Fel is vonultak időben korrektül, mindig, amikor kellett hozták az anyagot és számla ellenében kifizettük ezt nekik.

A munka is korrekt lett sajnos közben kijött, némi gond, a fürdőszobában nem volt vízszigetelés ezt pótolni kellett, rendesen áztatta a falat is. Illetve az étkező járólapja alatt még egy járólap volt, ami alatt beton nem volt szinte, ez a hiba is javítva lett.

Közben persze nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk először én hívtam meg a fiúkat ebédre, majd fordítva. Sőt azóta Imre családját is sikerült megismerni, akikkel szintén úgy gondolom jó kapcsolat alakult ki.

Később természetesen a tető javításra is őt kértem fel, itt tetőléc és törött tetőcserepek cseréjéről volt szó. Ezt is teljesen korrektül oldotta meg. Sőt a fizetéseknél is nagyon korrekt volt, mivel nem voltam otthon utólag lett fizetve utalással a bizalom jegyében.

Azt hiszem ilyen szakemberek vannak és léteznek, bár nem egyszerű őket megtalálni.

De még megosztok veletek pár hasonló történetet, hogy lássátok vannak még jó szakemberek, akik jó emberek is:

-Amikor a hónapok óta lezárt rendelésem ügyfele évekkel ezelőtt dec 23-án felhívott, hogy boldog karácsonyt kívánjon, majd, amikor megtudta, hogy 24-én is dolgozok 24-én megjelent egy hatalmas tortával, hogy biztos most nincs időm sütni…

-Az egyik ügyfél, akinek az egyik első medencénket készítettünk a mai napig örömmel, családi hangulatban fogad és minden alkalommal elmondja, hogy tudja, hogy vannak benne hibák, de neki ez a medence az öröme és élete egyik legjobb döntése volt megcsinálni. Ajánl mindenkinek és szeretettel fogad minden ősszel és tavasszal a karbantartási munkálatnál.

-Több emlékezetes volt, de a legkedvesebb, az előző évhez kapcsolódik. Amikor a JS födémelemeket megrendelő, családi házat építő házaspár a karácsony előtt megszületett, gyönyörű pici babájukról küldött fotót. Azóta már kész hölgy, ezt onnan tudom, hogy az idén is kaptam tőlük olyan fotót, amelyen az egész család rajta van, és sugárzik róluk a szeretet és a jókedv. Idősebb korban az ember már szentimentálisabbá válik, és egy-egy ilyen gesztus nagyon jól tud esni. Kívánom, hogy mindannyian éljetek át hasonló kedves élményeket.

Vagyis érvényes mindkét oldalra a mondás azt hiszem „Azt adj-kívánj a másiknak, amit magad is szeretnél, elvárnál”

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/

 

Ünnepekkor is dolgozni?

Ez egy valós dolog a szakembereknél. Karácsony, újév ide vagy oda a megrendelők még karácsonykor is írnak a szakembereknek keresik őket apró cseprő gondjukkal.

Természetesen ez nem illendő dolog, hiszen karácsonykor mindenki a családjával, újévkor pedig a barátaival van és szeretne lenni.

Ilyenkor türelmesnek kell lenni, hiszen kevés szakember választja a munkát a felsoroltak helyett-de ezzel szerintem mindannyian így vagyunk.

Sőt a nagykerek, szaküzletek nagy része ilyenkor nincs nyitva, vagyis, ha éppen akkor nincs nála megfelelő anyag, a legjobb indulattal sem tudja megoldani problémánkat.

A szakemberek ezt válaszolták a kérdésben:

-Nem dolgozom. Kell kis időt hagyni az otthoni munkákra is. De persze, igen keresnek még, hogy még karácsony előtt.

-Jelenleg is hívnak és 2 ünnep között is már tele van, amit azért nem igazán értek, mert karácsony előtt meg senkinek nem volt sürgős.

-Több ügyfél is klímát akar tisztítani, éves karbantartás, semmi sürgősségi eset. Én magam nem szeretném sem a karácsonyi előtti 3 napban sem a 2 ünnep között semmilyen eszközök éves karbantartását kérni, de nem vagyunk egyformák. Ezt lehet egész évben, ezért nem értem miért most akarják… logikus még téli fűtés vagy nyári hűtés megkezdése előtt, de itt egyik sem igaz. Bajom nincs vele, örülök, ha van munka, és szívesen megyünk, csak nem értettem.

-Régi házaknál ilyenkor kezdenek izzani az elavult villanyvezetékek, mert egyszerre használnak minden készüléket. Sokszor kell az SOS javítás.

-Mi december 1.-tol január közepéig elvileg szabadságon vagyunk. Gyakorlatilag ezt lehetetlen küldetésnek latom, mert úgy is kisírja az ügyfél. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy erre az időszakra inkább a jótékonykodásra fokuszálunk es munkadíj helyett annak megfelelő értékű kutya tápot kérünk az ügyféltől, amit a helyi menhelyeknek adunk.

-Hívnak minket! De 18 péntek leálltunk jan.5 ig. Addig nagyon indokolt kivételes esett, ha meglévő ügyfélről van szó es mondjuk csőtörés van.

Láthatjuk sok helyen van leállás, de régi ügyfélnek és adott sos helyzetben természetesen kimennek a szakemberek.

Egyszerűbb, ráér problémával érdemes előtte megkeresni őket.

Ha tetszett cikkünk kövesd honlapunk mellett facebook oldalunkat is: https://www.facebook.com/Ingatlanszaki/

Illetve kövesd Youtoube csatornánkat, ahol személyesen is próbálok veletek megosztani információkat: https://www.youtube.com/channel/UCw9Bw79LE6Pf_4-BXhb-O3A

Ha elakadsz a szakemberkeresésben és segítségre lenne szükséged: https://ingatlanszaki.com/epitkezzen-az-ingatlanszakival/